„Jó a kamaszok között lenni”

– Tudom, olcsó poén, de volt gond a köszönéssel?
– Nem, természetesen nem – válaszolta nevetve Végh Zoltán.

– Ismert mindenkit, amikor találkozott a keret?
– Két-három játékost valóban csak most ismertem meg, de ha hosszú távon működik majd ez a fiatalításra építő koncepció, az idő megoldja ezt a gondot.

– Ön is nagyon fiatalon, tizennyolc évesen került hirtelen reflektorfénybe, a Veszprém kapusaként. Emlékszik még, milyen érzés volt?
– Természetesen. Hihetetlen! Előttünk nem nyílt sok szórakozási lehetőség, lényegében a téren, a grundon nőttem fel, és állandóan az NB I-ről álmodoztam. Amikor debütáltam, utána órákig mászkáltam céltalanul az utcán, akkora boldogság tombolt bennem, hogy alig tudtam feldolgozni.

– Érzi ugyanezt a boldogságot a mai fiatalokban, akik ugyancsak váratlanul kerültek a válogatottba?
– Persze, de azóta a világ nagyon sokat változott. Ezek a fiúk sokkal érettebbek, mint mi voltunk ebben a korban. Elsősorban a technika fejlődésének köszönhetően ők sokkal előrébb tartanak. Nekünk annak idején például fekete-fehér tévénk volt otthon, és azon legfeljebb néhány bajnoki vagy válogatott mérkőzést láthattunk. Ezek a fiúk most már rengeteg meccset nézhetnek meg, és ez a pályán is megmutatkozik. Látják, hogyan viselkednek és futballoznak a sztárok, elleshetnek technikai elemeket, és megismerhetnek olyan taktikai megoldásokat, amelyeket hasznosíthatnak a saját karrierjükben. Felgyorsult minden, a fiatalok rengeteg információhoz jutnak, ennek köszönhetően jobban ismerik a világot, és ez az oka az érettségüknek.

– Harmincöt évesen nem furcsa ennyi siheder között készülni?
– Nem, nem furcsa, hiszen az MTK-ban hozzászoktam ehhez. Jó a kamaszok között lenni az öltözőben és a pályán. Remekül érzem magam ebben a helyzetben. Amikor például két éve az MTK-ban érkezett ez a korosztály, azonnal láttam, hihetetlenül tehetséges fiatalokkal játszhatom együtt, akik ráadásul mentálisan is alkalmasak arra, hogy hamarosan a magyar futball meghatározó játékosai lehessenek. Korom és a múltam révén megvan a tekintélyem is, és ahogy mondani szokták, nehezen öregszik, aki sok fiatal között éli az életét.

– Túl azon, hogy mostanában is remekül véd, lehet, hogy éppen azért is esett Várhidi Péter választása önre, mert a klubban már hozzászokott ehhez a korosztályhoz?
– Lehet, hogy itt is ez a szerep vár, de igazán nem nehéz bánni ezekkel a srácokkal. Várhidi Péter egyébként jól ismer, hiszen dolgoztunk együtt Fehérvárott, és tudja, hogy bárkivel könnyen megtalálom a hangot. A pályán egyébként mindenki végzi a dolgát, és természetesen megmondom, ha valami nem tetszett, de csak a mérkőzés után. Hiszen a hibát meg nem történtté tenni nem tudom, ráadásul csak összezavarnám a fiatalokat, ha közvetlenül utána leszidnám valamelyikőjüket.

– Pedig kapitányként a nehezebb pillanatokban nyilván valahogy össze is kell fogia a csapatot.
– Ezt mondani köny- nyebb, mint megtenni. Én a kapuban állva nagyon messze vagyok a legtöbb csapattársamtól, így a lelki ráhatás lehetősége igen kicsi. Arról nem is szólva, hogy csapatkapitányként a játékvezetővel sincs sok módom konzultálni, mert ő is ritkán keveredik a kapus közelébe. Egyébként a kapitányi szalag nyilván csak átmenetileg kerül az én karomra, hiszen ha Gera Zoltán velünk lesz, akkor biztosan ő viseli majd.

– Egyébként meglepte Várhidi Péter döntése, hogy ennyire megfiatalította a válogatottat?
– Szerintem igaza van, ám ennek csak akkor lesz értelme, ha a közvélemény is mellénk áll. Biztosan érnek minket vereségek, mert érett csapatok ellen is játszanunk kell, de ha elnyerjük a közönség rokonszenvét, akkor ebből a keretből remek együttes érhet össze. Ahogyan az az MTK-ban is történt. Ha tehát lesz türelem, két év múlva a világbajnoki selejtezőkön komolyabb reményekre is jogosító válogatott léphet majd pályára.

– Mi a véleménye riválisáról, Fülöp Mártonról?
– Övé a jövő. A jelen még az enyém, és remélem, két-három évig még védhetek az élvonalban. És ha a formám válogatott szintű lesz, akkor talán még itt is kapok bizalmat. Az edzőim mindig azt tanították, hogy a válogatott a legfontosabb, és én ezt szem előtt tartva éltem.

– Mire számít Kanada ellen?
– Azt, hogy elnyerjük a közvélemény rokonszenvét és bizalmát. Az eredmény mindig fontos, Kanada kemény ellenfél lesz, ám ezúttal elsősorban az a lényeg, hogy ez a fiatal csapat mire lesz képes. ---- F ---- A