„Az első, hogy to­vább­jus­sunk”

Al­ma a fájától… Moc­sai Ta­más édes­ap­ja, Moc­sai La­jos 1989-ben lett a Lemgo edző­je, s per­sze vit­te ma­gá­val Né­me­tor­szág­ba a csa­lád­ját is. Így ke­rült először Ta­más (ak­kor 11 éve­sen) az egyik "leg­ma­gya­rabb” Bun­desli­ga-c­sap­at­ba, és még ma­nap­ság is szí­ve­sen gon­dol vis­­sza azok­ra az esz­tendőkre, ami­kor mesteredző ap­já­nak köszön­hetően meg­is­mer­te a ké­zi­lab­dát. Ki­lenc évig élt a csa­lád Né­me­tor­szág­ban, az­tán ha­za­tért, de Ta­más ma­radt, majd né­hány iz­gal­mas, szárny­pró­bál­ga­tás­nak szánt kitérő után 2006-ban visz­­sza­ke­rült nevelő­e­gyesületébe.

– Mit kell tud­ni az utób­bi két év­ti­zed­ben világhírűvé vált klub­ról, amely­nek im­már ön az egyik emblematikus já­té­ko­sa?
– A Ball­sportvere­in Lem­gót 1911-ben ala­pí­tot­ták – mond­ta Moc­sai Ta­más. – Leg­főbb si­ke­re­it és is­mert­sé­gét a ké­zi­lab­dá­nak kö­szön­he­ti. A csa­pat 1981-ben ke­rült fel a Bun­desli­ga má­so­dik vo­na­lá­ból, majd 1983-tól az első osz­tály­ban sze­re­pel.

– A csa­pat az első kiemel­kedő ered­mé­nyét az ön édes­ap­ja, Moc­sai La­jos mesteredző ve­ze­té­sé­vel ér­te el, ti­zen­két éve Né­met Ku­pát nyert.
– Az­tán KEK-győztes lett 1996-ban, EHF-kupát nyert 2006-ban, né­met baj­nok volt 1997-ben és 2003-ban, Né­met Kupa-­győztes lett éde­spám ke­ze alatt 1995-ben, majd 1997-ben és 2002-ben is.

– A leg­utób­bi baj­nok­ság­ban vi­szont csak az ötö­dik he­lyen vég­zett a gárda.
– A Bun­desligában ez jó ered­mény, so­kan vágy­nak ha­son­ló­ra. Edzőnk, Volk­er Mudrow sem volt el­ke­se­red­ve. Az őszi baj­no­ki for­du­lók és az EHF-kupa-mér­kő­zéseink vi­szont nem úgy si­ke­rül­tek, aho­gyan ter­vez­tük, s a na­pok­ban be­je­len­tet­ték, hogy Mudrow nyá­ron le­já­ró szerződését nem hos­­szab­bít­ják meg. Ő a klub egy­ko­ri já­té­ko­sa, s 2002-től áll a csa­pat élén. Ko­ráb­ban a Braun­schweig és a Hameln edző­je volt, va­gyis bőven szer­zett Bun­desli­ga-­ta­pasz­ta­la­tot.

– Ez ön­nek is ko­rán meg­ada­tott.
– An­nak ide­jén a lemgói ser­dü­lők szak­mai ne­ve­lé­se is édes­apám egyik fel­ada­ta volt. Később, ti­zen­hat esz­tendősen a fel­nőt­tek kö­zé ke­rül­tem Lemgóban, s bár a klub első csa­pa­tá­ban ak­kor még nem játsz­hat­tam, az edzé­se­ken együtt dol­goz­tam a na­gyok­kal, köz­tük pél­dá­ul a ta­ta­bá­nyai Ma­ro­si Lász­ló­val. Ez ha­tal­mas él­mény, egyben hasz­nos is­ko­la volt.

– A szí­ve húz­ta vis­­sza Lem­gó­­ba?
– In­kább a nagy lehetőség, hogy ki­pró­bál­jam ma­gam a vi­lág egyik leg­jobb csa­pa­tá­ban. A kö­zép­is­ko­lai ta­nul­má­nya­i­mat még Né­me­tor­szág­ban fe­jez­tem be, az­tán a bu­da­pes­ti Test­ne­ve­lé­si Egye­tem­re irat­koz­tam be, s az előző tan­év­ben itt sze­rez­tem dip­lo­mát. Köz­ben ka­lan­doz­tam, 1999-től a Duna­fer­rben ját­szot­tam, majd kül­föld­re sze­gődtem. A sváj­ci Suhr és Pfadi Win­terthur után a né­met Kro­nau-Östrin­genbe iga­zol­tam, va­gyis 2005 őszétől már a Bun­desligában sze­re­pel­tem. Az évad de­re­kán ke­res­tek meg a lemgói vezetők, hogy östrin­geni szer­ződésem le­jár­tá­val hoz­zá­juk ír­jak alá.

– Az aján­la­tuk vis­­sza­uta­sít­ha­tat­lan volt?
– Há­rom­éves szerződést kí­nál­tak, és ez­zel tud­tom­ra ad­ták, hogy hos­­szú tá­von szá­mí­ta­nak rám.

