Ha törik, ha szakad

Kovács Zoltán tavaly novemberben súlyos keresztszalag-szakadást szenvedett az Újpest–Pápa bajnoki mérkőzésen. A lila-fehérek támadója nem sokszor hagyott ki bajnoki mérkőzést valamilyen operáció miatt, korábban csupán egy bokaszalag-szakadást szenvedett el. A télen azonban jött az újabb pofon – ezt most szó szerint kell érteni –, és a Lierse elleni felkészülési találkozón járomcsontsérülést szenvedett. Az első vizsgálatok a futballista arcában törést állapítottak meg, aztán kiderült, csak repedésről van szó, így nem kellett maszkot viselnie a támadónak. A játékos tehát nem sokszor volt sérült, ennek ellenére kezelni kellett már őt tetőtől talpig.

„A sérülések ellen nehéz védekezni – mondta Kovács Zoltán. – Nézzük csak az én példámat: a Pápa elleni meccsen nem csinált velem senki semmit, csak futottam, és elég volt egy rossz mozdulat ahhoz, hogy elszakadjon a keresztszalagom. Az persze nem hátrány, ha a futballista jó erőben van. Sokat kell edzeni, erősíteni, ezekkel csökkenhet a sérülések veszélye. Ugyanígy jót tesz a rendszeres és egészséges étkezés, na és persze a pihenés. Az izmoknak nagy szükségük van a megfelelő összetételű és mennyiségű folyadékbevitelre, ezzel megelőzhetőek a húzódások, és lényegesen csökkenteni lehet a sérülésveszélyt. Ha pedig megtörtént a baj, akkor fontos a megfelelő kezelés. Nekem legutóbb szerencsém volt, hiszen Abkarovits Géza professzor operációja nagyon jól sikerült, az utókezelésben pedig sokat segített Fazekas Dénes. De nagyon remélem, többet már nem kell vesződniük velem a doktor uraknak...”


Pásztor István, az MKB-Veszprém több mint kétszázszoros válogatott, 35 éves balszélsője legutóbb januárban esett át egy műtéten, akkor a térdéből távolították el a porcot. E betegség kialakulása hosszabb folyamat, a felépülés viszont nem vett igénybe sok időt. A legsúlyosabbak a szalagsérülések, szakadás esetén minimum három-négy hónap pihenő vár a sportolóra. A viszonylag gyakori sérülések miatt még a biztosítók is másként kezelik a kézilabdásokat, mint a legtöbb sportág szereplőit. „Más feltételekkel kötnek ránk biztosítást – mondta Pásztor István. – Ez olyan szempontból érthető, hogy a kézilabda komplex sportág, tehát a kéz és a láb is veszélynek van kitéve, ráadásul a megengedett testi kontaktus miatt könnyebben is sérülhetünk meg. Nem lehet kiemelni egy-egy testrészt, nekem volt már ujjtörésem, bokaszalag-szakadásom, csípősérülésem, valamint probléma volt a térdkalácsommal is. Hogyan lehet védekezni? Sehogy, illetve egy módon: nem kell kézilabdázni. Azt nem mondanám, hogy a korom miatt sérülékenyebb lennék, sőt tulajdonképpen már megszoktam a problémákat, inkább úgy fogalmaznék, nehezebben melegszem már be.”

VÍZILABDA

Fejbe vágó esetek


A póló? A víz tompítja az ütéseket, rúgásokat, az úszás maximálisan jót tesz a szervezetnek, nem véletlen, hogy a legtöbb szülő boldogan fogadja, ha a kis lurkó előáll az ötlettel: „Anya, apa, én vízilabdázó leszek!” A medencében nem lesz baja, nyugtatja meg magát az ember. S valóban. Felszakad a szemöldök? A labda „elviszi” az ujjat? Esetleg megmozdul, netán kiesik egy fog? Kiheverhető bajok.

Na de mi van akkor, ha nem normális a szituáció? Mert azért ez is benne van a pakliban. A közelmúltban Hegedűs Gábor szülei aggódhattak fiukért, miután a szerbek kőkemény klasszisa, Alekszandar Csirics vette kezelésbe: víz feletti ütése súlyos arc-, szem- és orrsérülést okozott. Persze nem csak mindenki szeme láttára képes egy elvadult játékos brutális lenni. Évekkel ezelőtt Ibolya Tamás heréi bánták az ellenfél víz alatti tettlegességét. Az aggódóknak: a sérüléseket tekintve normális esetben a biztonságos sportágak közé tartozik a vízilabda. Máskülönben pedig a medencében éppúgy a kórházi ágyhoz lehet kötni valakit, mint az íjászversenyek terepén…

JÉGKORONG

Ahol nem jó pakkot kapni

Elég ránézni egy hokisra: ha a meccs előtt beöltözve mérlegre áll, sok-sok kilóval többet mutat a számláló, mint átlagos körülmények között. A sérüléseket elkerülendő a rengeteg felhúzott, felvett védőeszköz gyakorlatilag minimálisra csökkenti a veszélyt. Megszüntetni persze – mondjuk egy durva palánkra lökést említve – nem tudja. A leggyakoribb módon amúgy a lábak mennek „tropára”, a lélegzetelállítóan gyors játék közben elég egy rossz mozdulat, és két hokis összeütközése ronda sérüléseket, húzódásokat, rosszabb esetben törést, szakadást okozhat. A merészek plexi nélküli sisakban korcsolyáznak a jégen, így számukra plusz kockázatos tényezőként lép fel egy-egy magasra emelt bot vagy a száguldó korongtól kapható arcsérülés. Szerencsére azonban inkább a kapusok feje van veszélynek kitéve, ők pedig, mint tudjuk, áttörhetetlen arcvédőben állják útját a pakknak. Máskülönben csapatonként öt kapus is kevés volna egy mérkőzésre…

AMERIKAI FOCI

Évi 62 ezer agyrázkódás

Az amerikai futball valójában küzdősport, amelynek a lényege a test test elleni harc. A védekező csapat játékosainak kivétel nélkül az a feladatuk, hogy ellenfelüket szereljék, míg a támadó csapatból többeknek is az, hogy teljes erőből nekimenjenek ellenfelüknek, csakhogy megakadályozzák a labdát vivő szerelését. Emiatt rengeteg az ütközés, melyeket megfelelő védőfelszereléssel próbálnak elviselhetővé tenni. Mégsem lehet minden sérülést megakadályozni. A merev váll-, csípő- és térdvédő betétek, valamint a sisak ellenére rendszeresek a zúzódások. A játékosok bokája és térde rendkívül sérülékeny, de a legveszélyesebbek az agyrázkódások, amelyek az ütközések és az esések következtében fordulnak elő. Amerikai felmérések szerint csak a középiskolás focimeccseken évente 62 ezer agyrázkódás fordul elő, 2000 és 2004 között pedig 25 haláleset történt a sportágban. A hivatalos mecscseken mégis kisebb a súlyos sérülés esélye, mint a parkokban, ahol gyakran megfelelő védőöltözet és orvosi felügyelet nélkül játszanak a baráti társaságok.