Válogatott: Gödörbe kerültünk, de könnyen ki fogunk jönni belőle – Kalmár Zsolt

2021.09.10. 11:08
null
Kalmár Zsolt szerint javulni fog a válogatott játéka (Fotó: Csapó Balázs/Kisalföld)
Kalmár Zsolt, a magyar labdarúgó-válogatott sérülésből lábadozó középpályása a Digi Sport híradójának, a Sport 24-nek elmondta, biztos benne, hogy a nemzeti csapat más felfogásban fog játszani a vb-selejtezők utolsó négy fordulójában.

 

A 27-szeres válogatott Kalmár még márciusban, az Andorrában 4–1 megnyert vb-selejtezőn szenvedett súlyos sérülést. A DAC középpályása a Puskás Arénában szurkolt társainak a szeptemberi vb-selejtezőkön.

 

Lang a „csak én ne hibázzak” elvet érezte a pályán

„Most gödörbe kerültünk, de ebből szerintem könnyen ki fogunk tudni jönni. Párszor átéltem már, hogy vannak olyan meccsek, olyan hónapok, hogy nem úgy megy a játék, és nem jönnek az eredmények, de ebből a csapat ki fog jönni – biztos vagyok benne" – nyilatkozta Kalmár a Digi Sport híradójának.

Kalmár szerint nagy baj lenne, ha a válogatott ezt az arcát mutatná a hátralévő selejtezőkön, azonban biztos benne, más felfogásban fog futballozni az együttes, ezáltal a játék is jobban fog kinézni.

A 26 éves labdarúgó elmondta, novemberben vagy decemberben kezdheti el a labdás edzéseket, valamint nagyon örül annak, hogy Hahn János Dunaszerdahelyen folytatja pályafutását.

Legfrissebb hírek

„Ha ketchupot kérsz a pizzádhoz, Olaszországban rendőrt hívnak” – exkluzív interjú Marco Rossival

Magyar válogatott
2026.09.01. 07:34

Száz évvel ezelőtt fölényes győzelem született a lengyelek ellen a profi éra első válogatott mérkőzésén

Népsport
2026.08.20. 10:59

Vida Máté: A pályafutásomat a sérülések törték ketté

Magyar válogatott
2026.08.19. 06:37

Egy eldobott cigarettavég – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
2026.08.16. 23:38

Nagyszombatban játszik Ukrajnával a magyar válogatott – hivatalos

Magyar válogatott
2026.07.20. 11:29

Így győztük le Brazíliát a Goodison Parkban az 1966-os világbajnokságon

Népsport
2026.07.15. 12:05

Az öt legjobb, aki nem nyert vb-t – Kocsis Sándor is szerepel a listán!

Foci vb 2026
2026.07.02. 08:43

Ribéry talpra állítja a megrogyott franciákat – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.06.27. 12:06