„Még csak az út elején járunk”

A szerda – logikusan – roppant zsúfolt napja volt a Barcelona futballcsapatának, s persze az edzői stábnak. A különgép csak hajnalban érkezett meg Milánóból az El Prat repülőtérre, de még négy órakor is rengeteg vörös-kék rajongó várta a kedvenceket. Henk – ahogy Magyarországon is ismerik – a délelőttöt alvással, az estét az Arsenal–Villarreal BL-elődöntő megtekintésével töltötte. Csütörtök kora délután viszont már várta a telefonhívásunkat.

– Mondja meg őszintén, van még egy csapat a földön, amely minden különösebb megrázkódtatás nélkül képes elviselni három, olyan kaliberű játékos hiányát, mint Deco, Leo Messi és Henrik Larsson?
– Négy az a három – felelte Henk ten Cate. – Miért feledkezik meg a hónapok óta sérült Xaviról?

– Pláne...
– Nem tudom, hogy van-e ilyen csapat, de a felvetésére azt mondom: irdatlan mennyiségű edzésmunka fekszik a látszólag improvizatív, könnyed stílusunkban, s azok, akik a sérült vagy eltiltott kulcsjátékosok helyére beugranak, behunyt szemmel alkalmazzák a sztenderd játékelemeinket. Más kérdés, hogy egy világklasszis ugyanazt a feladatot valószínűleg jobban oldja meg, mint az egyszerűen „csak” jó játékos.

Ronaldinho szabadon futballozhat

– Sokan súgtak, hogy mit kérdezzek meg öntől a Barca játéka kapcsán. Például: Ronaldinho teljesen szabadon futballozik-e vagy ő is része a játékrendszernek?
– Nézze, teljesen kötetlenül, hogy úgy mondjam, felelőtlenül senki sem futballozhat a mai labdarúgásban, de az tény, hogy Ronaldinho támadásban meglehetősen nagy szabadságot élvez.

– És védekezésben?
– Neki nemigen kell védekeznie...

– Azért a San Siróban védekezett is.
– Természetesen ő is hátrahúzódik, ha a helyzet megkívánja. De egy ilyen kvalitású labdarúgónak muszáj szabadságot adni, óriási hiba lenne, ha taktikai sémák béklyójába vernénk őt.

Puskás Ferencék legendáját is ismeri

– Egy másik szurkolói kérdés: mit szól ahhoz a megjegyzéshez, hogy a mai Barca a futballtörténelem leglátványosabban, egyszersmind leghatékonyabban játszó csapata?
– Hűha, most jól feladta a leckét. Emlékszem, a nagyapám és az édesapám mesélt nekem egy olyan válogatottról, amelynek bizonyos Puskás Ferenc volt a kapitánya. Ők megesküdtek, hogy ahhoz fogható csapatot nem láttak sem azelőtt, sem azóta. Mit is akarok mondani ezzel? Azt, hogy nem szabad különböző korok játékosait és együtteseit összehasonlítani.

– Akkor maradjunk a jelennél.
– Oké. Szóval, nekem is az a véleményem, hogy napjaink legszórakoztatóbb futballját játszó csapata a mienk. Amely ráadásul még eredményes is. De ne felejtse el, hogy még csak az út elején járunk. Három éve elkezdtünk valamit Frank Rijkaarddal, s még bőven van tennivalónk. Fiatal a csapatunk, Messi tizennyolc, Víctor Valdés huszonnégy, Samuel Eto’o huszonöt, Ronaldinho és Xavi huszonhat, Deco és Carles Puyol huszonnyolc éves. Előttük – előttünk – a jövő.

– Jó, hogy mondja: elkezdtek valamit Rijkaarddal. Együtt is folytatják? A PSV-től érkező csábításra gondolok.
– Még három évre szól a szerződésem, és remekül érzem magam a Barcánál. Sőt kimondhatatlanul büszke vagyok rá, hogy magam is hozzátehetem a tudásomat a csapat teljesítményéhez. Erről ennyit.

– Értem én: a Barcelonánál másodedzőnek lenni nagyobb durranás, mint máshol vezetőedzőnek...
– Na, azért ez nem egészen így van. Akad még néhány nagy futballklub, amelynél dicsőség edzősködni. Maradjunk ennyiben...

– Tudja-e, hogy – meglehet, az ön magyarországi múltja miatt – sokan egy kicsit „magyar” csapatnak is tekintik a Barcát? Az utóbbi két-három évben eszméletlenül népszerű lett mifelénk a katalán klub, az ismerőseim reakciójából tudom, hogy lekörözte a Real Madridot.
– Hazudnék, ha azt mondanám, nem érzékelem itt, Spanyolországban, és a világban is, hogy mennyire szeretnek bennünket. Ez egyszersmind óriási felelősség is. De eddig még meg tudtunk felelni az elvárásoknak.

– A történelmi tapasztalatok tanúsága szerint a lejtőn lefelé és az emelkedőn felfelé sincs megállás. Azt mondta, egy építkezési folyamat elején járnak. Mi – vagy ki – lesz a következő emelet? Thierry Henry?
– Tényleg nem protokollszöveg: a játékosok szerződtetése nem az én dolgom, hanem a klubvezetőségé.

– Akkor másképp fogalmazok: ön szerint Henry és Eto’o tudna együtt, egyszerre játszani?
– Miért ne? Mindketten intelligens, remek futballisták. Szerintem nem zavarnák egymást a pályán.

– Hadd provokáljam: Henry-e a jobb labdarúgó, vagy Eto’o?
– A végsőkig kiállok a játékosaink mellett, ezért azt mondom, Samuelt senkiért sem cserélném el.

– Nem pontosan ezt kérdeztem, de megértem az óvatosságát. Ronaldinho mellett Messi a másik magyarországi Barca-kedvenc. Vele most mi van?
– Szülőhazájában, Argentínában lábadozik. Szerintem két-három hét múlva lesz játékra kész állapotban.

– Ezek szerint ott lesz május tizenhetedikén, a párizsi BL-döntőben?
– Kérem, ne igyunk előre a medve bőrére! Még le kell játszanunk a Milan elleni visszavágót. Az egy nulla jelentős előny, de messze nem behozhatatlan. Nézze meg, a Benficát is tulajdonképpen lefutballoztuk a két meccs alapján a negyeddöntőben, aztán a végén kieshettük volna, ha Víctor Valdés a visszavágó nyolcvannyolcadik percében, egy nullás vezetésünknél nem védi ki bravúrral Karagunisz bombáját.

Könnyű összeállítani a szupercsapatot

– Akkor ne álmodozzunk, inkább arra kérném, üzenjen valamit a magyar szurkolóknak.
– Inkább a magyar labdarúgóknak üzenek: amikor nézik a Barcelona játékát, arra gondoljanak, hogy bármekkora sztárok is futballoznak nálunk, az önfeláldozó edzésmunka nélkül most sehol sem tartanánk!

– Még egy szurkolói kérés: összeállítaná a kedvünkért a Bajnokok Ligája 2005–2006-os idényének szuperválogatottját, az All Star-csapatot?
– Hogyne, ennél mi sem egyszerűbb: Valdés – Oleguer, Puyol, Márquez, Van Bronckhorst – Iniesta, Edmílson, Deco – Messi, Eto’o, Ronaldinho.