Kardért kiált a gordiuszi csomó

A szombati olyan MOB-közgyűlés lesz, amelyen gyaníthatóan egyik napirendi pontnál sem lesz egyhangú, kézfeltartós, formális szavazás. Elsősorban azért, mert a témák között található két ügy – főtitkárválasztás, politikamentesség –, melynek kiváltó okai sokkal mélyebben gyökereznek, mint azt gondolnánk, így látszólagos megoldásuk is csak elodázná a fekély gyógyítását.

A szervezet ugyanis beteg.

A gondot a MOB helyének és szerepének XXI. századi meghatározása okozza, az aktuális ügyek e kiváltó tényezőknek csupán szimpla következményei. Nézzük hát, valójában hol található a patinás, 110 éves szervezet a honi sportpolitika térképén.

A milliárd milliókra apadt

A pillanatnyi helyzetben konkrétan sehol. A MOB a 2004-es sporttörvény-módosítás óta csupán súlytalan, apró pont, elveszítette a magyar sport számára eddig meghatározó, pénzelosztó pozícióját. Ennek megfelelően az eddigi milliárdos állami támogatás az idén 50 milliósra apadt, ami nemhogy sportfinanszírozásra, de irodabérletre és a felduzzasztott apparátus fenntartására sem elegendő. Még szerencse, hogy vannak különböző fokozatú MOB-támogatók… Ha nem lennének, egyedüli megoldás a drasztikus átalakulás lenne, ami ugyebár az érintett tagságnál bárhol a világon minimum gyomorfekélyt okoz... Ebből a nézetből világos, hogy az Aján Tamás iránti bizalomvesztést sem csupán az athéni doppingügy váltotta ki. Főképp, ha tudjuk, a főtitkár az utolsó olimpiai ciklusra tokkal-vonóval mintegy 90 millió forintjába került a MOB-nak. Persze a mostani javaslat ("Az új főtitkár dolgozzon ingyen!") is badarság, lévén a titulus klasszikusan főállású apparátusvezetői, alkalmazotti megbízatás, ilyet pedig Molnár Zoltán személyében már évek óta foglalkoztat a MOB – igaz, ügyvezető igazgató néven… Így a "kényszerű nyugdíjazásnak" borítékolhatóan további áldozatai lesznek mindaddig, amíg a takaró alól kilógnak a lábak.

A fekély legalább tízesztendős

A pénzelvonás és a kialakult súlytalanság miatt azonban érdemes elgondolkozni azon, mi vezetett a jelenlegi helyzethez. Egyrészt lehet a politikára mutogatni, személyesen Schmitt Pálra, aki jobboldali politikusi szerepvállalásával megosztotta a korosztályos összetétel alapján markánsan baloldali MOB-vezetőséget, de ez csak az egy-szerűbb, kézenfekvőbb válasz, mert Schmitt mindössze három esztendeje politizál, a fekély meg legalább tízéves…
Így a hibát a szervezetnek saját magában kell keresnie.

Évtizedes gond, hogy a MOB apparátusa a rendszerváltást követően nem változott. Sem személyi összetételét, sem alaptevékenységét tekintve. Megelégedtek azzal, amit a pártállami rendszerben is tettek: becsülettel elosztották azt a pénzt, amelyet "állam bácsi" adott, és utaztatták a magyar csapatot az olimpiákra. Miközben a változó sportvilág és a nemzetközi példák egészen más irányba mutattak. Vegyük, mondjuk, alapul az itáliai mintát. Nyilvánvaló, ahogy az Olasz Olimpiai Bizottság, a CONI, a MOB is lehetne az az egyetlen szervezet, amely mindenért felel – pótolva az állami sportvezetést (OTSH-t, Sportminisztériumot, Nemzeti Sporthivatalt, hogy csak az utóbbi évtizedek elnevezéseiből szemezgessünk). Kézenfekvő megoldás lenne, elvégre a MOB deklaráltan politikamentes szervezet, azaz a kormányoktól függetlenül tevékenykedhetne a magyar sport érdekében. Ha politikamentes lenne…

Az elmaradt távlati program nyomában

Hogy így lehessen, ahhoz – felismerve a kihívást – már a kilencvenes évek elején lobbiznia kellett volna a MOB-nak. Például önmaga fontosságának igazolására nem ártott volna csak úgy, magánszorgalomból kidolgoznia egy, kormányoktól független, politikai ciklusokon átívelő nemzeti sportprogramot, s vázolnia benne az egész magyar sporttársadalom által évtizede óhajtott egycsatornás finanszírozást – jelenleg vagy hat-nyolc helyről csordogál a pénz –, netán a szöveg megfogalmazói foglalkozhattak volna egy fejezet erejéig az elhanyagolt iskolai testnevelés kérdésével is.

Mindeközben a MOB vezetőségének ki kellett volna termelnie saját utódait. Azokat, akik meg tudnak felelni az efféle kihívásoknak.
A nemzet sportérdeke legalábbis ezt kívánta volna, s manapság is ezt kívánná.

Dinamikus, erős olimpiai bizottságra lenne szükség, amely képes megfelelően képviselni a magyar sport érdekeit.

Átvilágítani a tevékenységet, majd megújulni ma sem késő. A küldöttek, a tisztelt hölgyek és urak elkezdhetnék a folyamatot a mostani közgyűlésen is. Ehhez első lépésként már csak olyan, kellő cselekvési szabadsággal felruházott főtitkárt kellene választani, aki képes kibogozni az összekuszálódott szálakat.

Ha másképpen nem megy, akkor úgy, mint Nagy Sándor tette a gordiuszi csomóval… ---- H ---- &