Hughes nem futballozik többé

Minden idők egyik legsikeresebb walesi játékosa, Mark Hughes végleg eldöntötte, hogy befejezi pályafutását. Mint pénteki számunkban már megírtuk, csak a hivatalos formaságok pillanatnyi hiánya tartja vissza attól, hogy hazája teljes állású szövetségi kapitányának érezhesse magát (1999 óta félmunkaidőben dolgozott e poszton), ezért érthető, ha maga is úgy érezte: nincs értelme tovább halogatni visszavonulását.
Így utólag persze minden logikus és világos, ám a helyzet nem volt ennyire egyértelmű. Hiszen korábban azt nyilatkozta, több klub nekiállt győzködni, amint kiderült, hogy a Blackburn Roversnél még élő szerződését közös megegyezéssel felbontották a nyáron. Meg is ingott egy időre, de aztán úgy döntött, mégis a Blackburn lesz az utolsó egyesülete. Ennek azért van nagy jelentősége, mert bajnoki és kupatrófeái közül a legutolsót a kék-fehérekkel szerezte, ez év februárjában. S hogy a kép teljes legyen, annak a bizonyos Tottenham Hotspur elleni Ligakupa-diadalnak (2–1) a helyszíne a cardiffi Millennium Stadium volt. Vagyis a díj ugyan angol, de mégiscsak hazai földön, illetve gyepen vehette át…
E szép emlék nyilván vastagon benne volt abban, hogy olyan nehezen ment a búcsú. "Szerencsésnek mondhatom magam abban az értelemben, hogy több nyomós okom is volt így határozni. Ennek ellenére a döntés nem volt könnyű, a családommal is meg kellett beszélnem, mitévő legyek. Öszszességében persze nem panaszkodhatok, nagyszerű pályafutás van mögöttem, együtt játszhattam néhánnyal a világ legjobb játékosai közül, akik segítségével időnként ki tudtam tűnni” – summázott rokonszenves szerénységgel Hughes. Menedzsere, Dennis Roach a BBC-nek arról beszélt, hogy védencét pompás karrierje során elkerülték az igazán súlyos sérülések, tehát érthető, ha beletelt egy kis időbe, míg elszánta magát a futballpálya elhagyására.
Olyan nagyon messze ugyebár nem megy, csak épp a kispadig, ahonnan eltökélt célja a 2004-es Európa-bajnokság tizenhatos döntőjébe irányítani a walesi nemzeti tizenegyet. Bátor terv, mert ugyan a Ryan Giggs vezérelte válogatott nem keltett csalódást az utóbbi időben – mi több, a vb előtt a későbbi ezüstérmes németeket is legyőzte 1–0-ra –, a selejtezőcsoportbeli ellenfelek nem sok jót ígérnek: Olaszország, Jugoszlávia, Finnország és Azerbajdzsán ellen kellene kiharcolni a kvalifikációt.
Tapasztalatnak mindenesetre nincs híján a 38 éves, a válogatottban 72 alkalommal szerepelt szakember, hiszen kevesen mondhatnak magukénak hosz-szabb pályafutást. Éppen húsz éve került a Manchester Unitedhez, ahol a következő szezonban kapott először szerepet, s 11 mérkőzésen mindjárt lőtt is négy gólt. Amikor 1995-ben végleg elköszönt a "vörös ördögöktől”, 256/83-as mutatót hagyott hátra, ami elég jó adat, figyelembe véve, hogy az MU épp akkoriban kezdte építgetni csodacsapatát, amikor Hughes elköszönt, eladdig korántsem számított világverő alakulatnak.
Az Old Trafford-i időszakot mellesleg megszakította egy kétéves, a kontinensen eltöltött periódus. A spanyol Barcelona érthetően legtermékenyebb, 17 gólos szezonja után vette meg a csatárt, ám ő elég gyengén teljesített Katalóniában, így a következő idényt a Bayern Münchennél húzta le, kölcsönben. Harmincesztendős kora körül fogyni kezdtek a góljai, így találékony edzői egyre inkább hátravontan, középpályás szerepkörben játszatták, és kiválóan megállta a helyét. A Chelsea-ben három, a Southamptonban másfél, az Evertonban egy, majd a Blackburnben újabb másfél szezont tartogatott számára a sors, mígnem jött a már említett Ligakupa-győzelem.
Amely, most már tudjuk, remek végszónak bizonyult.