Visszatér Melbourne-be ’56 egyik legendás hőse

„Néhány perccel korábban Valentyin Prokopov, az oroszok legdurvább játékosa megütötte Bolvári Antal fülét, s a sérült Toncsi megkért, vegyem át tőle Prokopov őrzését. Helyet cseréltünk, s egy ideig nem is volt probléma, mígnem sípszót hallottam a nézőtérről, s kinéztem, gondolván, Zuckermann svéd játékvezető fütyült. Végzetes hiba volt. Prokopov gatyamadzagig kiemelkedett a vízből, s letaglózott” – eleveníti fel az Egyesült Államokban élő, ma már 71 éves Zádor Ervin a fél évszázada történteket. Tízezer kilométer távolságból is érezni hangjában a feszültséget, ahogy újból átéli a történelmi pillanatokat – pedig nem volt könnyű rávenni a beszélgetésre. Végül azzal a kikötéssel vállalta a telefoninterjút kaliforniai otthonából, hogy nem feszegetjük, miért nem utazott el Budapestre a közelmúltban, az ötvenedik évfordulóra rendezett parlamenti fogadásra.

– Nem vesztette el az eszméletét Prokopov ütésétől?
– Dehogy, annál keményebb fából faragtak, csak a jobb szemöldököm repedt fel csúnyán – mondta Zádor Ervin.

– Azóta hallottam olyan verziót is, hogy szándékosan kente szét a vért a testén, s az egész uszodát megkerülve ment az orvosi szobába, hogy még jobban felkorbácsolja az amúgy is tajtékzó indulatokat.
– Ostobaság. Nem kellett szétkenni a vért, dőlt az magától. Az ausztrál rendőrök és az orvos azonnal bevittek az elsősegélyszobába, majd onnan az egyik melbourne-i kórházba, ahol öszszevarrták a sebet. Megjegyzem, fogalmam sem volt, hogyan fejeződött be a mérkőzés.

– Úgy tudom, be sem fejeződött.
– Valóban, az utolsó néhány másodpercet nem játszották le, a közönség – a velünk szimpatizáló ausztrálok meg az emigráns magyarok sokasága – meg akarta lincselni az oroszokat. A rendőrök csempészték ki Msvenieradzéékat a hátsó kijáraton.

– Egyébként milyen volt a hangulat a vízben és az összecsapás előtt a parton?
– Puskaporos. Az orosz játékosokkal nem is beszélgettünk, habár jól ismertük őket, csak egyvalamire összpontosítottunk – én legalábbis mindenképpen –, hogy megnyerjük az olimpiát, s a vízben álljunk bosszút a forradalmunk leveréséért. Elkezdődött a meccs, s mi – nem tagadom – frocliztuk az oroszokat. Részben apró gólokkal, részben játékon kívüli eszközökkel. Persze nem nagyon kellett piszkálni őket, ütöttek maguktól is. Elsősorban Prokopov.

– Előbb Bolvárit, aztán önt…
– Igen. Egyébként nem volt törvényszerű, hogy veretlenül, szédületes játékkal nyerjük meg az olimpiát. Attól kezdve, hogy novemberben elrepültünk Prágából, alig voltunk vízben. És otthon volt a család, a gondolataink folyton Budapesten jártak.

– Ön mikor döntötte el, hogy nem megy haza?
– Amikor megérkeztünk Darwinba, ahol először léptünk ki a gépből ausztrál földön. Senki sem beszélt angolul a csapatból, egyedül Martin Miklós, a Buci, és ő olvasta fel nekünk az egyik helyi újság Budapestről keltezett tudósítását. Abból tudtuk meg, hogy az oroszok bevonultak Pestre, lőnek, bombáznak, talán már a szeretteink sem élnek. Én akkor felálltam, és kijelentettem, hogy nem megyek haza.

– Kiket hagyott otthon?
– Édesanyámat és édesapámat. Zoli bátyám, aki hat évvel volt idősebb nálam, szintén elhagyta akkor az országot. Két esztendővel később kihoztam a szüleimet Kaliforniába, szép kort értek meg, a mama kilencvenhat, a papa nyolcvannégy évesen távozott el közülünk.

