1990: Majdnem-címvédés

1990-ben, ha lehet, egy még szürkébb és esélytelenebb gárdával vette fel az európai sztárválogatottakkal a harcot Dél-Amerika legjobbja: bár a fiatal játékosok döntő része már az öreg kontinensen erősödött s szerzett megfelelő erőnlétet, taktikai fegyelmet, tehetség dolgában bizony nem vehették fel a harcot ’78-as és ’86-os elődeikkel.

Azonban Bilardo fiai az üstökösként feltűnt Caniggia gyorsaságával, Goycochea mágikus büntetővédéseivel s természetesen az (akkor még) elnyűhetetlen Maradona csodálatos passzaival egészen a döntőig meneteltek.

Bár a nyitómérkőzésen a nagyvilág csodálkozására kikaptak egy csodás Omam-Biyik-fejessel Kameruntól (sokan ekkortól számolják az afrikai futball nagykorúságát), de a szovjetek és a románok ellen bebiztosították a továbbjutást, ha csak csoportharmadikként is.

Szerencséjükre minden idők egyik legunalmasabb, legeurópaibb brazil válogatottját kapták első ellenfélül a kieséses szakaszban (Caniggia kései találatával gyűrték le őket), a jugoszlávok ellen Goycochea varázsolt a büntetőpárbajban, akárcsak az olaszok elleni elődöntőben.

A fináléban az akkoriban fénykorát élő Matthäus-vezette Nationaelf állt szemben az Albicelestével, égve a visszavágásért a mexikói vereségért.
Az Illgner – Brehme, Augenthaler, Berthold – Reuter, Buchwald, Matthäus, Hässler, Littbarski – Völler, Klinsmann felállásban kivonuló németek sztárjaik villanásaival és egységes csapatjátékukkal a döntőig vezető úton mindenkinél jobban futballoztak Itáliában, így jóval esélyesebbnek számítottak az igen szürkécske Goycochea – Lorenzo, Sensini, Ruggeri, Simon – Serrizuela, Basualdo, Burruchaga, Maradona - Troglio, Dezotti (Caniggia sárga lapjai miatt nem játszhatott) tizeneggyel kifutó kék-fehéreknél.

Azonban egészen a 85. percig tartották magukat a sokáig emberhátrányban lévő gauchók, ám ekkor Brehme tizenegyese eldöntötte a mérkőzést – ami ezután történt, az nem volt éppen reklámja a dél-amerikai futball-mentalitásnak, hiszen az argentinok nem az egyenlítéssel, hanem a rugdalózással és reklamálással múlatták az akkor tényleg drága időt…

A bíró sem állt éppen szakmája csúcsán, mondhatni, amit négy és tizenkét évvel ezelőtt megkaptak a sípos emberektől, azt most kamatostul vették vissza tőlük.

Diego Armando Maradona könnyeit 1.2 milliárdan nézhették a TV-közvetítéseknek hála - s ki gondolta volna, hogy négy esztendő múlva már nem sajnálják „az istenit”, hanem egyenesen közellenségnek kiáltják ki az Albiceleste-fanok!