Álomgólokkal jött az aranyesély

Méltó válasz a kritikaözönreMéltó válasz a kritikaözönre

„Nagyon nehéz megfogalmazni, hogy mit érzek most – mondta Alessandro Del Piero elfogódottan a mérkőzés után a dortmundi stadion vegyes zónájában. – Fantasztikus volt részese lenni ennek a sikernek, legyőzni a németeket a saját közönségük előtt… Nem találok rá szavakat. Ellenünk volt az egész stadion és mégis nyertünk.”

Azoknak, akik megkérdőjelezték a 31 esztendős csatár helyét a vb-keretben, a nehéz napokat megélő Juventus sztárja így válaszolt: „Sok kritikát kaptam korábban, de most megmutattam, hogy vagyok annyira motivált, mint bárki más. Ebben a gólban nagyon sok düh volt…”

A számos súlyos sérülése ellenére rendkívül gazdag játékos-pályafutást magáénak tudó szívtipró (aki amúgy tavaly óta már férje is Sonia Amorusónak, volt játékostársa húgának, akivel hosszú évek óta együtt él) kivette hát a részét az olaszok remek szerepléséből, amely minimum vb-ezüstöt ér. Kétségtelen, hogy nagy esély ez számára is pályafutása megkoronázására, hiszen az olasz klubsikerek és a Bajnokok Ligája-győzelem mellé jól jönne egy nagy válogatott siker is. Del Piero tagja volt ugyan a 2000-es Eb-n ezüstérmet szerző olasz csapatnak, de a döntőben, 1–0-s olasz vezetés után éppen ő volt az, aki két nagy helyzetet is elszórakozott, így aztán a végül elveszített finálé egyik bűnbakja lett. Most akár a legértékesebb trófeát is megszerezheti az olaszokkal, amelyet csapat egyáltalán nyerhet.

Tényleg példaértékű volt, ahogyan Del Piero a németek elleni vb-elődöntőhöz hozzáállt, s aztán amit a pályán produkált. Hiába, még ma is ő a legjobban kereső olasz futballista – a különféle reklámszerződésekkel együtt évente mintegy tízmillió eurót keres esztendők óta, még úgy is, hogy 2008-ig tartó kontraktusának aláírásakor ő maga egyezett bele fizetésének csökkentésébe azzal, hogy a játék befejezése után is alkalmazza majd őt a Juve –, ennek ellenére zokszó és fanyalgás nélkül tűrte a sokadik cserejátékos szerepét. Társaival együtt már a szünettől kezdve melegített, közvetlenül a nézők és az újságírók előtt (Dortmundban a pályát alig egy-két méter választja el a nézőtértől), s szó nélkül tűrte, hogy a közelben ülő német drukkerek olykor heccelik őt.

A hosszabbítás második félidejében, harmadik csereként, a 114. percben aztán a pályára küldte őt Marcello Lippi (akivel hajdan egyszerre érkeztek a Juventushoz 1994-ben, s közösen értek el fantasztikus sikersorozatot), talán az időhúzás szándékával, talán azzal a titkos vággyal, hogy Alessandro még húzhat valami váratlant, ami segíthet elkerülni a tizenegyeseket. Húzott is, de parádés gólja már csak hab volt a tortán a 121. percben, mert egy perccel korábban az olasz válogatott megszerezte a vezetést. A győzelem azonban úgy lett teljes és megsemmisítő, hogy egy példaszerű kontratámadás végén a milanos Alberto Gilardino odatolta a labdát a harmadik vb-jén szereplő Del Piero elé, aki nyolc-kilenc méterről pompás bokamozdulattal tekerte be jobbal a bal felső sarokba az elkeseredett Jens Lehmann mellett-fölött. A finom mozdulatot látva talán nem véletlen, hogy Del Piero korábban több interjúban is kitért arra: ifistaként az egyik kedvence volt az akkor az olasz bajnokságban szereplő Détári Lajos…