– Huszonegy éves volt Melbourne idején, alig nőtt ki a gyermekkorból…
– Ne higgye. Ott laktunk az Andrássy út hatvan szomszédságában, tudtam, mi történik ott, állandó rettegésben éltünk. Gyűlöltem a kommunistákat, a kommunizmust, számomra evidens volt, hogy disszidáljak. Emlékszem, december huszonharmadikán indultunk el Melbourne-ből repülővel a Sports Illustrated által szervezett amerikai turnéra. Addig szinte bujkáltunk, amíg el nem hagyta a szovjet küldöttséget elszállásoló hajó a kikötőt, attól tartottunk, elrabolnak bennünket, és felvisznek a hajóra. Aztán az oroszok hazamentek, mi meg elindultunk San Franciscóba. A turné után Washingtonban telepedtem le a bátyámmal, de gyorsan elegünk lett a fővárosból, átautóztunk Kaliforniába. Most is itt élek, Riponban, Sacramento mellett, van négy gyerekünk, Christine lányunk játszott az amerikai vízilabda-válogatottban. Úszóedző voltam és vagyok, a hatvanas években sokáig nálam úszott Mark Spitz! Manapság is dolgozom, s készülök november tizenhatodikára, a nagy utazásra…

– Hová utazik?
– Melbourne-be, az ötven évvel ezelőtti diadalunk helyszínére. Akkor még nem tudtam, immár tudom: oda, ahol egykor történelmet írtunk…

---- Az 1948-as öttusabajnok, Hegedüs István október 24-én hajnalban barátjával, Gerendás Lászlóval – az olimpiai bajnok vízilabdázó, Gerendás György édesapjával – Izabella utcai otthonából indult el, hogy az uszodában tanítványainak edzést tartson. Akkor haladt el a Szófia utca sarkán lévő szovjet könyvesbolt előtt, amikor az emberek kidobálták és elégették a könyveket. Ekkor egy teherautóból tüzet nyitottak, s a következő pillanatban holttestek borították az utcát. Barátja már csak azt látta, hogy Hegedüs egy aortalövés következtében arcra bukva, holtan fekszik. Gerendás gyalog, majd targoncával tolta haza halott barátját, akinek édesanyja az ablakban könyökölt, amikor a házhoz ért. Hegedüst a ház udvarában, az Izabella utca 50.-ben temették el, majd 1957-ben a Kerepesi úti temetőben újra elhantolták.

A magyar kajaksport egyik legnagyobb reménysége, a TF harmadéves hallgatója, Nagy József Újpesten vesztette életét. A jó barát, a később Európa-klasszissá érő tornász, Csányi Rajmund úgy emlékszik, hogy a kajakos is tagja volt annak a küldöttségnek, amelyik október 27-én az újpesti rendőrlaktanya foglyainak kiszabadításáról tárgyalt. Amikor a küldöttség visszatért, hirtelen iszonyatos fegyverropogás hallatszott. Nagy és Csányi fedezéket keresett, de a kajakos már nem tudott elmenekülni, a következő sorozat leterítette. A tornász először azt hitte, hogy barátja csak megsebesült, de egy földszinti lakás konyhájában megdöbbenve tapasztalta, hogy Nagy József életét vesztette. November 2-án a TF-es nemzetőrök díszsortüze mellett temették el a rákospalotai temetőben.

A költő Gérecz Attila 1950-ben a 10. helyen végzett az öttusa bajnokságon. Ugyanebben az évben összeesküvés vádjával 15 év fegyházra ítélték. A váci börtönből 1954 júliusában, a dunai árvíz idején, a folyót átúszva Budapestre szökött. Újra bebörtönözték, egyes információk szerint október 23-án, más forrás szerint 30-án szabadult, és november 4-én a szabadságharcosokhoz csatlakozott. November 7-én a Rókus kórháznál két szovjet tankot kilőtt, de egy harmadikból leadott gépfegyversorozat kioltotta az életét. Verseit a Lajtán túl a Nemzetőr című folyóirat publikálta, Magyarországon 1991-ben Gérecz Attila-díjat alapítottak, amelyet évente az arra érdemes első kötetes fiatal költők vehetnek át. Az öttusázók az ifjúságiak számára kiírt Gérecz Attila-emlékversennyel tisztelegnek az elhunyt költő és sportoló emléke előtt. Szülőhelyén, Dunakeszin utcát neveztek el róla. ---- Benedek Gábor azzal tiltakozott, hogy nem fogott kezet a szovjet sportolókkal

