Ha egyszer szerencséje is lesz

– Aludtam néhányat a verseny óta, átgondoltam a történteket, és úgy vélem, elégedett lehetek – mondta mégis. – Hat szörnyű hét után sikerült felkapaszkodnom a dobogóra, pedig három hete még az is kérdéses volt, hogy indulhatok-e.
– Mi történt?
– Megsérült az ugrólábam a térdhajlatban. Valószínűleg a gerincemnél lehet valami probléma, az okozta, hogy nem volt elég laza az izmom, s emiatt kialakult egy ínhüvelygyulladás. A folyamatos terheléstől fokozódtak a panaszaim, kezdett elviselhetetlen lenni a fájdalom. A tallinni versenyen akupunktúrás kezelést kaptam, ami kilazította az izmaimat, később mégsem kerülhettem el az injekciót. Nem szerettem volna megszúratni a térdemet, de ez volt az egyetlen esélyem arra, hogy indulhassak Münchenben.
– Mikor lépett először pályára világversenyen?
– Hét évvel ezelőtt, a barcelonai fedett pályás világbajnokságon. Ilyen hosszú idő kellett ahhoz, hogy beérjen egy érem. A lépcső legaljáról indultam, és fokonként lépegettem felfelé.
– Ifjúsági és junior világversenyeken nem rajtolt?
– Sajnos későn kezdtem rendesen edzeni, talán ezért is jöttek később az eredmények. Amúgy sem lett volna egyszerű juniorként válogatottnak lennem, hiszen Magyarországon éltem, de román állampolgár voltam. Romániában tizenhárom évesen korosztályos bajnokságot nyertem, ennek nyomán el is vittek egy sportiskolába, de ott nem éreztem jól magam, és hazamentem Nagykárolyba. Szerény körülmények között edzegettem, de csak a román bajnokságra készültem, különösebben semmi sem motivált.
– A szüleivel költözött Magyarországra?
– Nem költöztünk, jöttünk. Fogtuk a kis batyunkat, és 1989 szeptemberében, még a forradalom előtt nekiindultunk a világnak. Mindent otthagytunk, Svédországba szerettünk volna menni. Anyu és az öcsém inkább maradtak volna, ezért őket egy nappal korábban átküldtük Nyíregyházára, a rokonokhoz. Másnap apuval becsuktuk az ajtót, és mi is útra keltünk. Egy hetet a bicskei menekülttáborban töltöttünk, s csak itt tudtuk meg, hogy a svédek június óta nem fogadnak menekülteket. Nem volt pénzünk, rosszul éreztem magam, egy hónap alatt hat kilót fogytam. Bár féltem, októberben hazamentem, be akartam fejezni a középiskolát. Szerencsére jött a forradalom, nem csuktak le, csak az útlevelemet vették el, de januárban azt is visszakaptam. Leérettségiztem, 598 centivel megnyertem a román juniorbajnokságot, és újra a szüleim után jöttem. Addigra apu állást és szolgálati lakást kapott Parádfürdőn, ők máig ott élnek. Így lettem Heves megyei.
– Sportolni azonban Nyíregyházán kezdett.
– Egy évig Bakosi Bélával készültem, egy év múlva viszont az UTE-ba kerültem. Akkor még munka mellett jártam edzésekre, és 646 centiméterig jutottam. Ilyen körülmények között nem láttam értelmét a sportolásnak, és úgy gondoltam, befejezem a versenyzést, inkább tanulok. Három hónapra le is álltam, de fülembe jutott, hogy Bakai József fantáziát lát bennem, és Ináncsi Ritával készülhetnék. Ezt azonban csak úgy vállaltam, ha nem kell dolgoznom, és Bakainak is az volt a kikötése, hogy csak az edzésekre összpontosítsak. Így kerültem 1995 januárjában a Honvédhoz sportállásba. Márciusban Barcelonában a fedett pályás világbajnokságon már döntős voltam. Az volt életem első nagy versenye, azt sem tudtam, hol vagyok, rettenetesen zavart a tömeg. Még nyáron is rutintalan kezdő voltam, s háromszor beléptem a göteborgi világbajnokság selejtezőjében.
– Lelkileg hogyan viselte a kudarcot?
– Nehezen, de Bakai nem engedte, hogy bárki is megjegyzéseket tegyen, azt mondta, újonc vagyok, és ez belefér a pályafutásomba. Mégis nehéz volt feldolgoznom a történteket.
– Atlantában lényegesen jobban szerepelt, de ott sem volt szerencsés. A döntőben kilencedik lett, így nem tehetett még három kísérletet. Utóbb kiderült, hogy a bolgár Iva Prandzseva doppingolt, őt kizárták a versenyből, így végül nyolcadik lett. Ám a több ugrás lehetősége ezzel nem tért vissza.
– Mikor minderről értesültem, nagyon dühös voltam, de az igazság az, hogy mi hibáztunk. A selejtezőben 673 centiméteres egyéni csúcsot ugrottam, s a döntőben is nagyon jó formában voltam. Elsőre 660 centit értem el, s az edzőm felemelt hüvelykujjal mutatta, hogy OK, és intett a kezével, fussak gyorsabban. Én ezt a jelzés úgy értettem, hogy menjek egy lábfejjel előre. Megtettem, és két 690 centiméter fölötti ugrásnál beléptem.

– A következő év rosszul végződött, az athéni világbajnokságon nem jutott döntőbe.
– Pedig jól kezdtem a nyarat, a legtöbb versenyen első vagy második voltam, ám Athénban a nagy melegben "fejre álltam”. Ezt nem tudtam feldolgozni. Elegem volt a távolugrásból, úgy döntöttem, rúdugró leszek. Áprilisig a távolugrógödör környékére sem mentem, rúdban viszont 421 centimétert teljesítettem. Hét hónapig nem ugrottam távolt, de amikor először megpróbálkoztam vele, jobban ment, mint valaha. A budapesti Európa-bajnokságon negyedik lettem.
– A rúdugrást mégsem hagyta abba.
– Sőt a következő téli idényre rúdugróként készültem. Ám a menedzseremnek a szervezők olyan visszaigazolást küldtek, amelyben a távolugrók közé soroltak, nyilván megszokásból. Ebből lett a fedett pályás világbajnoki ötödik helyezésem. Ez viszont már csalódás volt, mert 682 centiméterrel harmadik voltam a világranglistán. Korábban kellett volna kiutaznom a világbajnokságra.
– Ekkor már kezdett bizonyossá válni, hogy csak akkor teljesít jól, ha egy héttel a verseny előtt a helyszínen van?
– Igen. Sydneyben ezzel nem is volt gond, de az olimpia előtt egész télen beteg voltam, nem tudtam rendesen készülni. Mégis nyolcadik lettem. Aztán tavaly, az edmontoni világbajnokságon csak két centivel maradtam le a dobogóról. Most végre megvan az érem, de bosszant, hogy nem ugrottam egy centivel nagyobbat. És hogy nem adták meg a vitatott ugrásomat. Óvnom kellett volna, de lassan kapcsoltam. Már elsimították a homokot, amikor eszembe jutott, hogy le kellene méretnem az ugrást.
– A pályafutása sikeres, de szerencse eddig nem kísérte.
– Az biztos. Kunszt Gábor, a Honvéd elnöke is azt küldte a gratuláció mellé SMS-ben, hogy ha egyszer még szerencsém is lesz…
– Mit tervez még erre az évre?
– Három versenyen és a Grand Prix-döntőn indulok. Talán kicsúszik egy hétméteres ugrás.
– A Világkupán távolugrásban a britek ezüstérmese, Jade Johnson lesz az Európa-válogatott, de tartalékként szívesen látták volna a kontinens csapatában.
– Nagyon készültem arra, hogy indulhassak a Világkupán. El is sírtam magam, hogy nem sikerült. De nem szeretek a lelátón ülni, amikor távolt ugranak a pályán. Inkább hazamegyek, pihenek, és megkezdem a felkészülést a fedett pályás idényre.