Július 14-25. között rendezik meg a 7. világjátékokat, de "a nem olimpiai sportágak olimpiáján" először vesz részt egységes magyar csapat. A duisburgi viadalon 12 sportágban (ejtőernyőzés, erőemelés, fallabda, íjászat, karate, ritmikus gimnasztika, sárkányhajózás, strandkézilabda, tánc, testépítés, uszonyos úszás és vízisí) összesen 63 sportoló képviseli majd a magyar színeket.
Négyévenként, a nyári olimpia éve utáni esztendőben rendezik meg a világjátékokat, amelyen 2005-ben 33 sportág küzdelmeit rendezik meg, de a 43 hivatalos versenyszám mellett további hat sportág bemutatóit is megtekintheti majd a publikum. Mivel a versenynaptárakban ez az esemény kiemelkedő helyet foglal el, a világjátékok népszerűsége egyre nagyobb: ezt jelzi, hogy Duisburgba 120 ország csaknem 3000 versenyzőjét várják a szervezők - s akárcsak az olimpiákon, itt is szükség volt a kvalifikációs rendszer bevezetésére.A kéthetes rendezvényt a Világjátékok Nemzetközi Szövetségének (IWGA) égisze alatt tartják meg, ez a szervezet tömöríti azt a 32 nemzetközi sportszövetséget, amelyek a hivatalos versenyprogramban részvételre jogosult sportágak irányító szervei.A magyar résztvevők a világjátékok történetében eddig hat arany-, 11 ezüst- és 14 bronzérmet szereztek, a legeredményesebben az 1985-ös londoni viadalon szerepeltek, amelyen négy arany-, öt ezüst- és öt bronzérem lett a magyar indulóké. Mindeddig azonban az adott nemzeti szakszövetségek szervezésében vettek rész sportolóink a versenyeken, a Nemzeti Sportszövetség segítségével a világjátékok történetében először indul egységes magyar csapat. "A sportolók és a vezetők nevében ígérhetem, hogy jól felkészített, mindenkor a fair play szellemében versenyző és reményeim szerint eredményes küldöttség vesz majd részt a duisburgi világjátékokon" - hangsúlyozta Berényi János, az NSSZ elnöke, aki a magyar delegáció vezetője lesz Németországban.Nagy Ágnes lehet a beugró. A világjátékokra kvalifikációt szerző uszonyos úszók közül Székely Andrea térdsérülése miatt visszalépni kényszerült, s egyben nagyon eredményes pályafutását is lezárta, ám a szövetség szakmai irányítója azonnal kérvényezte, hogy helyette új csapattag kerülhessen a csapatba. Ha pozitív válasz érkezik, Nagy Ágnes lehet a beugró.
Nagy Vadat lőtt az NSSZ. Június 1-jétől a Nemzeti Sportszövetség szakmai referenseként dolgozik Hammerl László, a sportlövők korábbi szövetségi kapitánya, aki Elbert Gábor főtitkár munkáját segíti sportszakmai kérdésekben. Hammerl Lászlót több mint 20 pályázó közül választották ki erre a munkakörre.
Gergely Gábor lett a 63. magyar versenyző. A Nemzetközi Íjász-szövetség (FITA) értesítése szerint egy új-zélandi versenyző visszalépése miatt a Compound Bow-kategóriában a várólista első helyén szereplő Gergely Gábor is részt vehet a világjátékokon, ő lesz a 63. magyar sportoló, aki indulhat Duisburgban.

| A Világjátékok története számokban | ||||
| Év | Rendező város | Sportág | Résztvevők | |
| I. | 1981 | Santa Clara (Egyesült Államok) | 18 | 1500 |
| II. | 1985 | London (Nagy-Britannia) | 23 | 2000 |
| III. | 1989 | Karlsruhe (Németország) | 45 | 4000 |
| IV. | 1993 | Hága (Hollandia) | 30 | 2600 |
| V. | 1997 | Lahti (Finnország) | 30 | 2500 |
| VI. | 2001 | Akita (Japán) | 26 | 2500 |
| VII. | 2005 | Duisburg (Németország) | 33+6 | 3000 |
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik