A futballban nincsen érzelem

– Ha már így alakult, némiképp indiszkréten hadd kérdezzem meg: miről diskuráltak? Mert hiszen lényegében ugyanabban a cipőben járnak.
– Valóban érdekes helyzet alakult ki –mondta Horváth Ferenc. – Arról beszélgettünk, hogy szerettünk volna újra egy csapatban játszani, ám mégis úgy alakult, hogy ő a Zalaegerszeg, én pedig az Újpest futballistája lettem. Tisztáztuk, hogy ha a ellenfélként egymással szembekerülünk, nem lesz barátság, és kőkeményen harcolunk majd, de a meccs végén ugyanúgy összeölelkezünk, ahogy mindig, amikor találkozunk. A pályán nincs barátság, ez egy elcsépelt közhely, de ez az igazság.

Kedvező reakciók

– Péntek délután vált véglegessé, hogy két évig a Megyeri úti csapat tagja lesz. Milyen visszhangok jutottak el önhöz a hír bejelentése után?
– Ôszintén mondom, hogy nagyon jók. A Ferencváros és az Újpest tradicionális szembenállása azt sugallta, hogy sokan neheztelnek majd rám, de rengeteg ferencvárosi érzelmű barátom hívott vagy küldött SMS-t. Gratuláltak, és sok sikert kívántak annak ellenére, hogy az általuk legkevésbé kedvelt csapatba kerültem. Érdekes az élet, hívott többek között Dragóner Attila is, akivel nagyon jó barátságban vagyunk évek óta, ő is nagyon sok gólt kívánt nekem. Persze nem úgy, hogy a gól előtt éppen neki adok kötényt…
– Az internetes fórumokon azért többen igencsak keményen fogalmaztak önnel szemben. Tudva, hogy nagyon lelkizős típus, felkészült-e az esetleges mocskolódásra?
– Nyilván nem okozok meglepetést azzal, hogy rengeteget gondolkoztam azon, elfogadjam-e az Újpest ajánlatát. Mégpedig azért, mert az emberi lény olyan, hogy ösztönösen szeretne tartozni valahová, ám nekem az jutott eszembe, ha igent mondok az újpestieknek, a zöldeknek lila, a liláknak zöld leszek. Mégis úgy gondolom, ha valaki intelligens, és átlátja, miről van szó, akkor elfogadja, hogy én most az Újpest játékosa lettem. Az élet hozta így, mert nem mindig te alakítod a saját sorsod. Aki ezt nem érti meg, azzal nem tudok mit kezdeni, és nem is akarok. Nem foglalkozom azzal, mi vár rám az Üllői úti Ferencváros–Újpest mérkőzésen, de aki ismeri a helyzetet, tudhatja, nem azért mentem Újpestre, hogy bosszút álljak a Fradin.

