Igen nyögvenyelős magyar győzelem
„Remekül. Meccsnap van” – mo solygott Pat Cortina, a magyar válogatott szövetségi kapitánya a hogylétét firtató kérdésre a Románia elleni találkozó előtt. Hiába no, munkája és sportága megszállottjaként élvez minden mérkőzést, minden kihívást. A délelőtti edzés után ellenben kicsit elégedetlen volt csapatával: a fiúk, úgy látszik, még nem heverték ki teljesen a Szlovénia elleni, az A-csoportba jutásról szövögetett álmokat szétzúzó 4–1es vereséget.
Pedig nincs helye csüggedésnek: ahhoz, hogy az egyébiránt nagyon is előkelő második helyet megszerezzük a vb-n, tökéletes odafigyelésre volt szükség a csoport papíron leggyengébb csapata, Románia elleni presztízscsatán. Ehhez képest a kezdés után úgy tűnt, a kapitány lelkesedése nem ragadt át fiaira, a magyar csapatból hiányzott minden lendület. Hét és fél perc elteltével azonban megszólalt a vészcsengő: régi ismerősünk, a 2003-as budapesti vb 4-4-gyel záruló magyar–román csatáján például három gólt szerző Elekes Levente (az ellenfél 15 erdélyi hokisának egyike) létszámfölényben esett találata végre felrázta egy kissé válogatottunkat. Két román fegyelmezetlenségnek köszönhetően ráadásul kettős emberelőnybe is kerültek a mieink. „Ez fordulópont lehet”
– vélekedett csapata csütörtöki és szombati ellenfelét feltérképező brit szövetségi kapitány, Paul Thompson, és jó szakemberhez illően igaza is lett: Vas Márton közelről egyenlített. Ezután is támadásban maradt a magyar csapat, amely a második harmad elején Horváth András lövésével a vezetést is megszerezte. Tőkési Lajos kék vonalas bombája után már azt hittük, megvan a meccs – bár a gólt megelőző román kiállításhoz ismét buta hiba kellett: a kapusának az elejtett ütőt visszaadó Kósa Endre elfelejtette, hogy a szabályok szerint nem korcsolyázhat két bottal…
Arról, hogy ne kényelmesedjenek el a mieink, Moldován Ervin gondoskodott, négy perc alatt kétszer is bevette az ezúttal lehetőséghez jutó Budai Krisztián kapuját. Közben a magyar csatárok sem tétlenkedtek (Peterdi Imre és Hoffmann Attila is betalált), ám hiába vezettünk két góllal, a mutatott játékkal nem lehettünk elégedettek. Ahogyan Románia ellen oly gyakran, most is szenvedve, görcsösen hokizott válogatottunk, számos rossz passz, korongkezelési hiba és figyelmetlenség váltotta egymást. Szerencsénk volt, hogy ellenfelünk első sorát leszámítva – amellyel viszont a magyar védelem nem tudott mit kezdeni – semmilyen veszélyt sem jelentett.
Az utolsó felvonás elején a magyar szurkolók (ismét szép számmal érkeztek Ljubljanába) kilátástalan emberelőnyös játékunkat látva már ébresztőt kiabáltak, és a mieink fel is pörgették a tempót néhány percre, de a lendület nem tartott sokáig.
„Rettenetes meccs” – kommentálta a látottakat a brit kapitány, és nem volt különösebb okunk vitába szállni vele. A hajrára a románok minden erőtartalékukat mozgósították, de Budai és a védelem állta a sarat, így a magyar győzelem nem forgott veszélyben. Az azonban bizonyos, hogy a britek elleni mérkőzésen hasonló teljesítménnyel kevés az esélyünk. Abban azért bízhatunk, hogy a nehezen kivívott siker megnyugtatja egy kissé a fiúkat, és azt nyújtják majd csütörtökön, amit valójában tudnak.
