Garami József, a halk szavú mester

Negyven néző. Összevissza ennyien voltak kíváncsiak csütörtök délután, az Üllői úti harmadik számú edzőpályáján a Ferencváros együttesének edzésére. Hogy ez kevés? Ha azt nézzük, anno micsoda tömegek lesték a zöld-fehér szerelésű labdarúgók minden egyes mozdulatát, akkor egyértelmű a válasz. Csakhogy 2002 nyarán, amikor minden korábbinál nagyobb felfordulás van a sportágban, még ennek is örülni kell. Habár az is igaz, a kilencedik kerületi gárda egy-egy felkészülési meccsére az idén olyan sokan látogattak ki, hogy más klubnál a rangadók során sincs annyi drukker. "A Ferencváros éppen ettől a Ferencváros” – mondja mögöttem az egyik apuka kisfiának, amikor megérkeznek a pálya mellé, s a büszke szülő széttárt karokkal mutat a tökmagot rágcsáló kislányokra és a pálya túloldalán tanyázó, korosodó "kemény magra”. Ami igaz, az igaz: az öregurak minden foglalkozáson ott gubbasztanak a betonlépcsőkön, mit számít nekik egy kis hóvihar vagy a negyven Celsius-fokos hőség. Csak ülnek, lesik az "aranylábúakat”, pontosabban azok utódait – hiszen ma már hol vannak az Albert Flóriánok, a Nyilasi Tiborok és a többi ragyogó képességű futballista? –, ismerik az összes korosztályos gyereket, adják-veszik a füleseket. Alighanem most is éppen arról folyik a polemizálás, a próbajátékon lévő Vajda Attilának szerződést kínálnak-e a vezetők (azóta amúgy eldőlt: a játékos nem kell…). Az alacsony, húszesztendős középpályás amúgy ügyesen tette-vette a labdát, csak fizikálisan tetszett gyengének. S akkor máris a szakmai résznél járunk…A Fradi-tréningen egy-egy játékos képesség-, képzettségbéli hiányosságára nem a bemelegítés során derül fény, az átmozgatást ugyanis nem vitte túlzásba Garami József vezetőedző. A hétfői fizikai felmérő után kedden meccs volt a penzum, szerdán egy edzés, csütörtökön pedig még kettő szerepel a heti programban: ezért az edzéslesünk alkalmával kis kocogás és lazítás jelentette a ráhangolódást.Garami József – ha úgy hozza a szükség – bójákat rakosgat ide-oda, a pálya négy sarkából mintegy tízszer tízes területeket leválasztva, hogy a bemelegítés után máris kezdődhessék a cicázgatás. Ebben a gyakorlatban aztán hárman próbálják meg megkaparintani a kicsiny pálya oldalain mozgó játékosoktól a labdát. A hozzánk legközelebb lévő társaságon érezhető: e hetekben komoly megterhelésnek voltak kitéve, az iram lassú, többnyire pontatlanul jár lábról-lábra a labda. Garami József ezt szóvá is teszi, mégpedig olyan halkan, hogy azon álmélkodom, az alig öt-hat méterre lévő Leandro hogyan hallhatja az utasítást. Amint a mesteredző kinyitja száját, az addig fölöttéb jókedélyű csoport elhalkul, megmerevedik, s figyel. Figyel minden egyes, kimért szóra: "Hova ívelgeted? Várd meg, amíg rád mennek, s akkor tedd tovább! Gyorsabban! Na, hadd lássam!” A mester eztán hátrakulcsolt kézzel jár körbe-körbe, minden "brigádnál” akad megjegyzése, s amint úgy adódik, immár távolabbról is hallik a "Bravó, Peti”; avagy a "Szép volt, Igor!” Amint éppen belejönnének a fiúk a játékba, jöhet a kétkapuzás, ezúttal viszont a megszokottól eltérően nem nagypályán, hanem a normál méretű füves – amely inkább gazos – középső harmadáig vonszolják a szétszakadt hálójú, rozsdamarta "ketreceket”, s rögvest négyfős minicsapatok mérkőznek egymással. A bő keret előnye – annak ellenére, hogy Gera Zoltán és Tököli Attila könnyített munkát végez –, hogy négy komplett kvartett rohamozhatja az ellent. A lényeg a vonalvédekezés gyakorlása, illetőleg annak átjátszása. Két csoportban alighanem a kezdőcsapat tagjai kaptak helyet, a másik kettőben pedig a tartalékok és a fiatalok. Utóbbiak közt van Keller József is, ami csupán azért érdekes, mert a tejfelesszájúak egyszerűen "lefaterozzák” a rutinos futballistát. Keller nem törődik a máskülönben szenvtelen, ehelyütt azonban baráti beszólással, inkább hajt, szalad, rohan, amíg a szuflája engedi, hátha Garami József is felfigyel a "Faterra”.A ferencvárosi mesteredző ügyel a játékosok mozgására, s rögvest megállítja a játékot, amint valami hibát fedez fel: "Somorjai! Amikor itt a labda, és éppen hozzák befelé azt, te kilépsz. Így! Gyere, ne törődj semmivel, hogy üres terület lesz mögötted, mert a társad odalép, besegít” – mondja halkan, mégis jól érthetően.A gyakorlat során a tempó elég pörgős, minden támadás végén az addig pihenő futballisták jönnek, s amennyiben valaki gyorsan kapura lövi a labdát, mehet is pihenni, úgyhogy a támadás pontos befejezésére önkéntelenül is rákényszerítik a játékosokat.Persze van, aki korántsem a legjobb formáját hozza, s ezért meg is szólják a társak. Kriston Attila az egyik támadás végén például egy az egyben viheti a kapusra a labdát, ráadásul Lipcsei Péter is fölbukkan mellette, és hangos szóval kéri tőle ("Add már Titi, add!”), mintegy érezve, hogy Titinél (ez Kriston beceneve) azért biztosabb helye is van, s ez pár szekundummal később be is bizonyosodik. Kriston ugyanis a lehető leghanyagabb eleganciával botlik a labdába meg a kapusba – Lipcsei Péter megjegyzését e helyütt nincsen módunk idézni...Garami József ellenben egy árva szót sem szól, csak konstatál. Végül új gyakorlatot rendel el: a valamivel több, mint egyórás edzés végén két kör kocogást levezetésként, s aztán irány az öltöző.Holnap is van edzés, három nap múlva pedig rajtol a bajnokság, négy nap múlva meccs a Siófok ellen – megszakadni tán fölösleges.