Elfogadta az FTC döntését

– Ismerve önt, nem lehetett könnyű a döntés.
– Nézze, két olyan csapat van Magyarországon, amelyet még jegyeznek külföldön, ez a Ferencváros és az Újpest. Amikor a Ferencvárosba kerültem, nem kötődtem az Üllői útiakhoz, hiszen én a Honvédban nevelkedtem, és a Videotonban lettem élvonalbeli futballista. De a zöld-fehéreknél eltöltött két év alatt nagyon jól éreztem magam, rengeteg barátra tettem szert, és úgy gondoltam, ha külföldről egyszer hazatérek, oda megyek vissza. Az élet azonban nem így alakult, a Ferencvárosban most nem számítottak rám, és amikor ezt átláttam, ez fájt nekem. De elfogadtam, el kellett fogadnom az FTC döntését. Négy évet voltam külföldön, ahol sok dolgot megtanultam, és az egyik az: a futballban ma már az érzelemnek abszolút nincs helye. Lehet, hogy régen volt, de most már egyáltalán nincs. Én pedig ezt a Fradi-kérdést lezártam magamban azzal, hogy teljesen felesleges olyan szekér után futni, amelyik nem akar felvenni. Az FTC tehát nem keresett, a Videoton viszont kitűnő ajánlatot tett, és szívesen visszatértem volna Székesfehérvárra, de az üzlet egyéb okok miatt nem jött létre. Közben pedig az Újpest nagyon kedvesen és szeretettel invitált, és az első másodperctől kezdve a szerződés aláírásáig éreztem, hogy kellek nekik, számítanak rám, és innentől kezdve az a dolgom, hogy ezt a megelőlegezett bizalmat megháláljam.
– Milyen volt az első újpesti edzés? Hogyan fogadták a szurkolók?
– Biztosítottak arról, hogy számukra nem probléma, hogy eddig a Ferencvároshoz kötődtem.
– Sokáig úgy volt, idegenlégiós marad. Ez miért nem jött össze?
– Bíztam abban, hogy egy külföldi csapatban játszhatom továbbra is, ezért írtam alá szinte az utolsó pillanatban Újpestre. Nem azért, hogy taktikázzak, hogy felsrófoljam az áramat, hanem mert reménykedtem, mert hitegettek, hogy biztosan eladnak külföldre, de én meguntam ezt. Ugyanakkor tudomásul kell venni, hogy rengeteg lejárt szerződésű játékos van Európában, nagy a konkurencia, és a magyar játékosok nem túl kelendőek –főleg a világbajnokság után. Ráadásul a magyarok menedzselése egyenesen katasztrofálisnak minősíthető. Higgye el, külföldön láttam, hogy a mieinknél sokkal gyengébb képességű játékosok szerepeltek sokkal jobb csapatokban, és erről nem csak a futballisták tehetnek. Persze nem mi vagyunk a világ legjobbjai, ezt egy szóval sem állítom, de lehetne több magyar játékos jó külföldi együttesekben.
– Önnek is volt lehetősége kitűnni, hiszen szerepelhetett a német Bundesliga első osztályában, ám csak néhány hétig, hiszen Cottbusból Izraelbe igazolt. Utólag könnyű okosnak lenni, mégis érdekelne, helyesnek látja-e az akkori elhatározását.
– Egy ilyen döntést nagyon nehéz meghozni. Hallottam azóta, hogy engem elzavartak Cottbusból, ezzel szemben az az igazság, hogy amíg ott voltam, az összes meccsen játszottam, de annyira rosszul éreztem magam Németországban, hogy úgy gondoltam, nem éri meg ott maradni. A futballt nem lehet profiként sokáig űzni, és közben rengeteg mindenről le kell mondani, de úgy véltem, mindent nem szabad feláldozni. Tudom, hogy sokan gyengeségnek, megfutamodásnak vélték azt a lépést, de én nem bántam meg, ráadásul úgy gondolom, ha az ember elhatároz magában valamit, már nem szabad visszanéznie.
–A híradások szerint Izraelben sem volt minden tökéletes.
–Ott jól éreztem magam, nagyon kedves emberekkel találkozhattam, és az első év kifogástalan volt. Jól ment a játék, elismertek. Az utolsó fél évre valóban nem gondolok vissza jó szívvel. A csapatnál drasztikusan csökkenteni akarták a járandóságunkat, és én ezt nem akartam elfogadni. Úgy gondoltam, nem azért futballozom ott, mert egész életemben arra vártam, hogy a Maccabi Tel-Aviv játékosa legyek, hanem azért, hogy jól keressek. Ezekből a vitákból végül emberi konfliktusok adódtak, s ezért határoztam úgy, hogy eljövök.

Messze még a karrier vége

– Milyen állapotban van most fizikailag?
– Inkább fejben viselt meg ez a hercehurca, a sok ígérgetés, az utóbbi két hónapot nehezen viseltem. Egy kis nyugalmat szeretnék. Tudja, elégedett vagyok azzal, amennyit nekem eddig a sors adott a futballpályán. Azt hiszem, sok mindent elértem. Harminckétszer voltam válogatott, játszottam felejthetetlen nenzetközi meccseket, és bármikor elővehetem a videokazettát, hogy megnézzem mondjuk, a Newcastle ellen szerzett gólomat vagy azt a kettőt, amit Olaszország ellen lőttem. Négy évet voltam külföldön, és biztosan többet is ki lehetett volna hozni ebből a karrierből, de hogy így alakult, az nem csak rajtam múlt. Májusban volt a huszonkilencedik születésnapom, tehát azt hiszem, messze még a pályafutásom vége, és várnak még rám emlékezetes mérkőzések, nagy sikerek.
– Ön szerint milyen csapat lesz az Újpest?
– A nevek alapján a táblázat elején kell végeznie, és én ezért mindent meg is teszek majd. Azt nem garantálhatom, hogy húsz gólt rúgok, és adok tizenöt gólpasszt, de egy célom van: ha lejövök a pályáról a meccs után, az öltözőpadon tiszta legyen a lelkiismeretem. Azaz tudjam, hogy száz százalékot adtam ki magamból azért, hogy nyerjünk. A jelek szerint erős lesz a Fradi, erős lesz az Újpest, és ez a magyar futballnak jót tehet.