Oroszlánszívű Ricardo álma

Megható üzenetek érkeznek a portugál küldöttség marienfeldi főhadiszállására. Az egyiket Roger, a brazil Grémio védője küldte, aki a kilencvenes években futballozott Luiz Felipe Scolari keze alatt. Az e-mail üzenet szövege a következő: „Most már Portugália sikeréért szurkolok, mert ön irányítja ezt a válogatottat. Önnek megvan az a csodálatos képessége, hogy vibráló egyénisége erejét átadja annak a csapatnak, amelyet irányít. Portugália nálam nem volt az esélyesek listáján, mégsem tartom meglepetésnek eddigi remek szereplését. Miért nem? Mert nagyon jól ismerem ennek a válogatottnak az edzőjét…”

Ennél már csak az a képeslap volt szívszorítóbb, amelyet egy lisszaboni kórház kis lakói küldtek Marienfeldbe (a klinikán kizárólag rákos gyermekeket ápolnak…), és a válogatott sikeréért szorító apróságok tizenhat, bátorító jelentésű szót írtak egymás alá a levelezőlapra, melyek kezdőbetűi összeolvasva a következő két szót adták ki: SELECCAO NACIONAL. Magyarul: nemzeti válogatott…

Hogy milyen szintű az őrület Portugáliában, arra bizonyíték a következő statisztikai adat: a szombati Portugália–Anglia negyeddöntőt 2.7 millióan látták a Magyarországhoz hasonlóan tízmilliós országban, míg az öszszes, televízióval felszerelt háztartás 87.4 százalékában legalább egyszer odakapcsoltak a meccset sugárzó SIC csatornára!

Az országban a legnépszerűbb futballista manapság Ricardo, az angolok elleni szétlövésben tizenegyesölővé avanzsáló kapus. Sőt Ricardo a világ legjobb kapusa – mondja Felipe Soares Franco, a Sporting Lisboa klubelnöke. Ebből már nyilván kitalálta az olvasó, hogy az „Oroszlánszívű Ricardónak” becézett labdarúgó a lisszaboni oroszlánok – így hívják a Sportingot – profija.

Ricardo két évvel ezelőtt lett az ország kedvence, a portugáliai Európa-bajnokság angolok elleni negyeddöntőjében: mint emlékezetes, akkor is tizenegyespárbajra került sor, s a tizenharmadik lövésig eldöntetlen volt az állás. Akkor történt, hogy Ricardo – hirtelen ötlettől vezérelve – lerántotta kesztyűjét, a háló sarkába dobta, majd puszta kézzel kiütötte Darius Vassell lövését.

De ezzel még nem volt vége. Kisétált a kapuból, a labda mögé állt, és beverte David James kapujába a tizennegyedik, Portugália továbbjutását jelentő tizenegyest!
Ricardo – mint mondja – mindent Luiz Felipe Scolarinak köszönhet: „Ha nem állít be a kapuba két éve, a hazai Európa-bajnokságon, most sehol sem lennék. Tűzbe mennék Felipaóért. Amikor beállok a válogatott kapujába, nemcsak a hazámért, hanem érte is védek. Óriási bennem a bizonyítási vágy: a legjobb négy között mi vagyunk az egyetlenek, akik még nem szereztek világbajnoki címet. Remélem, mi leszünk Portugália első finalistái, s talán világbajnokai is.”

Persze nincs mindenki elájulva a portugáloktól. A New York Times magyar felmenőkkel büszkélkedő kolumnistája, George Vecsey például Gelsenkirchenben keltezett írásában azt fejtegeti, hogy „Portugália önmaga ellenére jutott be az elődöntőbe… Annyira ötlettelen volt a portugálok futballja, hogy még Wayne Rooney kiállítása után sem volt képes gólhelyzetet kialakítani az angolok ellen.”

A tizenegyesrúgásokról így vélekedik George Vecsey: „A mecscsek eldöntésének ezt a módját a kicsiknek, a gyengéknek találták ki. Ebben a párbajban már eltűnik a csapatok klasszisa közötti különbség. A tizenegyespárbaj az olyan, a játékot megölő csapatokat jutalmazza, mint amilyen Portugália is…”

A futball ilyen igazságtalan játék, és azt semmiképpen sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a portugálokat, a kicsiket imádja most Európa nagy része.