„Már a felezővonaltól kezdve kértem a labdát Alberto Gilardinótól, de végül úgy lett jó, hogy csak az utolsó pillanatban passzolt. Nagyon ügyesen csinálta” – mondta a gólját megelőző pillanatokról Alessandro Del Piero. – „Boldog vagyok, hogy játszhattam ezen a nagy mérkőzésen, és talán így már érdemes volt eljönnöm a világbajnokságra...” ----
A meccsről meccsre jobb formában játszó olasz válogatott nyerte a németek elleni elődöntőt. Az olasz keretből Francesco Totti, Alessandro Del Piero, Fabio Cannavaro, Filippo Inzaghi, Gianluigi Buffon, Luca Toni, Gennaro Gattuso, Andrea Pirlo világsztárok, akiket a legnagyobb klubok keresnek. A keddi elődöntő után mégis ismeretlen futballistát ünnepelt Itália. Ki az a Fabio Grosso, aki balhátvédként a jobb oldalról lőtt parádés góljával véget vetett minden német világbajnoki álmának?

A legkevesebb, amit állíthatunk: nem lenne csoda, ha a világsztároktól, a média világában körülrajongott, „félistenektől” hemzsegő olasz világbajnoki keretben Fabio Grosso elfogódottan készülődött volna erre a tornára. Képzeljük el: az 1988-as labdarúgó Európa-bajnokság óta ez az első világesemény, amelyen nem a világhírű, és a földkerekség minden hölgye által (is) csodált Paolo Maldini az olasz csapat balhátvédje – nem akármilyen örökség, hanem egyben teher is ez. De az elődöntő után immár kijelenthető, hogy Fabio Grosso megbirkózott ezzel.

Pedig még olasz viszonylatban sem tartozik az ismert játékosok közé. Ám ha megnézzük, kikkel játszik egy válogatottban, talán megértjük. Az 1977. január 23-án született, azaz már cseppet sem kezdőnek számító játékos a vb egyik felfedezettje.
Jó játékának titka egyébként egy mondatban összefoglalható: hihetetlen mennyiségű futómunkára képes, ráadásul képzett futballista, aki vállalkozik a cselekre, és mint ahogyan Jens Lehmannak lőtt gólja bizonyítja (ballal mesteri ívben csavarta jobbról a labdát a hosszú sarokba), nincsenek technikai fogyatékosságai.
Fabio Grosso nem a szavak embere: 2004 januárjában érkezett Palermóba, és a dél-olaszok azt mondják róla, több gólt szerez, mint ahány mondatot hallani tőle. Tekintve, hogy a bekk két gólt szerzett az első és a második osztályban, azt a legkevésbé sem állíthatjuk, hogy a derék Fabio szószátyár fiú lenne.
A figyelem fókuszába az Ausztrália elleni nyolcaddöntőn került, amikor egy védőn átzuhanva az utolsó percben erősen vitatott tizenegyeshez segítette csapatát, és Francesco Totti büntetőjével Itália továbbjutott. Olasz szakértők szerint nem Fabio Grosso az a játékos, aki miatt megtelik a stadion, de védekezésben és támadásban egyaránt használható, intelligens futballista.

Kedden este Andrea Pirlo lett a mezőny legjobbja a FIFA döntése alapján, Fabio Cannavaro emberfeletti, világklasszis produkciót nyújtott, nálunk mégis Fabio Grosso lett az elődöntő másik hőse. Már akkor hörögtünk a gyönyörtől, amikor az első félidőben Bernd Schneidernek a bal oldalon, Michael Ballacknak a jobb szélen adott „kötényt” arcátlanul, azaz a labdát az ellenfél két lába között átgurítva cselezett. Akkor éreztük, ez a fiú nem a tutira megy, nem a biztos megoldásokat keresi, hanem van benne bátorság a legkiélezettebb pillanatokban is egy pimasz cselt bedobni. Pedig nem vállalkozhatott kedvére. A nála lényegesen nagyobb múltú és tekintélyű Gennaro Gattuso (ez a gigantikus dortmundi aréna ötödik sorából pontosan látszott, néha hallatszott) minden, nem tökéletes megoldása után üvöltözni kezdett Fabio Grossóval. Az AC Milan dúvad tekintetű középpályása a gólöröm közben, az emberkupac alól kikászálódó hátvédnek újfent nekiugrott, mondván, a jobb oldalon teperték le a többiek, de neki a másik oldalon van védekező feladata, igyekezzen, mert a középkezdés után azon az oldalon indulnak meg a németek. Ebben speciel Gennaro Gattusónak igaza lett: mielőtt az örömittas hátvéd a túloldalról átért volna, David Odonkor már nyargalt is a vonal mellett.

