Búcsú emelt fővel, reményt keltve

Hát, lett… Annak ellenére, hogy az eső egy pillanatra sem hagyott alább, és irreálisan mély talajú pályán kellett küzdeniük a fiataloknak. Elszántan hajtós, feltüzelt magyar csapatot láthatott az a száz magyar szurkoló, akinek nem kellett kifizetnie a belépők öt eurós árát, ugyanis Bozóky Imre döntése értelmében az MLSZ magára vállalta ezt a költséget…

Így aztán a drukkerek kedvükre biztathatták a magyar labdarúgókat, avagy fütyülhettek az olaszok produkcióját látva, ugyanis a meccs elején azzal szembesülhettünk, hogy a hazai játékosok nemcsak a futballtudásukat, de a színészi képességeiket is bevetik a győzelem érdekében (szerencsére Michael Weiner játékvezető nem gondolta azt a 23. másodpercben, hogy Gianpaolo Pazzinivel szemben bárki is szabálytalankodott volna a magyar kapu előterében…).

Noha a budapesti mérkőzéshez képest két helyen módosult az U21-es válogatott összeállítása – az eltiltott Máté Péter helyett Regedei Csaba került a védelembe, míg a támadósorban Priskin Tamás váltotta Tisza Tibort – a szerkezet nem változott, azaz két, 4–4–2-es rendszerben futballozó csapat csapott össze.

Ha lehet ilyet mondani, ezúttal talán még nagyobb figyelemre volt szükség a futballisták részéről, mint általában, ugyanis szinte a pálya egész területe víz alatt állt, és nem lehetett tudni, hogy a passzolt vagy éppen lőtt labda mikor akad el egy pocsolyában. Nagy fegyelemmel, egymást kisegítve futballoztak a fiatalok, azonban az, ami az egyik legfőbb erénye a magyar csapatnak, vagyis hogy rövid passzos futballal ritmusváltásokat alkalmazva az oldalvonalak mellett kerüljenek az ellenfél védelme mögé, azt ezen a játéktéren nem lehetett megvalósítani.

Majdnem félórányi játékot követően jött az első védelmi megingás, azonban a középen egyedül érkező Simone Pepe nem tudta gólra váltani Paolo Sammarco remek beívelését, de ez a helyzet azért megmutatta, hogy a középpályássor tagjainak jobban kell figyleniük, amikor az olasz támadók nem a kapu előtt ólálkodó társat akarják megjátszani, hanem mélységi passzt adnak.

A második félidő, sajnos, nem úgy indult, ahogy szerettük volna: az olaszok megbolondították a magyar válogatott jobb oldalát, Juhász Rolandot ügyesen előzte meg Giampaolo Pazzini, így máris a házigazdánál volt az előny. A kiszámíthatatlan talajon amúgy is a fejesek jelentették a legnagyobb gólszerzési esélyt, és míg az első ziccert még az első játékrészben elhibázták a kékek, a másodikkal már éltek.
A kapott gól pedig nagyon megfogta a magyar csapatot.

Claudio Gentile együttese egyértelmű fölénybe került, ekkor már szinte csak a vendégek térfelén pattogott a labda, még jó, hogy az olasz csatárok sem tudtak helyzetbe kerülni. Ám nekik ez az 1–0 is tökéletesen megfelelt… Érezve a bajt, Róth Antal cserélt: Czvitkovics Péter helyére Bori Gábor állt a jobb oldalra, hátha ő majd jobban tudja segíteni a támadásokat, ám eleve nehéz dolga volt az MTK-s fiúnak, hiszen a második félidőre Priskin Tamás és Feczesin Róbert is nagyon viszszaesett. Persze, valamennyire érthető, hogy ekkor már nem nagyon sikerült befutni a labdákat, hiszen ez a szörnyű talaj rengeteget kivett a játékosokból.

Így, bár tisztességesen küzdött a magyar válogatott, nem sok esélye volt az egyenlítésre, a jól meghajtott első félidőt követően csupán egyszer-kétszer jutott el az olasz tizenhatosig. Az ellenfél viszont talált egy gólt, majd ügyesen tartotta a labdát, és összességében megérdemelten jutott ki az Európa-bajnokságra. De azért egy kalapemelés mindenképpen kijár Róth Antal válogatottjának. ---- M ---- C