Millar a leggyorsabb David

Viszonylag nyugodtan telt a szombat a Tour de France-on, a Francia körverseny 13. szakasza senkinek sem hozott balszerencsét. A napot tizenegy bátor versenyző szökése jellemezte, akik között a három nap alatt harmadszor is "akciózó” Laurent Jalabert állt a legjobban az összetettben.
A szökevények különversenyét (és ezzel a szakaszt) a skót David
Millar nyerte meg, aki lehajrázta névrokonát, a baszk David Etxebarriát, míg "Jaja” feljött az összetett 9. helyére. A sárga trikó továbbra is Lance Armstrong vállán pihen, a mezőnnyel célba érő magyar Bodrogi László két pozíciót javítva feljött a 85. helyre.

A két kegyetlen pireneusi napot követő és a vasárnapi Mont Ventoux-t megelőző szombati etap nem tartogatott túl sok izgalmat, ezért mielőtt beszámolnánk a 13. szakasz eseményeiről, érdemes visszatérni egy picit a pénteki történésekre.
A 12. etap vége után néhány órával derült ki ugyanis, hogy a zsűri kizárta a Tourról Jacky Durand-t. A 35 éves, rutinos francia kerekesnek az volt a bűne, hogy egy vagy két kilométereken keresztül csapata, a FDJeux.com kettes számú autójába kapaszkodva "utazott” a célig, és miután cselekedete egyrészt rendkívül sportszerűtlen volt, másrészt pedig "visszaesőnek” számít ezen a területen, a versenybíróság diszkvalifikálta az állandó szökéseiről (is) híres hazai kerékpárost. "Egész álló nap a sarkamban volt az egyik zsűritag, de el sem tudom képzelni, hogy hol láthatott engem autóba kapaszkodni” – nyilatkozta Durand, aki 1994-ben és ‘98-ban is nyert szakaszt a Touron, 1995-ben pedig két napon át viselte a sárga trikót. Nem folytathatta a Tourt Martial Gayant, az autót vezető edző sem.
A zsűrinek azonban nemcsak velük, hanem másik két versenyzővel is akadt dolga: a franciaChristophe Moreau (Crédit Agricole) és a spanyol Carlos Sastre (CSC-Tiscali) csúnyán összeverekedtek egymással, ezért előbbi 2 perces, utóbbi pedig 20 másodperces időbüntetést kapott.
Szintén a pénteki nappal kapcsolatos hír, hogy a Tour szervezőbizottsága a 12. szakasz során elhelyezte koszorúját azon a ponton, ahol az olasz Fabio Casartelli 1995-ben halálos balesetet szenvedett. Az olimpiai bajnok Casartelli – aki Armstrong csapattársa volt a Motorolánál – egy kanyarban kisodródott, és beütötte a fejét az egyik út menti betontömbbe.
Már szombati hír, hogy az idei Tour eddigi legsúlyosabb sérültje, a dán Sandstod továbbra is a tarbes-i kórházban fekszik. A csütörtöki szakaszon bukó versenyzőt még mindig az intenzív osztályon ápolják nyolc törött bordával, törött vállal és tüdősérülésekkel, de szerencsére nincs életveszélyben.
A hosszúra nyúlt – és nem túl vidám – bevezető után térjünk át a szombati szakasz eseményeire!
A 13. etap Lavelanet-ből 171 kilométeren át Béziers-be vezette át a karavánt. (Ez utóbbi városka eddig négyszer látta vendégül a Francia körversenyt: először 1938-ban, legutóbb pedig 1958-ban, amikor Pierino Baffi, a ma kiváló hatnapos-specialistának számító Adriano Baffi édesapja nyerte meg a szakaszt.) A nap elején még meg kellett mászni néhány hegyet, de az utolsó 100 kilométer már szinte teljesen sík terepen telt el. Az első szökésre nem kellett sokat várni: a csütörtökön és pénteken is "meglépő” Laurent Jalabert ezúttal sem "bírt magával”, és három társával együtt eltekert a mezőnytől. Négyükhöz később még heten csatlakoztak, és a tizenegy kerékpáros – Millar, D. Etxebarria, Boogerd, Brochard, Latasa, Pascual, Mazzoleni, Martinez, B. Zberg, Julich és Laurent Jalabert – innen kezdve gondtalanul hajtott a cél felé. Hátul ugyanis a US Postal tartotta ellenőrzése alatt a karavánt, de szemmel láthatóan nem azzal a céllal, hogy megszervezze az üldözést.
