A kapusok királya

Ha pedig figyelembe vesszük, hogy ebből a két találatból az egyiket saját csapattársa – Cristian Zaccardo, az Egyesült Államok elleni csoportmeccsen – juttatta a hálójába, a másikat pedig a döntőben a világ egyik legjobb játékosa, bizonyos Zinedine Zidane tizenegyesből lőtte a háta mögé, akkor talán joggal jelenthetjük ki: a szóban forgó futballista az adott esztendőben nagy eséllyel pályázik az Aranylabdára.

Nos, Gianluigi Buffon, a Juventus és az olasz válogatott első számú kapusa egyértelműen átlagon felülit nyújtott ebben az évben, ám csökkentheti az esélyeit, hogy őt az elsők között „vették elő” az olasz bundabotránnyal kapcsolatban.

A Gigi becenévre hallgató játékosnál mindennél egyértelműbb volt, hogy gyerekkorában nem a bélyegszakkört választja délutáni elfoglaltságként, hanem inkább napestig a téren rúgja a labdát. A Buffon családban ugyanis mindenki sportolt valamit, a mama, Maria Stella diszkoszvető volt, a papa, Adriano súlyemelő, a két lánytestvér, Veronica és Guendalina röplabdázott, míg Angelo nagybácsi – olasz létére meglepő módon – a baseballt választotta. És ha mindez nem lenne elég, Gianluigi nagypapájának nem más volt az unokatestvére, mint az AC Milan és a válogatott korábbi kiváló egyese, Lorenzo Buffon.

A példakép kiléte innentől kezdve nem is lehetett kérdéses: a „kis” Gigi mindig is a „nagy” Lorenzóra akart hasonlítani, gyermekkorában állítólag minden mérkőzés előtt azzal dicsekedett, hogy neki milyen híres kapus a rokona, még akkor is, ha ő az idő tájt még a középpályán tüsténkedett. Néhány esztendővel később aztán sérülések miatt sorra kidőltek a kapusok a grundon, így eljött az idő, hogy helyettük is bizonyítsa tehetségét, hogy aztán 17 évesen már a Parma igazolt játékosaként feszítsen a csapat mezében. Az első klubjánál lehúzott hat szezon alatt évről évre jobb formában védett – egy ízben a Serie A legjobb kapusának választották –, 2001-ben pedig elérkezett pályafutása egyik legjelentősebb állomása: a Juventus a posztot tekintve világrekordnak számító, közel 53 millió euróért vásárolta meg. Az összeg hallatán Gianluigi Buffon vállát megvonva csak ennyit reagált: „Szerintem ez túl sok pénz egy kapusért.”

Így utólag visszagondolva nem volt az, és a Juventus vezetői igencsak jól döntöttek, hogy nem fukarkodtak. Gianluigi Buffon azóta megszámlálhatatlanul sok lehetetlen szituációban mentette meg a zebramezeseket a góltól, és ennek köszönhetően további négyszer választották az olasz élvonal legjobb kapusának, 2003-ban pedig Európa csúcsán találta magát: a BL-idény legjobbjának ítélték.

Az idén nyáron aztán kirobbant Olaszországban a kínos bundabotrány, az ár pedig az elsők között sodorta magával a kapust. Kihallgatások során vett részt, és sokan féltek, hogy az ügy árnyékában képtelen lesz a németországi vb-n a maximumot kihozni magából. Néhány héttel később azonban minden kétkedőre rácáfolva zseniális teljesítményt nyújtott, és világbajnok lett az olasz válogatottal.

Ki ne emlékezne rá, amikor például az ausztrálok vagy a házigazda németek a fejüket fogva pillantottak rá, elgondolkodva azon, hogyan foghatta meg a lövést az olasz kapus. Gianlugi Buffon segítségére mindig ott volt földöntúli reflexe és ruganyossága. A Németországban kapott mindössze két gól a legnagyobbak közé emelte, 453 percig tartó gólmentes időszaka pedig a fináléig (és azon át később a trófeáig) repítette Itáliát.

Ám hogy a kapus nemcsak igazi profi, hanem érző ember is, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy július 19-én bejelentette: hiába sorolták a Juventust a második vonalba, hiába igazolt el jó néhány sztár az együttestől, ő kitart a csapat mellett, és történjen bármi is, kitölti 2010-ig szóló szerződését: „Az olasz másodosztályban úgysem védtem még. Éppen itt az ideje, hogy kipróbáljam, milyen ott a légkör.”

A történet ezzel véget is érhetne, de a csattanó érdekesen alakulhat: Gianluigi Buffon az olasz másodosztályú Juventusból lehet aranylabdás. Viszont ha végigböngésszük, hogy az elmúlt évtizedekben csupán Lev Jasinnak (Dinamo Moszkva, 1963) sikerült kapusként elnyernie a kitüntető címet, akkor bevallhatjuk: óriási meglepetés lenne, ha ebben az esztendőben ő lenne a legjobb Európában... ---- 1986: IGOR BELANOV
(ukrán, Dinamo Kijev)
1987: RUUD GULLIT
(holland, PSV, Milan)
1988: MARCO VAN BASTEN
(holland, Milan)
1989: MARCO VAN BASTEN
(holland, Milan)
1990: LOTHAR MATTHÄUS
(német, Internazionale)
1991: JEAN-PIERRE PAPIN
(francia, Ol. Marseille)
1992: MARCO VAN BASTEN
(holland, Milan)
1993: ROBERTO BAGGIO
(olasz, Juventus)
1994: HRISZTO SZTOICSKOV
(bolgár, Barcelona)
1995: GEORGE WEAH
(libériai, PSG, Milan)
1996: MATTHIAS SAMMER
(német, B. Dortmund)
1997: RONALDO
(brazil, Barcelona, Internazionale)
1998: ZINEDINE ZIDANE
(francia, Juventus)
1999: RIVALDO
(brazil, Barcelona)
2000: LUIS FIGO
(portugál, Barcelona, Real Madrid)
2001: MICHAEL OWEN
(angol, Liverpool)
2002: RONALDO
(brazil, Internazionale, Real Madrid)
2003: PAVEL NEDVED
(cseh, Juventus)
2004: ANDRIJ SEVCSENKO
(ukrán, AC Milan)
2005: RONALDINHO
(brazil, FC Barcelona) ---- Született: 1978. január 28.
Magassága/testsúlya: 191 cm/83 kgAz olasz válogatottban: 72 mérkőzés