– Önt a sport­ág egyik leg­jobb átlövő­jé­nek, az ak­tív já­ték­tól vis­­sza­vo­nu­ló Vol­k­er Zer­bének a pót­lá­sá­ra szerződ­tet­ték. Si­ke­rül meg­ol­da­nia a fel­ada­tot?
– Nem csu­pán meg­tisz­tel­te­tés, ha­nem ha­tal­mas felelősség is Volk­er Zerbe poszt­ján pá­lyá­ra lép­ni. Na­gyon igyek­szem, hogy ne okoz­zak csa­ló­dást se a szur­ko­lók­nak, se a csa­pat­tár­sa­im­nak. Min­den­ki tud­ja, hogy más stí­lus­ban ké­zi­lab­dá­zom, má­sok az adott­sá­ga­im, mint Zer­béé, de a lé­nyeg vál­to­zat­lan: tőle is sok gólt vár­tak, tőlem is ezt re­mé­lik.

– Esze­rint gyor­san be­épült Volk­er Mudrow edző együt­te­sé­be. A csa­pat ki­sebb-na­gyobb ki­sik­lá­sa­it pe­dig alig­ha az ön szám­lá­já­ra ír­ják.
– So­kat va­gyok pá­lyán, bíz­nak ben­nem. A bot­lá­sok mi­att nem hul­lanak fe­jek, hi­szen a gon­dok hát­te­rét min­den­ki is­me­ri. Sok sé­rü­lés, be­teg­ség ne­he­zí­tet­te a mun­kán­kat. A leg­na­gyobb ér­vá­gás Daniel Stephan és Flo­ri­an Kehrmann ki­vá­lá­sa volt. A leg­fá­jóbb, hogy az EHF-kupá­ban nem tud­juk meg­­vé­de­ni az el­ső­sé­gün­ket, mert a nyol­cad­dön­tőben egy gól­lal jobb volt ná­lunk a fran­cia Dun­ker­que.

– Azért akad­tak re­mek pil­la­na­tai is az utób­bi he­tek­nek.
– A baj­nok­ság­ban óri­á­si si­ker volt, hogy pon­tot sze­rez­tünk a Flens­burg ott­ho­ná­ban, itt­hon pe­dig meg­ver­tük a Gum­mers­ba­chot. Ne­kem is ered­mé­nye­sek vol­tak az őszi for­du­lók, ugyanis ve­ze­tem a há­zi gól­lövőlistát.

– A múlt hé­ten kí­nos ve­re­sé­get szen­ved­tek Balin­gen­ben, s ön pi­ros la­pot ka­pott. Mi­ért?
– Mi vol­tunk az esé­lye­sek, még­is ret­ten­tően ros­­szul ját­szot­tunk. Egy ár­tal­mat­lan le­for­du­lás­nál kö­nyök­kel vé­let­le­nül el­ta­lál­tam az egyik el­len­fe­le­met, és ő rá­ját­szott az eset­re, a bí­rók pe­dig vevők vol­tak a szín­já­ték­ra.

– Baj­no­ki cél­ja­i­kat mó­do­sí­tották-e a pont­vesz­té­sek mi­att?
– Erről még nem volt szó, pe­dig egy­re ne­he­zebb­nek tűnik, hogy ér­mes he­lyen, va­gyis BL-indulóként zár­junk, hi­szen most a he­te­di­kek va­gyunk. A világbaj­nokság után lesz ez té­ma.

– A vébé mi­att meg­áll az élet a né­met ké­zi­lab­dá­ban?
– A baj­nok­ság szü­ne­tel, de a ké­zi­lab­da­láz fo­ko­zó­dik. A né­me­tek azt sze­ret­nék, ha foly­ta­tód­na az a fan­tasz­ti­kus han­gu­lat, amely lab­da­rú­gó-vi­lág­baj­nok­sá­got jel­le­mez­te. A szer­vezők sze­rint a belé­pők gya­kor­la­ti­lag el­fogy­tak, már csak nagy sze­ren­csé­vel le­het jegy­hez jut­ni.

– A ma­gya­rok esé­lyeiről mi a vé­le­mé­nye?
– Na­gyon ne­héz lesz to­vább­jut­nunk a négy­csa­pa­tos cso­port­ból, mert a nor­vé­gok és a dá­nok kö­zül az egyi­ket meg kell előzni. An­go­lát nem le­be­csül­ve, a há­rom eu­ró­pai csa­pat­nak jó az esé­lye, hogy a cso­port­ban az első vagy a má­so­dik he­lyen vé­gez­zen és be­jus­son a középdön­tőbe.

– Az al­só­ház­ba ju­tók a ma­gya­rok ágán Lemgóban ját­sza­nak az úgy­ne­ve­zett el­nö­ki ku­pá­ért.
– Zrikál­nak is ele­get a hely­bé­li­ek, hogy a vi­lág­baj­nok­ság má­so­dik fél­ide­jé­re biz­to­san vis­­sza­té­rek Lemgó­ba. Én azon­ban azt re­mé­lem, hogy csak a vébé után lá­tom új­ra ezt a vá­rost.

– Mi­lyen ered­mén­­nyel len­ne elé­ge­dett a vébén?
– Az első, hogy to­vább­jus­sunk, a töb­bit majd meg­lát­juk. Az águn­kon is po­ko­li­an erős ve­tély­tár­sak lesz­nek. Elég, ha csak a címvédő spa­nyo­lo­kat vagy az oro­szo­kat és a hor­vá­to­kat em­lí­tem. Ugyan­ak­kor tud­juk, a vébén sem lesz legyőzhetetlen csa­pat. ---- H ---- &