Hozzáállás – Thury Gábor jegyzete

THURY GÁBORTHURY GÁBOR
Vágólapra másolva!
2020.03.27. 22:51

Szalai Ádám Facebook-oldalán jelentette be, hogy a labdarúgó-válogatott tagjai az MLSZ-szel karöltve 30 millió forintos adománnyal segítik a Gyermekétkeztetési Alapítványt, az Országos Mentőszolgálat és a Szent László Kórház munkáját. „A járvány megfékezése csak együtt sikerülhet!” – írta válogatottunk csatára.

Erre csak azt tudom mondani, hogy a magyar futballisták iránti tiszteletből ma 17.15-kor mindenki nézze az M4 Sporton a Magyarország–Izland találkozó ismétlését. Kötelező jelleggel, mint ahogyan a 2016-os Európa-bajnokság első csoportmérkőzését, az osztrákok ellen 2–0-ra megnyert találkozót is kötelező volt megnézni néhány nappal ezelőtt.

Talán az sem véletlen, hogy „Szala” jelentette be a hírt. A Mainz 61-szeres válogatott, 32 éves csatára, aki Gera Zoltán, Juhász Roland és Király Gábor búcsúját követően magához ragadta a marsallbotot, nemcsak igazi vezérré vált, de a felelősséget is magára vállalta a pályán.

Mint ahogyan válogatottunk többi tagjával együtt most a pályán kívül is. Játékosaink a társadalmi felelősségvállalás szép példájával járnak elöl. Kétszer ad, aki gyorsan ad, tartja a mondás. Nos, futballistáink ezzel példát mutatnak, s nem csupán a honi sportéletben, várható, hogy a koronavírus-járványra való gyors reagálásuk az élet minden területén adakozásra ösztönöz.

A magyar labdarúgókat sok támadás érte, éri, hogy „ár-érték arányban” nem érik meg a pénzüket, főleg akkor kritizálják őket ezzel, ha kikap a csapat. Márpedig a sportban benne van a vereség is, más kérdés, hogy többféle módon lehet vereséget szenvedni, s a kritikus hangok általában akkor erősödtek fel, ha a szurkolók az együttes hozzáállását kifogásolták. Nos, ez esetben egy szavunk se lehet a futballválogatott hozzáállására – pontosabban csak a tisztelet hangján szólhatunk.

Nem tudhatjuk, ha az adakozók többségét az élet más területre sodorja és nem a futballpályára, képesek lennének-e támogatni a rászorulókat, ám ez most mellékes kérdés. Most van rá módjuk, és meg is teszik. Példaértékű cselekedet, a Facebook-megnyilvánulás üzenetében a hangsúly a közös cselekvésen van.

Együtt sikerülhet.

Ui. Ma 17.15-kor M4 Sport...

Legfrissebb hírek

Bravúrral van remény – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
2025.07.11. 23:30

Nyomás nélkül – Patai Gergely jegyzete

Vízilabda
2025.07.11. 06:33

Ér(d)em helyett szégyen – Deák Zsigmond jegyzete

Párizs 2024
2025.07.09. 23:53

Második felvonás – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.07.08. 22:58

Kihagyhatatlan ajánlat – Smahulya Ádám jegyzete

Klub-vb
2025.07.08. 06:47

Debreceni Disneyland – Bodnár Zalán jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.07.07. 06:28

A derű óráit számolva – Malonyai Péter jegyzete

Egyéb egyéni
2025.07.06. 07:50

Béke vagy te, futball! – Thury Gábor jegyzete

Foci vb 2026
2025.07.05. 07:20
Ezek is érdekelhetik