Bakancsnyival a vén bakancsos

Hull a hó és hózik. És ez baj. Még a téli olimpián is. Pláne szuper-G versenyen, ami nem játék: a lesiklás őrült száguldása legalább 35, apróbb-nagyobb irányváltással kombinálva. A friss hó is zavaró tényező, de látni is kellene valamit. Amikor 110-zel repesztünk az autónkkal, nem baj, ha egy darabig látjuk magunk előtt az utat. Amikor 110-zel repeszt valaki két síléccel a lábán, nem baj, ha legalább a két következő kanyart érzékeli.

Hiába jelölte ki Maier edzője a pályát

Mindegy, a versenybíróság úgy dönt, tessenek elkezdeni, az a kis hó nem árt. Tizenheten jönnek le, amikor a főnökök belátják: talán jobb, ha nem erőltetik. Azután, hogy Bruno Kernen a pálya harmadánál szépen kisiklik az emberfogó háló mellé. Nem folytatja. Ugyanis nem lát. „Leálltam, mert egyszerűen képtelenség volt tájékozódni” – szögezi le kicsit később a lesiklásban bronzérmet szerző svájci, immár az újságírók között. Ekkorra már a fél mezőny tiltakozik a főbírónál, mondván: minden teljesen egybeolvad a versenyzők szeme előtt, csak nagy fehérség van, semmi más – a 2.3 kilométer hosszú pályán ez egyenlő az életveszéllyel.
A félbeszakítást követően újabb vita generálódik: mehessenek újra azok, akik eddig lejöttek. Van benne valami… A szuper-G-nél tényleg az a leglényegesebb, hogy az indulók a verseny előtt 90 percet kapnak, de ekkor is csupán nézelődhetnek: léccel csak élesben tesztelhetik a kanyarokat. E tekintetben elvben a nagy esélyes Hermann Maiernek előnye van. A szabályok szerint a pályakitűzés joga nemzetről nemzetre száll az olimpián, a szuper óriás-műlesiklás épp az osztrákokra jutott, akik természetesen Maier edzőjét delegálták, vagyis Andreas Evers jelölte ki az utat.

Hazament, majd visszajött egy éremért

„Majd a verseny után megmondom” – válaszolta Maier még pénteken arra a kérdésre, előnyt jelent-e neki a kvázi hazai pálya. A zseni egyébként egyedi módját választotta a fő számra való készülésnek: hazament Ausztriába. Elege lett a magaslatból, a sestriére-i nyüzsgésből. Néhány napot otthon töltött, aztán visszajött egy éremért.
Amúgy megváltozott. Amikor 1998-ban, Naganóban három nappal azután megnyerte ezt a számot, hogy a lesiklás során szörnyű nagyot bukott, nem ismert nála merészebbet a szakma. „Szörnyetegnek” becézték, aki csak ment, rohant, a veszély mint fogalom hiányzott a szótárából. Nem véletlen, hogy ő nyerte meg minden idők legtöbb szuper-G Vk-futamát.

Négy éve hiányzott. Lábadozott, miután motorozás közben egy útkereszteződésben csúnyán elcsapták. Az hagyján, hogy mindkét lába eltört, de a veséje is majdnem leállt – végleg. Hét órán át műtötték, a jobb lábát majdnem amputálni kellett. Azóta más. Hogy egy húsbavágó témát említsünk: már a negyedik féle síbakancsot próbálta ki az utóbbi hónapokban, a törés ugyanis épp a sícipő felső szélénél történt, és bármelyik fajtát is húzta fel, folyamatosan kínozta a szörnyű sebesülés helyét, ahol hatalmas duzzanat éktelenkedik, míg a lába belső oldalán igen hosszú forradás fut végig. Ez lehet a vetélytársak egyetlen esélye.

Minden egyes kanyarja stimmelt

Először fél kettőre módosítják a rajtot, aztán fél háromra, végül háromnegyed hármat mondanak, de akkorra tökéletes körülményeket ígérnek. Tisztára, mint Wimbledonban. Ott a zuhogó eső kellős közepén percre megmondják, mikor lehet újra teniszezni. Aztán egyszer csak szétnyílik az ég, és három előtt nem sokkal immár napsütésben vághat neki az 1-es rajtszámú francia, Gauthier de Tessieres.
Nemsokára kezdik megdöntögetni a legjobb időket, a svájciak pufók Rubens-puttócskára emlékeztető versenyzője, Ambrosi Hoffmann parádés eredménnyel ér be, őt követi Bode Miller. Az amerikai arról híres, hogy csupán néhány percet tölt pályainspekcióval, aztán hadd szóljon. Lehet, hogy most kicsit tovább kellett volna nézelődnie. Letarol egy zászlót, elveszti az egyensúlyát – és kiesik.

Hanem Kjetil Andre Aamodt… A norvég rókának egy ideig az indulása sem volt biztos, mivelhogy ronda szalagsérülést szenvedett a lesiklás során. De hát az öreg ebcsont még hamarabb beforr. És most elsült a lába. Gyakorlatilag minden kanyart tökéletesen vesz be a korábban két olimpiai szuper-G-aranyat nyerő, nagy szakállú nagymenő. Ideje lenyűgöző. Mindenki tudja, ezt csak a hattal később induló Maier hozhatja be. Csakhogy Aamodt produkcióját ő sem tudja megismételni. Fent 35, középen 46 század a hátránya. A végén gyorsul, de 13 századnyi különbség így is megmarad. Egy ekkora pályán ez épp egy síbakancsnyi.
Sok minden eldőlt majd fél évtizede, abban az ausztriai útkereszteződésben.