Az iraki fociba már ömlik a pénz

Mivel a helyi média amúgy is futballpárti, kapóra jött a tévécsatornák és újságok számára, hogy olyan emberrel készíthetnek interjút, aki az európai labdarúgásban tapasztalt viszonyokról is beszámolhat nekik. Nem véletlen, hogy al-Hamawandi ezekben a napokban számtalan lapból köszönt vissza az olvasóknak."Mindenki azzal fogadott: hogy van Puskás és Flóri? – kezdi a legfontosabbal a szakember, Flórin természetesen idősebb Albertet értve. – Hihetetlen, hogy még mindig mennyire becsülik a magyar futballt Irakban, és teljesen természetesnek veszik, hogy a válogatott kispadjára Lothar Matthäust szerződtették. Úgy gondolják, ha van pénz egy ilyen edző megszerzésére, akkor igenis ki kell használni a lehetőséget, és semmi kivetnivalót nem látnak abban, hogy német szakvezető készítse fel a magyar válogatottat. Főleg manapság, amikor például az Arsenalban már a portás sem angol…"Pedig ez arrafelé nem szokás: az elmúlt csaknem három évtizedben kizárta önmagát a világból az iraki futball, egyetlen külföldi játékost sem igazolhattak a csapatok – no de ez csak egy apróság volt a Szaddám-rezsim többi megnyilvánulásához képest… Most azonban nyitni szeretne Irak is, és mivel hamarosan rengeteg pénz kerül a sportba, európai játékosokat és edzőket akarnak alkalmazni."Hamarosan továbbutazom Hollandiába és Németországba, hogy ott is tárgyaljak befektetésekről – folytatta al-Hamawandi. – Természetesen Magyarországra is hasonló célból utaztam vissza, már néhány klubbal fel is vettem a kapcsolatot, hiszen most valóban érdemes odafigyelni Irakra. Jön a privatizáció, jönnek a jobbnál jobb üzletek, néhány ember sokat nyerhet egy kis tőkével – és miért ne lehetnének ezek az emberek magyarok? Az angolok már felismerték a lehetőséget, bokszolókat, atlétákat menedzselnek, és biztos vagyok benne, hogy ez igen nagy hasznot hoz majd nekik."Persze a magyar csapatok, valamint az Irakba csábított játékosok és edzők igen kivételezett helyzetben lehetnek, hiszen ha minden al-Hamawandi számításai szerint alakul, akkor hamarosan őt választják meg az iraki labdarúgó-szövetség elnökének. A szakember azt mondja, ő akár más felelős beosztásban is szívesen dolgozna, hiszen nem a pozíció a lényeg, hanem az, hogy az iraki futball végre megint felkerüljön a térképre. Ezért márciusban visszarepül Bagdadba, hogy részt vehessen az április elejére kiírt elnökválasztáson – igaz, a program csúszhat, hiszen a nem túl fényes közbiztonság miatt egyszer már el kellett halasztani az ülést."Bagdad azért nagyon veszélyes – sóhajtott szomorúan a szakember. – Az emberek azonban már hozzászoktak a félelemhez, úgy viselik, mintha az lenne a normális. Engem is csak az lepett meg, hogy Pestre visszatérve már nem kell állandóan megijednem… A déli területek sem tartoznak a biztonságosak közé, ám északon vagy nyugaton már nincs mitől tartani."Ennek a helyenkénti nyugalomnak a jele, hogy tart a futballbajnokság is, és a nézők rendre megtöltik a stadionokat – igaz, ott azért sokkal veszélyesebb meccsre járni, hiszen a terroristák tömegre mennek, bármikor robbanthatnak a harmincezer szurkoló között. Szaddám az egyik bagdadi alakulatnak drukkolt, amelynek most az a legfőbb gondja, miként mossa le magáról ezt a ma már igen kényelmetlen kapcsolatot. A többi csapat viszont a volt diktátor ellenségének számított, nem véletlen, hogy az ő játékosaik nem sok lehetőséget kaptak az élettől."Találkoztam számos régi futballistával, és bizony akadt köztük néhány koldus is… Mindenki megfeledkezett róluk a régi rendszerben, de ez már szerencsére a múlt: sikerült elérnem, hogy a közeljövőben három nagyon híres iraki játékos is Magyaroszágra érkezzen amolyan tanulmányútra."Bízunk benne, sok szépet látnak majd, hiszen Irakra úgyis ráfér a tanulás. Még jó, hogy most nagy az összefogás, mindenki segít a labdarúgáson."Kimentem a szülővárosomban arra a helyre, ahol harminc éve fociztunk. Pálya már nem volt, csak egy kisebb domb és sok-sok szemét. Mondtam, hogy ez ne maradjon így, akár a saját költségemen is helyreállítom, és láss csodát, másnap az egész város odakint dolgozott, az önkormányzat adta a pénzt, jöttek a támogatók csőstül, úgyhogy már kész is a pálya. De segítenek mások is: az egyik olasz katona például játékvezető, ezért ingyen tanfolyamot rendezett az irakiaknak."Igaz, néha azért a külföldiek kicsit terhesek. Az hagyján, hogy elég sokan szeretnének lenyúlni maguknak az amerikai dollármilliókból, de sokat nem tud segíteni a szövetségesek által kinevezett sportguru, egy skót úriember sem."Igazi sportemberről van szó: kérdeztem, ismeri-e Andy Roxburghöt, ő meg válaszul csak meresztette a szemét. Kiderült, a focihoz hülye, a rögbi a kedvence. Nagy kár, hogy Irakban sosem volt rögbiszövetség…"