Nem rajtol többé a középtávfutó-király

„Nincs, ami motiváljon, nincs miért újra versenyeznem – magyarázta a visszavonulását a hét elején bejelentő marokkói futócsillag, Hisam el-Gerruzs. – Tizenkilenc éven át a sport volt az életem, köszönet ezért mindazoknak, akik a sikerekhez hozzásegítettek. A családomnak, a feleségemnek, a kislányomnak és őfelségének, a királynak.”

A reggeli adagja 18 kilométer volt

A marokkóit utoljára Athénban láthatta pályán a közönség, akkor, amikor megnyerte második olimpiai aranyát. Az 1500 méter után az 5000 méteren is győzött, ez a bravúr legutóbb 1924-ben a finn Paavo Nurminak sikerült. A duplázás kárpótolta a korábbi olimpiákért.

El-Gerruzs már Atlantába és Sydneybe is esélyesként érkezett, de mindkétszer csalódnia kellett. 1996-ban ugyan még nem ő volt a favorit, ám a szakemberek úgy vélték, megelőzheti a nagy esélyes Noureddine Morcelit. A 22 éves, feltörekvő ifjú már akkor 3:30 percen belül futotta az 1500 métert, fedett pályás világbajnok volt, szabadtéren ezüstérmet nyert, de úgy tűnik, mégsem volt elég tapasztalata. A viszonylag lassú iramú döntőben az utolsó körben óriási hajrában dőlt el a verseny. El-Gerruzs közvetlenül riválisa mögött futott, ám a célegyenesben hibázott, ellenfele lábában óriásit bukott, s csak tizenkettedikként ért be a célba.
Egy évvel később, az athéni vb-n már senki sem állhatta útját, s ezt követően még három világbajnoki aranyat nyert. Kedvenc távján fantasztikus, 3:26.00 perces világrekordot állított fel, övé lett az egy mérföld (3:43.13) és a 2000 méter (4:44.79) világcsúcsa is. Sydneybe a szám egyeduralkodójaként érkezett.

A 2000-es olimpia atlétikai versenyeinek legnagyobb csalódását okozta. Pedig a döntő pontosan úgy kezdődött, mint ahogyan egy évvel korábban a sevillai világbajnokságon. El-Gerruzst honfitársa, Juszef Baba vezette, úgy futottak, mint egy Grand Prix-versenyen. Biztonságos előnnyel a mezőny előtt, nehogy megismétlődhessen az atlantai baleset. Ám amikor Baba 800 méter után kiállt, el-Gerruzs előnye nem volt elég nagy, s fáradtabbnak látszott, mint az őt üldöző Noah Ngeny. A kenyai futó 15 méterrel a cél előtt fogta be el-Gerruzst, aki összeomlott, s a küzdelmet feladva épphogy megelőzte a harmadik helyezett Bernard Lagatot. Néhány hónappal később újult erővel készült arra, hogy álmát megvalósítsa.

„Az olimpiai döntőbeli vereség nem jelenti a világ végét, még akkor sem, ha kétszer egymás után esik meg az emberrel – mondta. – Ez csak arra ösztönöz, hogy még keményebben, még többet eddzek.”

Hogy ez mit is jelentett? Reggelenként 18 kilométernyi futást, amelyet később kiadós edzés követett. Például hússzor 300 méter, 45 másodperces pihenőkkel.


El-Gerruzs Athénra készülve öt hónapot töltött el Ifranban edzőtáborozva, feleségével – aki az első független marokkói kormány vezetőjének unokája – az olimpia előtt két hónapig egyáltalán nem találkozott. Másfél hónappal az athéni játékok előtt a római Golden League-viadalon mégis csak a nyolcadik lett. Mint kiderült, a felkészülése nem volt zavartalan. Csaknem egy hónapon át küszködött légszomjjal.

A királyi gárda katonája diktálta az iramot

Az edzője azonban változatlanul hitt benne.

„Biztos voltam benne, hogy Hisam panaszainak pszichológiai oka van – mondta Abdelkader Kada. – Öt-hat évvel korábban ugyan voltak már allergiás problémái, de sohasem olyan komolyak, mint az athéni olimpia előtt. És abban is biztos voltam, hogy túl keményen edz.”

„Természetes, hogy hajtottam – tette hozzá el-Gerruzs. – Az atlantai és a sydneyi verseségért is kárpótolni akartam magam. Ezért döntöttem úgy, hogy nemcsak ezerötszázon, hanem ötezren is elindulok. Az edzéseim túlnyomó része azonban változatlanul az ezerötszáz méterre készített. Nemcsak magamnak tartoztam a győzelemmel, hanem azoknak is, akik segítettek nekem.”

Az említettek tábora elég nagy. Az edzők, gyúrók és orvosok mellett edzőpartnerek hada állt el-Gerruzs rendelkezésére. Minden egyes 300 méterét pace-maker vezette, ők természetesen váltották egymást. Husszein Benzrigunat, a királyi gárda katonája nyolc éven át diktálta az iramot edzéseken el-Gerruzsnak úgy, hogy maga soha, egyetlen versenyen sem indult.

A római szereplést követően azonban nem sokan hitték, hogy a marokkói két arannyal térhet haza az olimpiáról. Már csak azért sem, mert egy évvel korábban a párizsi világbajnokságon már megpróbálkozott a duplázással. A francia fővárosban 1500 méteren biztosan lett első, de ötezren kikapott a kenyai Eliud Kipchoge-tól. Ráadásul Athénban a legifjabb csodafutó, az etióp Kenenisa Bekele is duplázni akart, a 10 000 méter mellett az 5000 aranyára is fente a fogát. El-Gerruzs a játékokat megelőző zürichi Golden League-viadalon az 1500 méteren újabb vereséget szenvedett; kikapott a kenyai Bernard Lagattól.

Kétszer is tökéletesen taktikázott

Az athéni döntő a zürichi versenyt idézte. A célegyenesbe a két futó ismét együtt érkezett. Ám ezúttal el-Gerruzs bírta jobban a táv végét, s boldogan tárta szét a karját a célban – gyűjteménye utolsó hiányzó trófeáját is megszerezte. Ötezer méteren tökéletesen taktikázott. A lassú iram neki kedvezett, s ő végig a vezető bolyban megbújva futott. Csak 300 méterrel a cél előtt indított támadást, s a célegyenesbe Bekelével együtt fordult. Győzelme után boldogan mutatta a tévékamerákba: „Kettő! Megvan mind a kettő!”

Azt rögtön az olimpia után kijelentette, hogy az 1500 méteren nagy világversenyen többé nem indul. Úgy gondolta, hogy egy év pihenő után hosszabb távokon versenyez. Edzője azt nyilatkozta, hogy el-Gerruzs megdöntheti az 5000 méter világrekordját, s Pekingben akár a 10 000 méteren is rajtolhat. Az adottságai nyilván megvannak mindehhez, ám az atlétikai pályán eltöltött 19 év nem kevés. Nem csoda, hogy úgy döntött, befejezi a versenyzést. A keddi, ostravai szuper Grand Prix rajtlistáján egy héttel ezelőtt még szerepelt a neve, mostanra azonban el-Gerruzsból külön műsorszám lett. A cseh városban a gála keretében hivatalosan is elbúcsúztatják minden idők egyik legnagyobb középtávfutóját. ---- E ---- 1