Első lecke: tilos a múlton rágódni

A tatai edzőtáborban értük utol Gera Zoltánt. A West Bromwich Albion légiósa itt pihent, noha Bozsik Péter szövetségi kapitány vasárnap engedélyt adott a játékosoknak arra, hogy elhagyják „lakhelyüket”. Igaz, haza ezúttal nem mehettek a futballisták, aki akart, Tatán sétálgathatott, levegőzhetett – Gera Zoltán azonban maradt a szobájában, és pihent. Mint mondta, már a szerdai, Málta elleni selejtezőre kell koncentrálnia, de természetesen készséggel vállalkozott arra, hogy megossza velünk szombati tapasztalatait.

Néhány milliméteren múlt a pontszerzés

„Tudom, kívülről úgy tűnt, nem tudunk mit kezdeni az ellenféllel, de ezt nem pusztán a mi tanácstalanságunk okozta, hanem az, hogy kitűnő csapattal játszottunk. Körülbelül olyan mérkőzést , amilyenre számítani lehetett – fogalmazott Gera Zoltán. – Egy szabadrúgás után kialakult helyzetet a törökök értékesítettek, nekünk pedig nem volt szerencsénk, amikor a labda a kapufáról kifelé pattant és nem a gólvonal mögé. Talán éppen ezen a néhány milliméteren múlott, hogy nem lett döntetlen a vége.”

Gera szerint a helyzetek alapján talán úgy tűnik, a törökök megérdemelték a győzelmet, ám a vezető gól előtt kiegyenlített volt a játék. A vendégek akkor tudtak helyzeteket kialakítani, amikor a mieink kockáztattak a hajrában, és kinyílt a védelmünk – a kontrák pedig ilyenkor mindig veszélyesek.
A gól előtti időszak egyetlen jelentős helyzeténél Gera főszereplő volt: Torghelle Sándor kitűnő ívelése után becsapta Ibrahim Üzülmezt, majd Dárdai Pált hozta helyzetbe, aki azonban elcsúszott a lövés pillanatában, így a labda a kapu fölé szállt. A helyszínen sokan úgy vélték, Gera tiszta lövő-helyzetben volt, talán még közelebb is vihette volna a kapuhoz a labdát, és senki nem kritizálta volna, ha megcélozza a kaput...
„Pattogott előttem a labda, és tudtam, éreztem, hogy Pali érkezik középen, ezért arra gondoltam, az a jobb megoldás, ha neki készítem le a labdát – elevenítette fel a történteket Gera. – Ha Pali jól eltalálja, most nem az a kérdés, hogy miért passzoltam.”

A legveszélyesebb egyenlítési kísérlet szintén Gera nevéhez fűződik: a második félidőben hatalmas bravúrral tolta a lécre a szabadrúgását Rüstü Recber.
„Valóban bosszantó, hogy milliméterek választottak el bennünket az egyenlítő góltól – mondta a futballista. – A kapus bravúrral védett, de ez benne van a futballban. Mit lehet ilyenkor tenni?”

Már a szurkolók sem kíváncsiak a csapatra

Valóban: mit lehet tenni? Mit lehet kezdeni az egyre sivárabb magyar futballal? Már az is sokakat megdöbbentett, hogy a mérkőzés előtt melegíteni induló magyar játékosokat üresen kongó stadion, nézők nélkül ásítozó szektorok fogadták. A légiós elmondta, igazán nem lepte meg ez az érdektelenség, bár természetesen sokkal szívesebben játszottak volna zsúfolt lelátók előtt, egy sokkal jobb hangulatú mérkőzésen.

„Amikor megtudtam, mennyibe kerülnek a belépők, sejtettem, hogy nagyjából ekkora lesz az érdeklődés – fogalmazott Gera. – De az is igaz, hogy a norvégok elleni kudarc okozta csalódás is benne lehetett az emberekben. Ez van, itt tartunk, ilyen a magyar futball.”
Minden apró sikert meg kellene becsülni

A kérdésre, hogy mennyire csalódott az újabb vereség után, az irányító úgy fogalmazott, hogy erről nem szívesen beszél, hiszen minden szó csak magyarázkodásnak, okoskodásnak tűnne. A sorsoláskor tudni lehetett, hogy a török, a görög és a norvég csapat előttünk jár, jó esetben Bosznia-Hercegovinával küzdhetünk a negyedik helyért. Vagyis ezt a pozíciót, esetleg a továbbjutás szempontjából teljesen érdektelen harmadik helyet megszerezni dicséretes teljesítmény lenne, emiatt nem is szabad túlságosan kritizálni egy-egy vereséget, ha mégoly bántó is az.

„Amikor Angliába szerződtem, a West Bromwich Albion bizony sokszor kikapott – mondta Gera Zoltán. – A következő edzésen mindig kérdezték a társaim, mi bajom van? Miért vagyok szomorú? S amikor azt válaszoltam, hogy semmi problémám, de elvesztettünk egy meccset, csak nevettek. Azt mondták, azt a mecscset, amelyet lejátszottál és elvesztettél, mielőbb el kell felejteni. Hisz’ jön a holnap, a következő forduló, a következő mérkőzés, s azon kell javítani. Ha sikerül, akkor boldogok leszünk. Én megtanultam ezt a szemléletet a profik között. Megpróbálunk javítani, és ha sikerül, akkor örüljünk annak, hiszen a magyar futballban minden apró sikert meg kell becsülni, de ha nem, akkor is menni, menni kell tovább...” ---- Sokan hitték, hogy a hazai oldalon Gera Zoltán, míg a vendégek részéről Arda Turan lehet a nyerőember, azonban a kétségtelenül sokra hivatott két játékos közül ezúttal egyik sem tudott főszereplővé válni. Mi mégis őket figyeltük elsősorban, arra keresve a választ, mi az, amiért a szurkolók istenítik őket, illetve mit kell tenniük azért, hogy kétségtelenül csodás képességeik a pályán is érvényesüljenek.