Mindazonáltal a hosszabbításban a kapufát kétszer is eltaláló olaszok továbbjutása megérdemelt, és egy meseszerű sztori igazi csattanója, hogy Fabio Grosso, az „ismeretlen” balhátvéd tökéletes mozdulattal meglőtt labdája, a kapufa mellé érkező lövése döntötte el a gigászi csatát. A legjobban egy palermói házban felesége örült a gólnak, szíve alatt hordva gyermekkori szerelmének kisfiát, aki ősszel jön a világra.
„Fáradt vagyok, nagyon nehéz meccs volt, de a boldogság mindent feledtet – lihegte Fabio Grosso. – Pihennem kell, és el sem hiszem: vasárnap világbajnoki döntőben harcolhatok Olaszországért.”



Megejtő szerénység.
A vb előtt bejelentették, Fabio Grosso nyártól a milánói Internazionale játékosa lesz.
Találkoztunk Dortmundban kipirult arcú Inter-drukkerrel, aki boldogan mondta: ha igaz a hír, az szenzációs lenne, mert ez a srác valóban elférne a kék-feketéknél…

És az nem baj, ha csendes fiú.
Játéka minden szónál ékesebben beszél. ----
Az angol Roy Hodgson – az Internazionale korábbi edzője, volt svájci, egyesült arab emírségekbeli, valamint finn szövetségi kapitány –, a FIFA hivatalos meccselemzője Andrea Pirlónak adta a mérkőzés legjobbja címet, habár sokak szerint (és ez volt a lefújás után lapunk véleménye is) Fabio Cannavaro a védelem tengelyében még nagyszerűbb teljesítmény nyújtott.

„Elmondhatatlanul intenzív volt a játék a két, pompásan felkészített csapat között – elemzett Roy Hodgson. – Az olaszok többet birtokolták a labdát, és a középpályát is uralták. Hatékonyan futballoztak, élvezet volt nézni őket. Németország szigorúan védekezett, s ha tehette, ellentámadásba lendült. A kilencven perc során gyakorlatilag semlegesítette egymást a két válogatott, ezért nem született gól. A hosszabbításban aztán beindult az ide-oda hullámzás, és már úgy tűnt, a tizenegyesekre marad a döntés, amikor az olaszok elővarázsoltak egy gyönyörű gólt Fabio Grosso jóvoltából. Alessandro Del Piero második találata csak hab volt a tortán. A mezőny legjobbja szerintem Andrea Pirlo volt. Csodálatosan lát a pályán, Fabio Grossónak adott gólpassza szenzációs helyzetfelismerésről tanúskodott. Pirlo fogta össze a csapatot, ő volt a kovász az olasz kenyérben.” ---- A FIFA statisztikái nem jelentenek meglepetést: az olasz csapat pontosan négyszer annyit rúgott kapura, mint a német. A győzelem így megérdemelt.Az olasz titok
Nézzük, mitől jó játékos Fabio Grosso:
• Hihetetlen munkabírás, hátvédként is segíti a támadásokat
• Pimaszul jó cselezőkészség, remek rúgótechnika, parádés helyzetfelismerés
• Rutin: a Palermótól az Interhez szerződött játékos 29 esztendős, 22-szeres válogatott