A szökevények közül Laurent Jalabert állt a legjobban az összetettben, de ő is csaknem 18 perccel lemaradva Armstrongtól, így az amerikaira nem lett volna veszélyes. (Annál kevésbé sem, mert Armstrong igen nagyra tartja Jalabert, de egyáltalán nem fél tőle, és aligha esett volna kétségbe, ha a francia "levette volna” róla egy-két napra a sárga trikót. Az amerikai még pénteken este így nyilatkozott Jajáról: "Csodálom őt, mellette tekerni olyan érzés, mint amikor egy élő legenda van az ember közelében. Ráadásul egyáltalán nem úgy viselkedik, mint aki az idény végén viszszavonul, csak úgy árad belőle az életerő, a tenni akarás, mellesleg pedig mindig jókedvű és mosolygós”.)
A "jókedvű és mosolygós” kerékpáros és az általa irányított kis boly legnagyobb előnye 13 perc volt, amelynek a legnagyobb része megmaradt a béziers-i célba érve is. Ekkorra a 11 tagú csoport részekre esett szét, elöl például már csak öten tekertek. A hajrát Brochard nyitotta meg, de a skót David Millar gond nélkül lépett ki mellőle, és bár egy másik David, a baszk Etxebarria megpróbálta utolérni, a Cofidis versenyzője nyert. "Egy évben talán ha egyszer sprintelek, olyankor azonban mindent beleadok – mosolygott a célban a győztes fiatal brit kerékpáros. – Azért jöttem ide, hogy nyerjek egy szakaszt, aztán majd elindulok a Vueltán is, amelyen az összetettet veszem célba. Aztán? Aztán megvárom, hogy Armstrong visszavonuljon…”
Erre azonban egy picit még várni kell, az amerikai ugyanis remek erőben van, és esze ágában sincsen szögre akasztani a kerékpárját. Szombaton a csapatával végig ellenőrzése alatt tartotta az eseményeket, és valószínűleg még arra is volt ideje, hogy pihenjen egy kicsit a gyilkosnak ígérkező vasárnapi szakasz előtt.
A mezőnysprintet az ausztrál Cooke nyerte meg McEwen és Zabel előtt, ami azért érdekes, mert így a Lotto ausztrál versenyzője visszavette a Telekom német sprinterétől a zöld trikót.
Az összetett élcsoportjában természetesen nem történt változás – leszámítva Jaja jókora előrelépését a 31. helyről a legjobb tíz közé –, ám vasárnap könnyen átrendeződhet valamelyest a legjobbak sorrendje. A 14. szakasz ugyanis egy igen kellemetlen "meglepetést” tartogat a karavánnak: fel kell kapaszkodni az 1912 méteren lévő Mont Ventoux-ra, amely egyben az igen hosszú szakasz célja is lesz.
"Remélem, hogy túlélem azt a hegyet, mert ha ott rossz napot fogok ki, akkor perceket veszíthetek” – nyilatkozta Lance Armstrong még a Francia körverseny rajtjánál, és aggodalma nem véletlen: sok szakember szerint ez a Tour legkeményebb kaptatója, és Armstrong joggal tart attól, hogy ha itt krízisbe kerül, akkor ellenfelei megfoghatják. (Tegyük hozzá, hogy Lance két éve igazi parádét rendezett a Mont Ventoux-n, s bár végül Pantani haladt át elsőként a célvonalon, az amerikai úgy játszott a "Kalózzal”, mint macska az egérrel.)
"A provence-i óriás” vagy "a Kopasz-hegy”, ahogy a Mont Ventoux-t becézik, meglehetősen szokatlan természeti képződmény, ugyanis az utolsó néhány száz méteren már szinte semmilyen növény sem terem meg rajta, a táj olyan, mintha az ember a Holdon járna. A legendás hegyet 1951-ben mászta meg először a Tour mezőnye, az igazi dráma azonban 16 évvel később következett be: 1967. július 13-án a rekkenő hőségben a brit Tom Simpson rosszul lett, elájult a fáradtságtól. A szurkolók ekkor még visszasegítették a kerékpárra, de 300 méterrel később újra összeesett, és a helyszínre érkező orvosok már csak a halál beálltát tudták megállapítani nála.
A Ventoux megleckéztette a múlt olyan sztárjait is, mint Ferdy Kübler, aki 1955-ben a fáradtságtól egy árokba szédült egy meggondolatlan támadás végén vagy Eddy Merckx, aki 1970-ben egy oxigénsátorban tért magához a hegytetőn.
Reméljük, hogy vasárnap senkinek sem lesz szüksége hasonló segédeszközre…