Gera Zoltánnak az összecsapás során két olyan villanása feltétlenül volt, ami igazolta klasszisát. Az egyik, amikor a legnagyobb magyar helyzet előtt pazarul átvette Torghelle Sándor lőtt paszszát, az őrzője mellett bokából megcsinálta a cselt, majd lövésre kínálta a labdát Dárdai Pálnak, a másik pedig a szabadrúgása, amikor Rüstü Recber és a kapufa gátolta meg a gólszerzésben. Végig érezni lehetett, hogy a török játékosok tartanak tőle, ha tehették, azonnal szabálytalankodtak vele szemben. Gyorsabban, kiismerhetetlenebbül gondolkodik társainál, azonban olykor kapkodva dönt. A labdaszerzést követően azonnal gyorsít, bárkit képes átjátszani, azonban képességei egy olyan csapatban érvényesülnének igazán, ahol hozzá hasonló tehetségű, vagy nálánál magasabban jegyzett labdarúgók szerepelnek.

Ami a futballját nézve szembetűnő, hogy nem igazán lehet eldönteni, jobb- vagy ballábas, ugyanis mindkettővel remekül bánik a labdával. Nem jön zavarba, ha az ellenfél játékosai körbeveszik, akár három ember mellett is megtartja a labdát, ha pedig úgy adódik, azonnal szabálytalansággal akadályozza meg az ellenfél támadásindítását. Szinte minden átadása pontos, akkor is jól centerez, ha a labdát futtából, ellenfél mellől kell a kapu elé küldenie. Tudja, hogy az ellenkező oldalon futó támadást egy középpályásnak kísérnie kell, és ha nincs Fehér Csaba mentése, a hajrában gólt is szerezhetett volna. Biztosak lehetünk benne, tud ennél sokkal jobban is futballozni, de meggyőződhettünk róla, miért tartják a török labdarúgás legnagyobb ígéretének, miért figyelik játékát az európai elitklubok. ---- Gyenge teljesítmények
Amíg a török csapat meghatározó labdarúgói a tőlük elvárható – extrák nélküli – teljesítményt nyújtották, addig a válogatottunk kimagasló egyéniségeinek tartott labdarúgók az elvárható szintet sem hozták. Senki sem akadt, aki játékával kitűnt, vagy társai fölé emelkedett volna. Labdarúgásunk jelenlegi helyzetében megengedhetetlen, hogy a játékosok teljesítménye meg se közelítse tudásuk legjavát egy rendkívüli fontossággal bíró mérkőzésen, a miénknél érezhetően nagyobb játékerőt képviselő csapattal szemben.

Hatástalan szélsőjáték
Hazai pályán a második félidőben alkalmazott négyvédős rendszerben elfogadhatatlan, hogy a támadással is megbízott két szélsőhátvéd egyetlen alkalommal sem lép be a játékba. Vanczák Vilmostól és Fehér Csabától egyetlen beadás sem érkezett középre a 90 perc alatt, továbbá luxusnak számít az is, hogy a négy védő közül egyik sem mert, vagy tudott felzárkózni a támadásokhoz. De az sem, hogy a két belső védő – Juhász Roland és Éger László – nem merte, vagy nem tudta mélységi passzal segíteni társait. Figyelmük kizárólag a védekezésre, a teljes biztonságra korlátozódott.

A frissesség hiánya
Egy hétig készült együtt a keret, s a látottak alapján megállapítható, míg a törökök dinamikusak, gyorsak, robbanékonyak voltak, addig a magyar játékosok igen tompán futballoztak. Hiányzott a frissesség, a gyorsaság, és ez nagy baj. Ugyan az erőnléttel ezúttal sem akadtak gondok, hiszen sokat – gyakorta haszontalanul – futottak Dárdai Pálék, az ütközésekkel sem volt baj, ám a párharcokat többnyire mégis rendre a törökök nyerték. De hiányzott a Bozsik-csapatra korábban jellemző labdabiztosság, s a technikás, rövid passzos játékból ezúttal semmmi nem valósult meg.

Sikertelen taktika
A csapat a védekezésből támadásba való átmenetet nem tudta megoldani: akkor sem, amikor területe volt, és akkor sem, amikor egy biztos pontra juttathatta volna el a labdát, s ezáltal fölvehette volna a támadópozíciókat. A játékosok számtalan helyezkedési hibát követtek el, s bár a szakemberek feltérképezték a török csapatot, a gól előtti helyzetnél úgy tűnt, mintha Éger Lászlóék nem tudnák, melyik török végzi el a szabadrúgást, hova rúgja a labdát, s kinek hova kell követnie az elmozgó ellenfeleket.

Kritizált: Vajda György