U15-ös válogatott: másodjára nem ment, vereség Szlovákiától

Vágólapra másolva!
2013.11.07. 15:23
A nemrégiben kialakított legfiatalabb válogatott korosztály lejátszotta második nemzetközi mérkőzését is, ezúttal Lipóton lépett pályára az együttes – adta hírül az mlsz.hu

Korolovszky György együttese kedden jó játékkal 0–0-ás döntetlent ért el Poprádon a szlovákok ellen, majd csütörtök délben Lipóton fogadta ellenfelét. Míg az első meccs kifejezetten jól sikerült, és közel álltunk a győzelemhez, a „visszavágón" kevésbé ment jól a játék. Az első félidőben labdabirtoklási fölényben játszott a magyar csapat, de a 28. percben a kontrára berendezkedő szlovákok szereztek vezetést. Két perccel később egyenlítettünk, egy távoli lövést követően a kapusról kipattanó labdát Kugli Ákos lőtte a hálóba.

A fordulás után már a szlovákok akarata érvényesült, ellenfelünk kétszer is bevette a kapunkat, előbb szögletből volt eredményes, majd egy ellentámadás végén vette be a kapunkat, ezzel 3–1-re megnyerte a mérkőzést.

„Két ellentétes mérkőzést láttam, az első meccs a miénk volt, a másodikon azonban megérdemelten győztek a harcosabban, agresszívebben játszó szlovákok – mondta a lefújás után Korolovszky György. – Egyelőre játékosaink nem tudnak két nap alatt két nemzetközi mérkőzést hasonló szinten végigjátszani, a mai második félidőben érezhető volt a fáradtság a játékosokon. Ezeken a mérkőzéseken nem számít még az eredmény, ennek a korosztálynak két év múlva, az első tétmeccsekre kell összeállnia, addig sok-sok nemzetközi mérkőzésre van szükség, és a lehető leghatékonyabb kiválasztásra, hogy tizenhét évesen valóban a korosztály legjobbjai szerepeljenek a válogatottban. Sokat tudunk tanulni ebből a két meccsből, a játékosok is láthatták, mennyiben más a nemzetközi szint, és mi is megnézhettük, hogy a közös munka legelején hol tartunk egy másik ország korosztályos csapatához képest."

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS, U15
Magyarország–Szlovákia 1–3 (1–1)
Magyarország: Varga Ádám – Bolla Bendegúz, Takács Zsombor (Horváth Marcell, 53.), Virág Ákos, Kiliti Róbert – Kun Bertalan (Androsch André, 41.), Takács Martin, Puskás Martin – Szakály Benjamin (Orsós Richárd, 65.), Szabó Levente (Kugli Ákos, 28.), Bévárdi Zsombor (Horváth Emil, 65.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik