A Francia Nagydíj szombat délelőtti szabadedzésén Giancarlo Fisichella látványos, de viszonylag szerencsés kimenetelű balesetet szenvedett. A pálya egyik nagyon gyors kanyarjában, amelyet a versenyzők szinte padlógázzal vesznek be, a Jordan-Honda első vezetőszárnya levált, és a kerekek alá csúszott, a pilóta pedig utassá vált a versenyautóban, amely elhagyva a pályát, a gumifalnak csapódott. Számtalan hasonló balesetet láttunk már, amelyet a versenyző nem úszott meg súlyos sérülés nélkül. Gondoljunk csak Michael Schumacher silverstone-i lábtörésére, vagy Luciano Burti balesetére a tavalyi Belga Nagydíjon. Fisiconak azonban hatalmas szerencséje volt, ugyanis saját magától szállt ki a roncsból, és csupán egy csuklórándulást szenvedett, a versenyen azonban Sid Watkins, a Formula-1 főorvosa tanácsára nem vett részt. A professzor szerint az ilyen balesetek után még napokkal később is pillanatnyi szédülés, esetleg eszméletvesztés jelentkezhet a pilótánál, ezért Fisichellát is kórházba szállították a baleset után, és alapos kivizsgálásnak vetették alá. Az olasz pilótát azonban nagy meglepetésre röviddel ezután ismét a boxban láthatták, és csak a befáslizott csuklója utalt a korábbi balesetére, amire ő maga egyáltalán nem emlékezett. Sem a balesetre, sem arra az útra sem, amikor a boxba visszavitték, pedig ahogyan már említettük, saját magától szállt ki a versenyautóból. Számára ez azonban még rossz emlékként sem maradt meg, csak a sisakján látható guminyomok, és zúzódásnyomok mutatják menniyire szerencsés is volt. A brit Autosport magazinnak sikerült vele beszélni a baleset után:
- Tudja, hogy mi történt pontosan? - Őszintén szólva semmire sem emlékszem! A baleset előtti pillanatokra igen, de utána már semmire. Alapvetően jól vagyok, de borzasztóan fáj a fejem, néha a nyakam bal oldala, és kicsit a kezem is. Nagyon nagy volt a lassulás az ütközés pillanatában, körülbelül 34g hatott rám abban a pillanatban. Még nem láttam az ismétlést. Ha majd megnézem, lehet, hogy eszembe fog jutni néhány dolog az ütközésről is, de jelenleg nincs semmi emlékem róla. - Ez volt élete legnagyobb balesete? - Az egyik legnagyobb. Két éve Monzában volt egy hasonlóan súlyos balesetem. Akkor a fékekkel volt gond, de az valamivel szerencsésebb volt, a lassulás szempontjából. - Mekkora sebességgel veszi azt a kanyart? - Több, mint kétszázzal, talán kétszázhússzal. - Tudja, hogy mi történt a szárnnyal? - Nem. A csapat szólt, hogy az előző körben rámentem a kerékvető szegélyre, és lehet, hogy ez volt az oka. - Talán kapcsolatban van a silverstone-i szituációval, amikor Takuma (Sato) autójának is levált az orra? - Nem tudom, majd kivizsgáljuk. - Jobban fáj a nyaka, mint amikor kiszállt az autóból? - Nem, folyamatosan ugyanúgy fáj. Nagyon és állandóan. - És a keze? - Az rendben van. Az okozta a problémát, hogy eltörtem a kormányt az ujjammal – a lefelé történő sebességváltáshoz használatos kar törött el. - Mire gondol, amikor rápillant a szétroncsolódott sisakjára? - Arra, hogy ennek egy borzalmasan nagy ütközésnek kellett lennie! Hatalmas szerencsém volt, és azt hiszem, hogy tíz évvel ezelőtt, drámai következményei lettek volna egy hasonló balesetnek. Nem vagyok biztos benne, hogy ilyen ütközéseknél jobb-e, ha van előtted gumifal, mintha nincs. Úgy érzem, ekkora becsapódás esetén talán jobb lenne, ha inkább nem lenne.