Maradjon fogalom – Thury Gábor jegyzete

November 25-én ünnepeljük a Magyar labdarúgás napját, hatvannégy évvel ezelőtt ekkor győztük le a Wembleyben 6:3-ra az angolokat. Az Évszázad mérkőzése a hatvan éven felülieknek szinte mindent, a harminc éven aluliaknak szinte semmit sem jelent, az idősebbeknek ráadásul kapocs a múlt messzeségébe tűnő fiatalságukhoz, míg a mai fiataloknak ez a dátum már a történelmi messzeség, legjobb esetben esemény, amelyhez a nosztalgikus kötődés, mi több, a ragaszkodás számukra értelmezhetetlen. Mert ugyan létezik, de nem az értelmezési tartományukban – más kérdés, hogy lévén a futball a kultúra része, az azóta felnövő generációk életben tartották, tartják, ha másért nem, hogy kétségbeesve kapaszkodjanak az egyébként erős szövetű magyar futballmúlt egy darabkájába. Fel kell tenni a kérdést: miközben a jelenkori honi labdarúgás szekere jó ideje megfeneklett, ha úgy tetszik, romok között botorkálva próbálunk lendíteni rajta, adhat-e a 6:3 a jövőnek fix tájékozódási pontot? Mert az odáig rendben van, hogy az idősebbeknél aktívan, az ifjabbaknál passzívan, de valamiképpen beágyazódott a közös futballtudatba, ám erős impulzus-e ahhoz, hogy meglökje ezt a bizonyos szekeret? Andorra és Luxemburg után a valóság mindennél elszomorítóbb, szeretnénk hinni, hogy nincsen lejjebb, de futballunk csalfa: valóságnak álcázza a franciaországi szemfényvesztést, lám, létezik varázslat, hogy aztán jöjjön a keserű kiábrándulás – majd kezdődjék elölről a sziszifuszi munka. A 6:3 mítoszát az eredmények nem táplálják, a valóság nem ad okot a nosztalgiázásra – vagy éppen a szürke valóság az, amely elől kapaszkodót keresve menekülünk az Évszázad mérkőzése köré szőtt legendavilághoz.

A méltóságteljes ünneplés mellett erőt kell(ene) meríteni az elődök példájából, erkölcsi kötelesség változtatni a dicstelen jelenen. Már csak azért is, mert lassan nemcsak a fiatal generációknak, de az idősebbeknek is oly távolba vész, mint holmi írásos emlék az ország középkori történelméből… Ha néhány évig stagnál a sportág, még megérjük, hogy az ünnep nemcsak veszít értékéből, hanem kiüresedik, a későbbi generációk tehernek érzik. A megfelelési kényszer a teljesíthetetlenhez csak frusztrál, a „bezzeg” összehasonlítás nem vezet sehová.

Tény, az erkölcsi kötelességtudat néhány éve nemcsak erőt ad a változtatáshoz, hanem pénzt, paripát, fegyvert, s reméljük, hogy az olykor sziszifuszinak tetsző erőfeszítés az útkeresés része. Persze a szakmailag hiteles munkához idő és türelem kell. Ám a szurkolók türelme mintha fogyna, az idő pedig relatív fogalom: vannak, akik még látták Puskásékat, de többen vannak azok, akiknek már csupán fogalom a 6:3. Leginkább jó futballal lehet(ne) érte tenni, hogy ne legyen kiüresedett fogalom.