„Engem nem könnyű elnyomni”

– A Kaposvár ellen már a nyolcadik gólját szerezte a szezonban, és ezzel vezeti a góllövőlistát. Ennek alapján mondhatjuk, hogy jó formában van.
– Remekül kezdődött számomra az idény, hiszen már az első fordulóban sikeres voltam, ami jót tett az önbizalmamnak – mondta Bajzát Péter. – Remélem, hasonlóan jó lesz a folytatás is, egészen a bajnokság végéig. A gólkirályi címről persze még felesleges beszélni, mert sok jó támadó van a ligában, de annak nagyon örülnék, és nagy eredménynek tartanám, ha a végén is ott lennék legalább a dobogón.

– Feltűnően javult a helyzetkihasználása. A Vasas ellen két helyzetből két gólt lőtt, a Kaposvár ellen kettőből egyet. Csak a szerencsén múlott volna?
– Részben. Ismeri a mondást: ami korábban kifelé pattant, az most bemegy.

– Nem hiszem, hogy ez ennyire egyszerű lenne. Másként edz, mást eszik, új barátnője van?
– Szó sincs ilyesmiről. Mindent ugyanúgy csinálok, mint régebben. Talán annyi a különbség, hogy mostanában nyugodtabban, koncentráltabban lépek pályára. De ez is azért van, mert elkezdtem lőni a gólokat, ami értelemszerűen megnyugtatott. Egyszer fent, egyszer lent. Higgye el, ez kis túlzással ilyen egyszerű. Már azon is sok múlik, hogy a mérkőzések reggelén miként ébredek, mi az első gondolatom, érnek-e kellemes hatások. Összetett dolog ez.

– Na, ez érdekes. Amikor felkel meccsnapokon, már tudja, milyen formában lesz a mérkőzésen?
– Ha rögtön az ébredésnél nem is, a kezdő sípszó előtt három órával már sejtek valamit ezzel kapcsolatban.

– Ilyenkor mit csinál?
– A mérkőzések napján szinte semmit, inkább csak piszmogok. Gondolatban hangolok a találkozóra, elképzelem, kivel kell majd megküzdenem a labdáért, játékszituációkat gondolok át. Ilyenkor már nem kapcsolom be a tévét, nem olvasok újságot, és nem beszélek telefonon sem. A legközelebbi családtagjaimon kívül már nem szeretek találkozni senkivel sem, ezekben az órákban már csak az aznapi meccsre hangolok.

– Akkor most kizökkentem ebből az angyali nyugalmából: ki az a Zsolti?
– Tessék? Fogalmam sincs. A Zsoltit nem ismerem.

– Nem ez a gúnyneve?
– Honnan veszi ezt?

– Két héttel ezelőtt kint jártam a Vasas–Győr mérkőzésen. Nem messze ült tőlem Csernus Imre, az ETO pszichológusa, és amikor először betalált a hazaiak kapujába, a doktor úr felugrott a helyéről, és azt kiabálta: „A Zsolti gólt lőtt!”
– Jó történet. Kedves Csernus Imrétől, hogy így örült a gólomnak, de a „Zsoltizást” akkor sem értem. Talán összekevert valakivel.

– Lehet... A szurkolók bezzeg Angyalföldön és a Kaposvár ellen is felismerték. Szidták rendesen. Hallotta?
– Igen. De nem zavart különösebben. A közönség szereti heccelni az ellenfelek játékosait. Győrött majdnem mindig engem találnak meg. És Vincze Ottót, pedig ő mostanában nem játszik.

– Gondolkodott már azon, miért utálják ennyire a rivális drukkerek?
– Talán mert én vagyok a legközelebb a kapujukhoz. Félnek tőlem.

– Más oka nincs ennek?
– Mire gondol?

– A keménységére. Ön agresszív futballista.
– Elismerem, minden labdáért megharcolok. Engem nem könnyű elnyomni, ha kell, csípek és harapok, de mindezt már higgadt fejjel teszem. Olyasmi nem fordulhat elő, hogy elveszítsem az önkontrollomat, és alattomosan odalépjek az ellenfelemnek.

– Tényleg nem úgy, mint régebben? Kívülről nézve irritáló a stílusa.
– Elhiszem. Visszagondolva a korábbi évekre, valóban nem volt szép, amit néha tettem, de ha manapság is figyeli a játékomat, akkor láthatja, előnyömre változtam. A keménységem, a jó értelemben vett agresszivitásom megmaradt, de arra mindig ügyelek, nehogy sérülést okozzak valakinek. Hideg fejjel teszem, amit teszek. Minden helyzetben a labdát veszem célba, azért küzdök, hogy megszerezzem a védőktől. Azt hiszem, kellemetlen ellenem játszani, de tovább megyek, az edzéseken az egymás közti játék során sem vagyok ideális partner. Félre ne értsen, vigyázok minden csapattársamra, de ott is megküzdök a labdákért. ---- A ---- &