Az öttusázók a forradalmat megelőző napokban a Vörös Csillag Szállóban laktak, katonai dzsippel jártak le a városba edzeni.
„Minden erőnkkel az olimpiára készültünk, semmi mással nem foglalkoztunk” – emlékezett Helsinki olimpiai bajnoka, a Melbourne-ben negyedik helyezett csapat tagja, a 79 éves Benedek Gábor. – Október huszonharmadikán sodródtunk az eseményekkel. Valami különleges atmoszférája volt a levegőnek, megcsapott a szabadság szele. A Petőfi-szobornál Sinkovits Imre elszavalta a Nemzeti dalt. Ez még sötétedés előtt volt, aztán átmentünk a Bem-szoborhoz. Itt láttam először magyar páncéloson lyukas nemzeti színű zászlót. Később a Felvonulási téren a mátyásföldi katonaiskolásokkal találkoztam, ők elmondták, hogy segédkeztek a Sztálin-szobor szétfűrészelésében. Sokat ismertem közülük, mert olimpiai bajnokként többször voltam az iskolába élménybeszámolót tartani. Viszont azt nem meséltem el nekik soha, hogy én is katonaiskolába jártam, csak éppen az előző rezsimben voltam hadapródiskolás, tehát a rendszer szemében osztályidegen. A szállóba visszafelé menet hallottuk, hogy a rádiónál lőttek.

Benedek – korábban a sportolók nevében ő tette le az olimpiai esküt – néhány társával ki sem akart menni Melbourne-be.
„Papp Laci, Székely Éva és én amellett kardoskodtunk, hogy ilyen bizonytalan helyzetben ne utazzunk el. Ez talán érthető volt, mert valamennyien családos emberek voltunk. Amikor a csehszlovákiai edzőtáborban, Nymburkban megalakult a forradalmi bizottság, én azt mondtam, hogy mi ne fegyvert ragadjunk a szovjet megszállás ellen, hanem a megszégyenítés eszközéhez folyamodjunk, és ne fogjunk kezet a szovjet sportolókkal, s vezetőink is hasonlóképpen cselekedjenek.”
A versenyek folyamán fogadalmukat betartva nem tartották a kapcsolatot a szovjetekkel.

Benedeknek meg sem fordult a fejében, hogy az olimpiát követően ne térjen haza Magyarországra. Bár, ha tudta volna… A hatalmat visszaszerző kommunisták az olimpiai csapat körül történtek miatt politikailag megbízhatatlannak bélyegezték meg, eltiltották a versenyzéstől és a kitüntetéseitől is megfosztották.
1969-ben aztán lánya gyógykezelése miatt feleségével Németországba utazott. Eredetileg nem akart kint maradni, Hegyeshalomnál azonban családját kellemetlen intermezzo érte, s elhatározta, többet nem tér haza. Még úgy is vállalta a kockázatot, hogy nem tudhatta, itthon élő fiúgyermekét láthatja-e valaha. Fiát végül 1971-ben 12 éves korában szó szerint kicsempészték Németországba. Benedek a német öttusa fellegvárában, Warendorfban dolgozott edzőként, 1990-ben ment nyugdíjba, a Bonn melletti Sankt-Augustinban él. A rendszerváltozás után rehabilitálták. ---- Október 23.
Magyar Nemzet: „A válogatóbizottság kijelölte a svédek elleni A- és B-válogatott csapatot, illetve keretet.”

Október 24.
Magyar Nemzet: „A Testnevelési Főiskola hallgatói kinyilvánították, hogy nem hajlandók az OTSB alá tartozni: felettes szervük legyen az Oktatásügyi Minisztérium.”

Október 26.
Népszava: „A vasárnapra tervezett svéd–magyar válogatott labdarúgó-mérkőzést bizonytalan időre elhalasztották.”

Október 27.
Szabad Ifjúság: „Az olimpiára készülők közül egyedül dr. Temes Judit nincs egyelőre a csapat tagjai között, mert mint orvos, kedd óta éjjel-nappal a Baross utcai sebészeten tartózkodik.”

Október 28.
Népszava: „A magyar olimpiai csapat Iharos kivételével együtt van Tatán. Így Csermák is közöttük van, akiről olyan hírek terjedtek el, hogy a fővárosban zajló harcok során életét vesztette.”

Október 29.
Szabad Nép: „Az új nemzeti kormány a legnehezebb helyzetben is módot talált arra, hogy foglalkozzék a sportolók ügyével, s nagy megértéssel támogatta az olimpiai kiküldetést, hogy méltó magyar csapat képviselhesse nemzeti színeinket a XVI. olimpián.”

Október 30.
Népszava: „A magyar olimpiai csapatnak a tervek szerint vasárnap, illetve hétfőn kellett volna Melbourne-be elrepülnie. A nagy jelentőségű események miatt a műsor megváltozott és az indulás egy héttel kitolódott.”

