Ez nem kacsa: favorit a Ducks

Az egész 1892. március 18-án kezdődött, Ottawában, az Amatőr Sportszövetség vacsoráján. Lord Kilcoursie, az Ottawa Rebels hokicsapatának játékosa rövid beszédet mondott Kanada brit főkormányzója, Lord Stanley, Preston grófja nevében. A beszéd lényege a következő volt: Lord Stanleyt évek óta foglalkoztatta a gondolat, hogy vándordíjat alapítson, melyet évről évre Kanada brit domínium jégkorong-bajnokcsapata nyerne el.
Az ötlet persze lelkes fogadtatásra talált, Lord Stanley pedig azon nyomban vásárolt egy hét és fél hüvelyk magas, 11 és fél hüvelyk átmérőjű színezüst serleget, 10 guinea (akkoriban: 50 amerikai dollár) értékben. A serleg mindenkori tulajdonosa az adott év hokibajnoka lesz – szólt az alapító okirat, s ezzel létre is jött a sportvilág legrégebbi, legpatinásabb csapattrófeája.

A neve – senki sem fogja kitalálni – Stanley-kupa…
Az ezüstkelyhet – amely a toldalékokkal együtt időközben majdnem embermagasságúra „nőtt” – Torontóban őrzik, a Hockey Hall of Fame Yonge Street-i épületében, de időről időre útra kel, például februárban is láthattuk Torinóban, a téli olimpián.
A csupán az 1918–1919-es spanyolnáthajárvány miatt megszakított sorozatot – amelyet még a két világháború sem tudott megtörni – a 2004– 2005-ös idényben szétrombolta a játékosok és a tulajdonosok bérvitájából fakadó lockout (friss hír: több mint száz hokis azzal vádolja az érdekvédelmi szervezetük vezetőségét, hogy a lockout után kellő tájékoztatás nélkül rájuk erőltették a jelenlegi pénzügyi rendszert; emiatt a vezetők távozását és kártérítést követelnek). Mindenki azt hitte, befellegzett a „coolest game-nek”, csakhogy a liga feltámadt poraiból, és a remek szabálymódosításoknak köszönhetően fennállása egyik legsikeresebb szezonját produkálta 2005–2006-ban.

Tovább szigorítanak, jaj a színészkedőknek!

Megszaporodott a gólok száma, látványosabb, gyorsabb lett a játék; lám, mit tesz, ha csökkentik a kapusok „jelmezének” felületét, és a bírók kíméletlenül lecsapnak a bottal akasztókra, a szándékosan szabálytalankodókra.
Idén újabb bírói szemléletváltás várható: ezúttal a szimulánsokra jár majd rá a rúd, azokra, akik feldobják magukat, ekként próbálván emberelőnyt kicsikarni csapatuknak.

A sors iróniája, hogy a legtehetségesebb bevetődő hírében az a Sidney Crosby áll, aki tavaly 18 évesen robbant be az NHL szupersztárjai közé, s akitől Pittsburghben az 1991-es és 1992-es Stanley-kupa-győztes csapat felélesztését várják. A liga korifeusai meg azt, hogy új Wayne Gretzkyként a XXI. század emblematikus figurája legyen az észak-amerikai jégmezőkön. Amúgy Crosby és a Penguins idén megkezdheti a felkapaszkodást, hiszen a tinisztár mellett ott lesz már az éppen 20 éves Jevgenyij Malkin, az utolsó orosz disszidens. Ők ketten csodákra is képesek lehetnek a Mellon Arenában.

Szuperrangadó nyitja a bajnokságot

Nyitányként a kupa jelenlegi gazdája, a Carolina Hurricanes szerdán, helyi idő szerint 19 órakor (nálunk csütörtök hajnali 1 óra) a trófea egyik legnagyobb esélyesét, a Buffalo Sabrest fogadja a raleigh-i RBC Centerben. Micsoda rajt! Júniusban e két alakulat vívta a Keleti főcsoport döntőjét, amelyet 4–3-ra a Hurricanes nyert meg, a „szablyásokat” egyetlen harmad választotta el attól, hogy fennállásuk során másodszor bekerüljenek a fináléba.
Elképesztő sztárparádé mindkét oldalon. A hazaiaknál a playoff legértékesebb játékosa, a Conn Smythe Trophy birtokosa, a 22 éves „gyerekkapus” Cam Ward, aztán napjaink egyik legnagyobb csatártehetsége, az elmúlt idényben kereken 100 pontot szerző Eric Staal, aki Ray Whitneyvel és Erik Cole-lal az NHL egyik legerősebb csatártrióját alkotja. Peter Laviolette edzőnek a címvédés lehet a legfőbb törekvése az új szezonban, még akkor is, ha az előszezon nem a legjobban sikerült: négy vereség után az első és egyetlen győzelem csak vasárnap született meg, Washingtonban. De ennek az égvilágon semmi jelentősége sincs.
A Csendes-óceán partján készül a nagy dobásra az Anaheim Ducks. Az akkor még a Disneyworld által finanszírozott alakulat 2003-ban már egyszer bejutott a fináléba, de az akkori menetelés még szinte kizárólag Jean-Sebastien Giguere varázslatának volt köszönhető. Azóta a francia-kanadai csodakapus átélt két gyengébb szezont, viszont a mezőnyben hihetetlenül megerősödött a keret. A 2000-es Norris Trophy (az idény legjobb hátvédje) győztese, Chris Pronger, és a 2004-es nyertes Scott Niedermayer olyan kettőst alkot a két vonalon, amelyhez fogható jelenleg nincs az NHL-ben. Pronger idén, Niedermayer tavaly érkezett meg az Arrowhead Pond sportcsarnokba, amelynek az idén már – az új szponzorról – Honda Center a neve…
a cseh Jaromír Jagr újra remekelhet

A kaliforniaiak prognosztizált ellenfele a döntőben a Buffalo Sabres lehet, amely ugyanúgy a főcsoportdöntőben vérzett el júniusban, mint ahogy az Anaheim. A Niagara-zuhatag déli oldalának csapata alaposan megerősödött a holtszezonban. Tom Golisano klubtulajdonos mélyen a zsebébe nyúlt, és 15 millió dollárral (!) megnövelte a játékosok fizetését, együtt tartva ezzel a már az előző évadban is jól teljesítő együttes magját. Az Ales Kotalik, Daniel Briere, Makszim Afinogenov első sor maga a testet öltött csillogás, gyorsaság, látványosság – Afinogenov a világ egyik legsebesebb, legjobban cselező csatára, a Pavel Bure-fajtából. A második sor centere az exdenveri Chris Drury, ő is szupersztár, hátul pedig a két finn (Toni Lydman, Teppo Numminen), egy orosz (Dmitrij Kalinyin), egy cseh (Jaroslav Spacek), egy svéd (Henrik Tallinder) és egy kanadai (Brian Campbell) takarít Ryan Miller kapus előtt.
A régi favoritok közül a Detroit Red Wings és a Colorado Avalanche végképp kiírta magát a nagycsapatok sorából, előbbi legutóbb 1983-ban kezdte a szezont Steve Yzerman nélkül. „Stevie Y”, a zseniális kapitány visszavonult, míg a coloradóiakat a legendás hátvéd, Rob Blake hagyta el. Egy másik nagy öreg, a világ legjobban fizetett hokisa, Jaromír Jagr viszont vállműtétje után újra remekel, s mivel végre fiatal, tehetséges társai vannak a Madison Square Gardenben, a Rangers újra esélyesnek számít.