"Ronaldinhót én is imádom”

– Van kedvenc klubja?
– Egyetlen csapatnak sem szurkolok. Nem őrülök meg, ha egyik vagy másik együttes veszít, netán kiesik. A technikás, tetszetős futballt kedvelem. Ha fizetnem kellene, Ronaldinhóért biztosan váltanék jegyet. A legnagyobb élményt az ő játéka jelenti számomra – függetlenül attól, hogy éppen a Barcelonában vagy a Liverpoolban játszik.

– Milyen döntőt vár a Barcelona és az Arsenal szerdai előadásában?
– Ez lesz sorozatban a nyolcadik BL-döntő, amelyet én közvetíthetek. Különösebb meglepetésre nem számítok. Aligha várható olyan drámai döntő, mint amilyen tavaly zajlott le a Liverpool és a Milan között. Szórakoztató meccsre számítok, amelynek akár nulla nulla is lehet a végeredménye. De biztosan nem unatkozunk majd.

– Mi a szerepe a tévériporternek egy ilyen rangos esemény szereplőjeként?
– Egészen röviden: közvetíteni. És azért nem is mondanék többet erről, mert szerintem túlságosan nagy jelentőséget tulajdonítunk annak, hogy ki a riporter. Elképzelhetetlennek tartom, hogy mondjuk Norvégiában központi kérdés legyen, ki közvetíti a meccset. Nem szabad a szerepünket túlértékelni. A nézők a futballistákra, a játékra kíváncsiak, nem ránk. Ha nincs kép, megőrül mindenki, de ha nincs hang, senki sem panaszkodik, hogy nem hallja Hajdút.

– Hogyan készül a párizsi fináléra?
– A BL-mérkőzések és különösen a döntő közvetítése azért nehéz, mert a bekapcsolódó nézők hozzáértése különböző. Egy Barca-szurkoló sokat tud. Ugyanakkor sokan csak kedvtelésből kukkantanak bele a meccsbe, őket az is érdekelheti, hogy Ronaldinhónak miért ilyen a foga. Mind a két csoportnak elegendő érdekes információt kell nyújtani. Erre kell felkészülni.

– A tévénézők vélhetően úgy képzelik, hogy a közvetítői riporterállásban információval, technikai háttérrel és a munkához elengedhetetlen kényelemmel várják a riportereket.
– Stadiononként változóak a munkafeltételek. Furcsa módon a legsanyarúbb körülményeket a Camp Nou biztosítja, miközben a csapat játéka életre szóló élmény. Barcelonában szűk a közvetítőállás, szinte az ölemben van a csöppnyi monitor, a napfénytől alig látom a képet, a pályára nyíló kilátást oszlopok zavarják. Ha hűvös van, behúzzák az ablakokat, akkor pedig a maszatos üvegen át alig lehet látni a lent zajló eseményeket, és semmit sem lehet hallani.

– Azért vannak jobb helyek is, nemde?
– Persze. Az Anfield Roadon például a riporter gyakorlatilag a közönség soraiban ül, teljesen átélheti az amúgy remek hangulatot. A legjobb feltételek pedig Eindhovenben várnak ránk.

– Mi a legnehezebb a közvetítésekben?
– A logisztika, az utazás szervezése jelenti az igazi fejtörést. Kedd reggeltől csütörtök délutánig röpködöm Európa-szerte, hogy a szerdai meccsen este ott lehessek a helyszínen. A táskám már az összes többi várost is láthatta, annyiszor keveredett el. A fedélzetre ezért minden olyan dolgot magammal viszek, ami nélkülözhetetlen a közvetítéshez. Lehet, hogy megfagyok valahol Londonban, mert a ruhám Sevillában vár rám, de a kezemben az esti meccs csapatainak statisztikáját lobogtatja majd a szél.

– A tévériporter valóban bennfentes a Bajnokok Ligája világában?
– Amikor nincs magyar csapat a BL-ben, vagy legalább egy-két meghatározó magyar egyéniség a pályán, akkor az átlagos nézőnél alig van több esélyem közel jutni a sztárokhoz. Az én munkámat is az tenné érdekesebbé, értékesebbé, ha magyar csapat is lenne a legjobbak között. Torghelle Sándor és Juhász Roland ugyan játszott egy-két meccset, de ez nem elég. Mondjuk, amikor Szabics Imre gólt lőtt a Manchester Unitednek, akkor még engem is kérdezgettek a kollégák, hogy ki ez a magyar srác. Jelenleg abszolút kívülállóak vagyunk. Amikor a Fradi tizenegy éve ott volt a BL-ben, no az volt az igazi.

– Az utca embere megállítja? Emlékeznek a közvetítéseire?
– A közvetítés csak akkor lehet jó, ha valami emlékezetes történik. Egy magyar bajnokin született nulla nulla után kevesen érdeklődnek a közvetítő személye iránt. Három év múlva a feledés homályába merül még a Villarreal–Arsenal ütközet is, hát még a riporter.

– Melyik közvetítése volt a legemlékezetesebb?
– Furcsa, de a legmélyebb nyomokat nem focimeccs hagyta bennem. A legnagyobb élmény magyar olimpiai aranyat közvetíteni. Az athéni játékokon a vízilabda döntője nyújtotta számomra az eddigi legnagyobb élményt. Óriási döntő volt, kétszer álltunk fel vert helyzetből, és végül nyertünk.

– Rövidesen kezdődik a világbajnokság, amelyen ismét közreműködik. Ön szerint mit várhatunk a nagy seregszemlétől?
– Számomra az első kérdés a világbajnoksággal kapcsolatban az: nem híg-e a mezőny? A Togo–Dél-Korea meccs, például, keveseket hoz lázba. Persze lesznek majd új nevek, óriási csaták, örömök és tragédiák, de az Európa-bajnokság jobb, pörgősebb esemény. Szerintem a nézők is jobban élvezik. Ettől függetlenül nagyon várom a világbajnokságot.

– Talán azért is, mert először lesz alkalma világbajnoki döntőt közvetíteni.
– Igen, azért is. Korábban csak Vitray Tamás és Knézy Jenő közvetített döntőt.

– Kit látna legszívesebben a fináléban?
– Jussunk el odáig, és akkor tőlem lehet akár lengyel–ukrán összecsapás is. Persze jobb lenne argentin–brazil, vagy angol– olasz. De a világbajnokság utolsó felvonásáig nem szoktak érdemtelenül eljutni... A legszívesebben a magyar válogatott vb-döntjét közvetíteném, de ez csak álom.

– Hogyan tud emlékezni arra a rengeteg mérkőzésre?
– Az összes akkreditációs kártyámat megőriztem, és minden helyszínen veszek valami apró emléket. Főleg pólókat, de van sok egyéb is. A csemeténk, például, Real Madrid-rugdalódzót viselt, belenőtt a Chelsea-pizsamájába, juventusos etetője van, és a nyáron a Barcelona gumicsónakjában csónakázik majd. Az egyik legfrissebb és legérdekesebb szerzeményem egy ébresztőóra Villarrealból: csörgés helyett kinyílik, egy futballpálya lesz látható néhány játékossal, majd megszólal a klub indulója. Hát lehet nem szeretni? ---- H ----