Húzzák az MU nadrágszíját

2004.09.27. 22:13
Címkék
Ki gondolta volna ezt pár éve& A világ leggazdagabb futballklubja, a szakma, a pénzügyek és a marketing terén szinte minden vetélytárs számára példát szolgáltató Manchester United arra kényszerül, hogy összébb húzza a nadrágszíjat.
Nagy baj persze nincsen, a legtöbb egyesületet továbbra is zsebre vághatják a "vörös ördögök", de a nyári bevásárlás kiürítette a kasszát, miközben - elsősorban az előző idény szokottnál gyengébb eredményei miatt - kevesebb a bevétel, mint annak előtte.
Az MU által közzétett jelentésből kiderül, hogy a 2003 augusztusától 2004 júliusáig tartó időszakban a klub adózás előtti nyeresége 30 százalékkal kevesebb az előző 12 hónap számához képest (27.9 millió font a 39.3 millióval szemben). Lássuk az okokat! Először is, David Beckham sikeres eladásán felbuzdulva a vezetőség a következő alkalommal több pénzt költött, mint amennyit a válogatott csapatkapitányáért kapott. Az Evertontól szerződtetett Wayne Rooney önmagában 27 millió fontot kóstált, továbbá érkezett Alan Smith és Gabriel Heinze, mint sejthető, távolról sem bagóért. Nem is beszélve arról a megdöbbentő adatról, hogy a kérdéses periódusban az MU több mint ötmillió fontot fizetett ki játékosügynököknek.
A befolyó összegek csökkenése több tényezőre vezethető vissza. A legfontosabb ezek közül, hogy a csapat a Premier League-ben legutóbb csak a harmadik helyen végzett, a Bajnokok Ligájától meg már a legjobb nyolc között, márciusban elbúcsúzott. Emellett a közvetítési jogokból származó bevételek is visszaestek, amiért zömmel a Premiership új, kedvezőtlenebb feltételekkel megkötött televíziós szerződése felelős. Végül pedig az előző pénzügyi évben nagy összegű, egyszeri szponzori támogatást is elkönyvelhettek az Old Traffordon, ez értelemszerűen hiányzik a mostani kimutatásból.
A Manchester United igazgatója, David Gill azonnal reagált a nagy érdeklődést keltő eredményekre. "Ennél az egyesületnél mindannyian arra törekszünk, hogy a pályán és azon kívül is a legjobbak legyünk. A gyengülést mutató folyamatok ellenére az a hosszú távú célunk, hogy üzletileg és szakmailag egyaránt erősödjünk" - így a kincstári optimizmussal kitűnően felvértezett közlemény.
Részvénytársaságról lévén szó, az egyik kérdés természetesen az, mit szólnak a fentiekhez a részvényesek, különös tekintettel arra, hogy köztük nagy hatalmú mágnások vannak. Nick Humby gazdasági igazgató szerint készen állnak akár a Tampa Bay Buccaneers amerikaifutball-csapatot is birtokló Malcolm Glazer, akár a két ír milliárdos, J. P. McManus és John Magnier kérdéseinek megválaszolására. ---- C ---- A
Legfrissebb hírek

Négyéves eltiltást kapott, már fellebbezett a Chelsea sztárja

Angol labdarúgás
14 perce

Dupla Tízes: már most korszakos párharc – a Bayern vagy a PSG lesz ott a budapesti BL-döntőben?

Bajnokok Ligája
16 perce

Fazakas Bíborka intelme: Érdemes az érzéseket tudatosságra cserélni

Csupasport
22 perce

Újra fogott a Crucible átka, Murphy kiejtette a címvédőt a sznúker-vb-n

Egyéb egyéni
23 perce

Pogacar hozta a kötelezőt, szakaszt nyert, és élre állt Svájcban

Kerékpár
30 perce

A walesiektől is kikapott a magyar férfiválogatott a fallabda csapat Eb-n

Egyéb egyéni
47 perce

PSK: ötgólos meccsen kapott ki a Honvéd, iksz a Panathinaikosz–Juventus találkozón

Minden más foci
52 perce

Vívás: öt éremmel zárták a magyarok az U23-as Európa-bajnokságot

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik