A Minardi Baumgartnert szeretné

Izsányi SzabolcsIzsányi Szabolcs
2004.12.07. 21:55
Címkék
Igen eseménydúsan indult a Formula-1-ben december második hete: a Ferrari előjött egy költségcsökkentő tervezettel, amelyet azon nyomban elutasítottak a vetélytársai; az F1 gazdasági irányításáért folyó csatában a bankok pert nyertek Bernie Ecclestone-nal szemben; ismét veszélybe került a Brit Nagydíj megrendezése; Paul Stoddart, a Minardi csapatvezetője elmondta, hogy az egész istálló szeretné jövőre is Faenzában látni Baumgartner Zsoltot.
Kezdjük a magyar pilótával, akiről igen kedvezően nyilatkozott ausztrál főnöke. "Nagyon remélem, hogy jövőre is Zsolt ül az egyik autónkban, és ezzel nem vagyok egyedül. Ám ne kerteljünk, csak akkor köthetjük meg az új szerződést, ha összegyűjti az ahhoz szükséges pénzt" - mondta Stoddart, aki a novemberben megtartott árverésen másfél millió dollárt keresett csapatának.
A Minardi a többi csapathoz hasonlóan elutasította a Ferrari ama tervezetét, amely szerint 2005-től az istállók és a gumigyárak fejenként 15 ezer kilométert tesztelhetnek. A többiek, akik 24 napban maximálnák a tesztelést, azt kifogásolják, hogy a Ferrari a saját 15 ezer kilométere mellett a Bridgestone-ét is maradéktalanul felhasználhatja, míg a michelineseknek el kell osztaniuk egymás között a francia gyár keretét.
A Ferrarihoz hasonlóan Bernie Ecclestone is bukott, a Formula-1 ura a londoni legfelsőbb bíróságon az F1 gazdasági irányítását végző cég fő részvényesei, a Bayerische Landesbank, a JP Morgan és a Lehman Bro- thers ellen vesztett pert. A Speed Investments néven tömörülő bankok a Formula One Holding 75 százalékát birtokolják, de a kisebbségi tulajdonos Ecclestone egy személyben dönt mindenben. Ecclestone a döntés ellenére azt mondja, a helyzet nem változik.
Szintén Ecclestone a főszereplője a Brit Nagydíj körüli vitának: az F1 első embere csütörtökig adott haladékot a szervezőknek, hogy aláírják a verseny megrendezéséhez szükséges papírokat. Ha addig nem történik semmi, 2005-ben nem lesz Brit Nagydíj.
Legfrissebb hírek

Lengyel huligánok ferencvárosi szurkolókra támadtak egy zabrzei pizzériában

Európa-liga
15 perce

Bátori Lilianna nem gondolta volna, hogy a 188 centiméter kevés lesz az Eb-döntőhöz

Atlétika
51 perce

A bíróság felmentett, a szövetség viszont eltiltott a válogatottságtól négy kanadai hokist

Jégkorong
1 órája

Gombafertőzés miatt elhalasztották a Celta–Osasuna spanyol bajnokit

Spanyol labdarúgás
1 órája

Veszélyben a Lech Poznan feröeri El-meccse

Európa-liga
1 órája

Doku hosszabbított a Cityvel, Frattesi a Lazióba kerül kölcsönben – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Isztambulban rendezik a januári Spanyol Szuperkupát – hivatalos

Spanyol labdarúgás
1 órája

Asztalitenisz WTT: András Csaba kiesett a 32 között Malmőben

Egyéb egyéni
2 órája