Arjen Robben rohanása gólt ért

Egyik is, másik is nagyon tartott a másiktól, ez a napnál is világosabb volt. Nem estek egymásnak, inkább óvatosan keresték a vetélytárs gyenge pontjait, és ügyeltek a saját biztonságukra. Úgy is fogalmazhatnánk, nagy taktikai csata dúlt a pályán, de ez azért talán túlzás lenne, különösen a csata és a dúl kifejezés lenne igen megtévesztő. Csordogált a játék, az enyhe holland mezőnyfölény szemlátomást nem ejtette kétségbe a szerbeket, hiszen helyzetet nem fiadzott. Ők ritkábban látogattak át Van der Sar kapujának közelébe, annyira tartottak ellenfelüktől, hogy a középpályások alig-alig zárkóztak fel a támadásokhoz, és így ezek a kísérletek eleve halálra voltak ítélve. Aztán a 18. percben egy figyelmetlenségért nagy árat fizetett Szerbia-Montenegró, az utolérhetetlenül gyors Arjen Robben vezetést szerzett a hollandoknak, és ebből logikusan az következett volna, hogy a hátrányban lévők valamennyit feladnak az óvatosságból, és nekilódulnak az egyenlítés érdekében, de nem ez történt. A szerbek a gólt követően sem változtattak a játékukon, derekasan védekeztek, és kizárólag a gyors ellentámadásokra spekulálva törekedtek a gólszerzésre, ezek hárítása azonban nem okozott gondot a holland válogatottnak. Helyzetig nem jutott el egyik csapat sem, helyzetecskékig viszont igen, ami azt jelentette, hogy egy-egy lövés vagy beadás magában rejtette a gólszerzés lehetőségét, de egyik gárda sem jutott el odáig, hogy igazi esélyt nyújtson rá. Tulajdonképpen végig úgy telt el az első félidő, hogy a hollandok birtokolták a labdát, időnként a kapu elé ívelték vagy nyesték, a szerbek védekeztek, olykor meglódultak, ők is beadtak, de izgalmas pillanatokat nem lehetett elkönyvelni egyik oldalon sem.

Némi meglepetésre a szünetben Ilija Petkovics lecserélte Szavo Milosevicset, ami azért volt meghökkentő, mert addig egyedül az Osasuna csatára jelentett némi veszélyt a holland kapura. Ám nemcsak a támadósorban, felfogásában is változtatott a szerb együttes: bátran és óriási lendülettel folytatta a játékot a második félidőben. Ez a nekibuzdulás azonban kérészéletű volt, öt perc elteltével visszazökkent a mérkőzés a régi kerékvágásba, azaz holland mezőnyfölénnyel, de különösebb izgalmak nélkül tel az idő. Negyedóra elteltével viszont változatosabb és élénkebb is lett a találkozó, a szerbek egyre többet kezdeményeztek, de akcióik továbbra is nélkülözték a meglepő ötleteket és a pontosságot, gyakran pedig úgy tűnt, mintha a játékosok nem ismernék egymás gondolatait, ami az ennyire összeszokott csapat esetében nyilván nem igaz, de azért jelzi a játékosok bizonytalanságát. Ugyanez elmondható a hollandokról is, hiszen a legtöbb támadásuk azért futott zátonyra, mert a futballisták nem értették meg egymást, és az utolsó paszszok rendszeresen pontatlanok voltak. Ezzel együtt megérdemelten vezettek, majd végül nyertek, mert meggyőzőbben és jobban futballoztak ellenfelüknél, irányították a játékot, többet birtokolták a labdát, és több helyzetük is volt. A szerb válogatott egyszer sem került igazán közel a gólszerzéshez, s ez játékosai képességét, hírnevét nézve igencsak elgondolkodtató.

Ebben a nehéz csoportban minden egyes pont rengeteget számíthat, és ezzel a felfogással a szerbek óriási hátrányba kerültek, Hollandia viszont fontos győzelmet aratott nem jó, nem látványos, ám roppant taktikus játékával, a nagyobb sikerhez azonban sokkal jobb teljesítményre lesz szüksége.

Persze a hollandok aligha bánkódnának, ha az oranje egygólos győzelmekkel menetelne tovább, azonban ezen a mérkőzésen azt észre kellett venni, hogy csupán Arjen Robben gyorsaságára alapozni nem túl bölcs dolog – ő egyedül nem nyerhet meg minden meccset… ---- P ---- &