Wayne Otto, vagy ahogy hazájában hivatalosan hívják: Wayne Otto O. B. E. Vagyis az Order of the British Empire, azaz a Brit Birodalom kitüntetettje. Guinness-rekorder, ötszörös világ-, kilencszeres Európa-bajnok a karate WKF-szabályrendszerében.
Wayne Otto egyszerre két hölgy támadását is könnyedén visszaverte
Wayne Otto egyszerre két hölgy támadását is könnyedén visszaverte
A sportág legendája a közelmúltban a Kumite Club meghívására Magyarországon járt. – Ön a sportág utazó nagykövete. Hány országban járt az utóbbi három évben? – Azt sem tudnám megmondani, hol fordultam meg az utóbbi néhány hónapban… – mondta Wayne Otto. – Huszonöt éve karatézom, versenyzőként, majd az angol válogatott edzőjeként, szövetségi kapitányként is rengeteget utaztam-utazom, ehhez jönnek azok a látogatásaim, amelyeken különböző meghívásoknak teszek eleget.
Wayne Otto
Született: 1966. május 18., London Állampolgársága: brit Legnagyobb sikerei: 5x világbajnok (1988 – csapat, WUKO; 1990 – csapat és open, WUKO; 1992 – 75 kg, WUKO; 1996, Sun City – 75 kg, WKF); 3x Világkupa-győztes (1993 – 78 kg, 1995 – 78 kg, 1997 – +75 kg); Világjátékok-győztes (1993 – 75 kg); 9x Európa-bajnok (1988 – 70 kg; 1990 – csapat, 1991 – open; 1992 – csapat; 1994 – 75 kg; 1995 – 75 kg; 1996 – 75 kg; 1998 – csapat, 1999 – +80 kg)
– Mindent elért ebben a sportágban. Mi motiválja még? – Versenyzőként is sikeres voltam. Például 1997-ben elhatároztam, hogy két évig nem kapok ki egyetlen meccsen sem: így is lett. Sorra jöttek a világbajnoki, kontinensbajnoki aranyak. A győzelem motivált, de nem volt mindegy, miként nyerek. Úgy akartam megnyerni a versenyeimet, hogy kétség se férjen hozzá, én vagyok a legjobb. Most is a maximumot nyújtom, amikor edzéseket tartok szerte a világon.
– A sok-sok aranyérme közül melyikre a legbüszkébb? – A legemlékezetesebb pillanat a pályafutásom során az volt, amikor a Buckingham-palotában fogadott és kitüntetett II. Erzsébet angol királynő. Ott lehetett velem édesanyám is, láttam rajta, hogy nagyon büszke a fiára. Ez volt a legcsodálatosabb pillanat.
– Mit tud a magyar karatéról? – A különböző WKF-versenyeken megismerkedtem S. Kovács Ádámmal, ő a világ élvonalához tartozik. A tréningeken jó néhány tehetséges karatékával találkoztam Magyarországon, sokra vihetik. A kérdés már csak az, mint szinte mindenütt a világon, hogy az állam mennyire karolja fel ezt a népszerű, kemény és fegyelemre nevelő sportot. Az ember egy ideig eléldegél a szüleinél, ám huszonévesen rájön, valamiből ki kell fizetnie a számláit, és válaszút elé kerül: mindent az élsportra tesz fel, vagy amatőrként, munka után karatézik. Állami támogatás nélkül nem megy, de ez nem csak erre a sportágra érvényes.
– Több pénzt lehetne szerezni, ha a karate olimpiai sportág lenne. Ám a nyári, szingapúri NOB-ülésen nem került be az ötkarikás programba. Van-e még remény? – Életem nagy fájdalma, hogy nem vehettem részt olimpián, de mindent megteszek, hogy a tanítványaimnak ez az álma megvalósuljon. Hatalmas csalódás volt a karaténak, hogy bár több kanyaron túljutottunk, a fallabdával együtt közel kerültünk az ötkarikás részvételhez, a végén mégsem sikerült átlépnünk a küszöböt. De nem adjuk fel. Jacques Rogge, a NOB elnöke reformokat akar, a karate pedig szervezett, kiforrott sportág. A WKF vezetősége szerintem előbb-utóbb eléri célját. Ez a diplomáciai harc, lobbizás is hasonlít a karatéhoz, a küzdelemhez. A budapesti edzésen is mondtam: ha csak ugrabugrálunk, nem kerülünk közelebb a győzelemhez, legfeljebb elfáradunk. Minden mozdulatnak jelentősége van, csakis tudatos akciókkal érhetünk célt.