Made in China

Krisztus előtt kétszáz évvel, a Han-dinasztia idején a kínai hadsereg már azt dokumentálta, hogy egyesek olyan játékkal múlatták az időt, melynek célja egy bőrrel bevont, tömött gömb levegőben tartása. Innen már csak néhány lépés volt a „cuju” nevű tevékenység. Ennek jelentése azért már megfelelő eligazodást nyújt, hiszen annyit tesz: labdát rúgni.

A hatodik legerősebb gazdaság a világon

A fejlődés következő szakaszaiban megjelent a selyem, majd brokát bevonatos, később pedig a levegővel felfújt labda, amelyet a katonák hivatali idejükben is kergettek, mert a hadsereg úgy vélte, ez a mozgás tökéletes a test és az elme alakítására, ráadásul kellő harci kedvet generál.

A korabeli futball különböző válfajai terjedtek szerte az országban, mígnem a múlt század elején az angol hajósokkal meg nem érkezett a jelenleginek gyakorlatilag megfelelő, teljes szabályrendszerrel ellátott labdarúgás. Mégis további évtizedekbe telt, mire megalakult a Kínai Labdarúgó-szövetség, a futballt a világháborúk után újra meg újra fel kellett építeni, a nemzetközileg is versenyképes szintre azonban csak a gazdaság fejlődésével párhuzamosan, az utóbbi években jutott. Igaz, a kínai foci még mindig nem világverő (bár a miénknél már jobb: 2004 nyarán, a két csapat történetének egyetlen összecsapásán a magyar válogatott Lothar Matthäus vezetésével 2–1-re kikapott Kínában), de a futballüzlet szempontjából már világviszonylatban is kulcspozícióban van.

Kína a világ leggyorsabban fejlődő gazdasága: tavaly majdnem tíz százalékkal nőtt a nemzeti össztermék, ami elképesztő szám. Ezzel a tempóval Kínáé máris a hatodik legerősebb gazdaság a világon, és az ország immár a futballbizniszben is helyet követel magának.

Minden ázsiai egyben angol is egy kicsit

Az amerikai világbajnokság évében, 1994-ben indult el a kínai profi bajnokság, de a stabilitás nem erőssége focijuknak. A klubokat általában a helyi kormányzat és egy-egy nagyvállalat pénzeli, így aztán, ha polgármestercsere van, vagy a cég már nem lát fantáziát a szponzorálásban, akkor a költözés és a csőd között lehet választani, illetve új támogatót keresni, ami állandó névváltozásokat eredményez (mi persze jól ismerjük az effajta folyamatokat).

Az ezredfordulón a mennyiség és a minőség arányát javítandó a maga nemében páratlan bravúrt véghezvivő Bora Milutinovics lett a válogatott szövetségi kapitánya, s ez zseniális húzásnak bizonyult. A szerb edző ugyanis Mexikó, Costa Rica, az Egyesült Államok és Nigéria után Kína legjobbjait is eljuttatta a vébére, ami korábban sosem adatott meg a hatalmas ország labdarúgásának. A 2002-es vb ugyan nem sikerült fényesen, három vereséggel és mínusz kilences gólkülönbséggel zártak a vörösök – a női válogatott meszszebbre jutott: az 1999-es vb-n döntős volt, az ideinek pedig rendezője lesz –, de ettől a futball népszerűsége mit sem csökkent: a három csoportmeccset csaknem kétmilliárdnyi tévénéző izgulta végig…

A kínaiak ráadásul nem is saját bajnokságukat, a Kínai Szuperligát nézik elsősorban, hanem a nemzetközi közvetítéseket, a szurkolók 78 százalékát inkább a külhoni bajnokságok érdeklik. Anglia az abszolút kedvenc, a Premiership meccseit élőben kísérhetik figyelemmel. Azokon a tornákon, amelyeken országuk nem játszik, a szurkolók 96 százaléka választ magának másik csapatot. Anglia persze itt is vezet (26 százalék), második Brazília (20), aztán Argentína, Olaszország és Németország következik szoros egymásutánban (12 és 11-11). Amikor arról kérdezték a drukkereket, milyen csapatmezeket látnak leggyakrabban az utcákon, az angol válogatott (40) és a Manchester United (30) végzett a lista élén. Ma már minden valamirevaló európai nagycsapatnak van ázsiai üzleti terve, miközben a kínaiak cégeik és játékosaik révén is helyet követelnek maguknak a futball elitjében. ---- & ---- A