Október 31.
Népszava: „A függetlenségi forradalom legnehezebb napjaiban, amikor fiatal barátaink és a munkásság színe-java vérzett, és életét áldozta a hazáért, a rádió hullámain olyan kijelentéseket tett Szepesi György bemondó a sportolók nevében, amely a magyar olimpiai csapat jogos felháborodását váltotta ki. Néhány órával az olimpiára való indulás előtt ezúton jelentjük ki, hogy azonosítjuk magunkat teljes mértékben a magyar nemzet forradalmi megmozdulásával – hiszen közülünk is többen voltak, akik aktívan részt vettek a szabadság kivívásában. Elítéljük Szepesi György nevünkben tett felháborító nyilatkozatát. A magyar csapat Kossuth-címerrel és gyászszalaggal vonul fel az olimpián.”

November 1.
Magyar Honvéd: „Szerda este olimpikonjaink is megalakították a Forradalmi Tanácsot. A tanács tagjai: Gyarmati Dezső vízilabdázó, Klics Ferenc atléta és Iglói Mihály edző.”

November 2.
Magyar Népsport: „Az ember nehezen tudja megállni könnyek nélkül. Elfogódottan öleljük magunkhoz az örömujjongástól viharzó szerkesztőségben Ajkai Andrást és Timár Sándort, lapunk két munkatársát. Mind a ketten most jöttek ki a fegyházból, ahová a letűnt sötét korszak zárta őket, mert hűtleneknek bizonyultak Rákosi rendszeréhez.”

November 3.
Szabad Európa Rádió: „A nagy feladatok hősi perceiben sem szabad megfeledkezni arról, hogy a magyar olimpiai küldöttek kísérői az új Magyarországot képviselik és nem a drága Rákosi elvtárs Magyarországát.”

November 4.
Magyar Ifjúság: „Az MTK forradalmi bizottsága megkeresi az FTC forradalmi bizottságát és javasolja, hogy a lehető leghamarabb hozzanak létre egy Fradi–MTK labdarúgó-mérkőzést, amelynek jövedelmét a hősi halottak és a sebesültek hozzátartozóinak megsegítésére fordítják.”

Összeállította: Thury Gábor ----
Részletek a Nemzeti Sport gondozásában megjelent könyvből

„Nagy reménnyel töltött el bennünket a forradalom. Azt gondoltuk, ez valaminek a kezdete, várakozással tekintettünk az új világ elé, amelyről nem sejtettük, milyen lehet, de azt azért meg tudtuk fogalmazni magunkban, hogy nagyobb szabadságot akarunk és orosz csapatok nélküli hazát.”
Lemhényiné Tass Olga tornásznő

„A Gellért-hegy felől lőttek rám, nem tudom, kik voltak, és azt sem tudom, hová tegyem ezt az élményt. Látszott, hogy ez már nem gyerekjáték, elszaladtam, mint a nyúl.”
Zsivótzky Gyula atléta

„Értsétek meg, hogy azok, akik most rombolnak, gyilkolnak, rabolnak, akik a ti békés tüntetéseteket vérfürdővé akarták változtatni, a magyar ifjúság jövőjét próbálják tönkretenni. Ne engedjétek!”
Szepesi György rádióriporter

„Hallottam én is a halálhíremet. Azt mondják, ha élő embernek halálhírét költik, az hosszú életű lesz… Remélem, ez alól a szabály alól én sem leszek kivétel.”
Puskás Ferenc labdarúgó

„A lelkiismeretemnek megnyugtató, hogy az 1956-os forradalom idején – számolva a súlyos következményekkel, és senkitől szolidaritást nem remélve – kiálltam hazám függetlenségéért.”
Benedek Gábor öttusázó

„A forradalom reménykeltő volt, ugyanakkor Melbourne-ben a szeretteink iránt érzett féltés uralkodott el rajtunk. Én hálát adok a jó Istennek, hogy hazajöttem.”
Sákovics József vívó

„Nem volt az nagy sérülés, meg nem is borult annyira vérbe, mint azt utólag a legendák alapján hinnénk, de elég volt, hogy megőrüljön a tömeg.”
Gyarmati Dezső vízilabdázó

„Le a kalappal a harcoló fiatalok előtt, de normális ember tudta, csak idő kérdése, hogy bejönnek a szovjetek. Amerikának nem volt érdeke, hogy beavatkozzon.”
Polyák Imre birkózó