Válogatott: a L'Équipe is felfigyelt a kő-papír-ollózásra

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2023.03.24. 18:31
Mint ismert, Sallai Roland és Szoboszlai Dominik kő-papír-ollózással döntötte el, ki rúgja a büntetőt az észtek elleni felkészülési mérkőzésen. A rendhagyó akcióról összegyűjtöttünk néhány reakciót.

L'ÉquipeL'Équipe

A francia lap a Twitter-oldalán külön posztolt az esetről, leírva, hogy Sallai nyert, de kihagyta a büntetőt.

Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke

„Szoboszlai Dominik kiemelkedő képességű futballjátékos, ez tegnap és már sokszor máskor is látszott, és hétről hétre egyre jobban kitűnik. Lehet belőle magyar futball világsztár – hosszú idő után lenne ismét ilyen szintű sportolónk.
A kő-papír-olló elég kínos volt, a sport (és amúgy az élet más metszetei is) gyorsan megbünteti a tiszteletlenséget.
Még most kellene szólni neki, hogy nemcsak a sportolás minősége, hanem a jelenlét, a kisugárzás is számít – pályán és azon kívül is. Óvatosan használnám a nagyképű jelzőt. De használnám.
Nagyon fontos a magyar sport, a magyar futball, a magyar fiatalok szempontjából, hogy soha többet ne lehessen/kelljen majd használni.
Hajrá, Szoboszlai!”


Szaniszló Csaba újságíró, a Sport Tv riportere
(a poszt képeként az NSO percről percre közvetítését felhasználva)

„Lentről fel, pedagógia 7 percben”

Szentesi Zöldi László újságíró

„Na, ezt azért ne...
Szoboszlai és Sallai a magyar tizenegyes előtt kő-papír-ollóval döntötte el, hogy ki végezze el a büntetőt. Ki is hagyta Sallai...
Ennyire azért nem vagyunk jók, futballozni kellene, nem pedig hülyén poénkodni a kamerák és a nézők előtt.
Nem értem Rossit sem, miért nem jelölt ki játékosokat a meccs előtt, hogy kik végezhetik el a tizenegyest – ezt azért magas szinten is így szokták csinálni.
Apróságnak tűnik, de pont az efféle pökhendi hozzáállás a legidegesítőbb, amikor lassan bekúsznak életünkbe a kisebb sikerek. Annyi mindent láttunk már a gödör alján, nem kéne ezt csinálni.
Remélem, a bolgárokat simán is legyőzzük, megfelelő hozzáállással, alázattal, akarattal.”

Bencsik Gábor újságíró, történész

„Kő, papír, olló
A srácok már majdnem úgy tudnak focizni, mint az igazi nagyok. A mindig, az első sípszótól az utolsóig százszázalékos erőbedobást és koncentrációt viszont még nem tanulták meg. Pedig anélkül senki sem lehet igazi nagy. Ha majd megtanulják, hogy minden meccsen csak a legjobb az elég jó, akkor nagy csapat válhat belőlük.”

Legfrissebb hírek

Nem kaphatunk ki az írektől; Isten éltesse a 90 éves legendákat, Kertész Alice-t és Pézsa Tibort

E-újság
1 órája

82.7 – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
1 órája

Vitális Milán: Azt kérte a kapitány, hogy stabilizáljam a középpályát

Magyar válogatott
15 órája

Bolla és Styles is pályán az örmények ellen – kezdőcsapatok

Magyar válogatott
2025.11.13. 16:40

Marco Rossi: Nem gondoljuk, hogy mi valami különleges szupercsapat vagyunk

Magyar válogatott
2025.11.12. 16:33

820 kilométer/órás sebességgel repültek a mieink Örményországba

Magyar válogatott
2025.11.11. 17:45

Bernd Storck biztos benne, hogy pótselejtezős lesz a magyar válogatott

Magyar válogatott
2025.11.03. 21:22

Dupla Tízes: megverjük az örményeket Varga és Sallai nélkül? Összejöhet a csodapont Portugáliában?

Magyar válogatott
2025.10.09. 17:43
Ezek is érdekelhetik