Ima után TAKTIKA

Gulliver megjárta az óriások birodalmát, János vitéz a tündérek közé is elvetődött, ám az is a mesék birodalma, ahova hét magyar kollégájával együtt Egervári Sándor eljutott. Az idehaza három bajnoki címet szerző mesteredző 2006 nyara óta Kuvaitban, az el-Szalmija csapatánál dolgozik, és az azóta eltelt időszak több izgalmat hozott számára, mint amennyit a fenti két irodalmi figura kalandos utazása során együttvéve átélt.

„Egész más a kultúra, teljesen különböző a gondolkodás odakint, de ez nekem nem volt új, hiszen húsz évvel ezelőtt a kuvaiti válogatott pályaedzőjeként két évet eltöltöttem már az arab országban – kezdte beszámolóját az edző, aki a bajnokság szünetét arra használta ki, hogy egy hétre hazalátogasson Magyarországra. – Hogy mást ne említsek, egy európai ember számára igen különös azt látni, amikor a kötelező imaidő elérkeztével – az iszlám vallás szabályainak megfelelően – a stadionban is megáll az élet, és mindenki ott végzi el a rituálét, ahol éppen a perc találja. Persze ezeket az alkalmakat be lehet előre tervezni, így a mérkőzések kezdetét is úgy rögzítik, hogy az imaidő pontosan a szünetre essen. Nemegyszer előfordul, hogy a fenti megfontolásból szokatlan időpontra teszik a meccset, mint például tizenöt óra huszonöt vagy tizenhat óra öt perc. A két félidő közötti negyedóra nagy része ilyenkor a játékosok imájával telik, a taktikázásra és a szakmai megbeszélésre gyakran csak néhány pillanat marad. Ezt azonban magyar kollégáimmal együtt abszolút mértékben tiszteletben tartjuk, és nem is tehetnénk mást, hiszen az elfogadását a szerződésünkbe is belevették.”

A taktikai értekezlet megtartása mellett az is nehézséget jelent, hogy a túlnyomó többségben amatőrökből álló gárda tagjai nemritkán munkahelyi elfoglaltság címén kihagyják a hétközi foglalkozásokat. Azt pedig nemigen várhatja el senki egy edzőtől, hogy a banki fiókvezetőt, a katonai szakaszparancsnokot vagy az iskolaigazgatót feltárcsázza, vajon az alkalmazottja tényleg túlórázott-e az adott napon. A csapatból ugyanis a négy légiós kivételével senkinek sincs profi szerződése, csak a játékosok lelkesedésén és a becsületén múlik, mennyire veszik komolyan a futballt. Tekintve a fenti körülményeket, óriási dolognak számít, hogy az együttes vezeti a kuvaiti bajnokságot, és az őszi GCCkupán (az Öböl menti országok „BL”-je) is nagyszerűen szerepelt, hiszen az elődöntőig menetelt.

„A kuvaiti futball jelentős változások előtt áll – vázolta az ottani viszonyokat Egervári Sándor. – Jelenleg a futballisták legtöbbször amatőr szerződést kapnak, miközben a körülmények és az infrastrukturális felszereltség tekintetében profi állapotok jellemzik az államilag működtetett, ám magántőkével is segített klubokat. A parlament javaslatára a szövetségben éppen mostanában állt össze egy öttagú válságbizottság, amely a kuvaiti labdarúgás eredménytelenségéből keresi a kiutat, és fő törekvés a futball professzionálissá tétele.” Hogy Egervári Sándort Kuvaitban találják-e még a reformok, azt nem lehet tudni, noha az edző nem zárja ki az arab kaland meghosszabbításának lehetőségét. Már csak azért sem, mert Kuvait válogatottjának szövetségi kapitányi posztja még mindig betöltetlen – a magyar tréner neve pedig ismét felvetődött a poszttal kapcsolatban.