Gellei Imre csak ült csöndben, figyelte, ahogy játékosait kihallgatják. Nem szólt, nem tiltakozott, pedig arckifejezésén látszott, hogy legszívesebben odament volna az edzőtábor különböző pontjain zajló hivatalos meghallgatásokhoz, hogy visszakérje futballistáit a civil ruhás rendőröktől.
Gellei Imre kapitány arra gondolhatott: talán élete legnehezebb feladata következik (Fotók: Németh Ferenc)
Gellei Imre kapitány arra gondolhatott: talán élete legnehezebb feladata következik (Fotók: Németh Ferenc)
De nem. A szövetségi kapitány némán figyelte az eseményeket, majd odaszólt segítőjének, Dajka Lászlónak és Elekes Józsefnek, hogy mindenképpen várják meg a kihallgatott játékosokat, és kísérjék őket ebédelni. Furcsa nap volt ez Tatán. Gellei Imrének és stábjának ezúttal nem az izmok, sokkal inkább a lelkek megdolgozása jutott feladatul. A századik vagy akár az ezredik sorsfordító mérkőzéshez érkezik szombaton a magyar labdarúgás. A peszszimisták máris mondják, ha ezúttal is vereséget szenved a válogatott a lettektől, akkor kész, vége, befellegzett. Mintha legalábbis egy meccsen múlna bármi. De nincs mese, a nemzeti csapatnak, történt, ami történt pénteken a Fradi-pályán, Siófokon, avagy korábban, más pályákon, más mecscseken, győznie kell szombaton 20.15 órakor a Puskás Ferenc-stadionban. A kapitány élete talán legnehezebb találkozója előtt áll. – Nyomozók az edzőtáborban. Kapitány úr, mi van itt? – Láthatja – sóhajtott nagyot Gellei Imre. – Négyen hallgatják ki a ferencvárosi és debreceni futballistákat. Jelezték előre, hogy jönnek, de arról volt szó, nem tart az egész tovább negyedóránál, aztán tessék, a fiúk már ott ülnek csaknem egy órája és mondják a magukét. – Úgy gondolom, mindenkit az foglalkoztat, hogy a játékosok képesek lesznek-e túltenni magukat az elmúlt napok eseményein. – Nekem és segítőimnek most az az elsődleges feladatunk, hogy lelkileg helyrerázzuk a társaságot. Elismerem, nem könnyű feladat ez, de egyszerűen nincs más lehetőségünk. Igenis képesnek kell lennünk arra, hogy a letargiát daccá, az elkeseredettséget pedig elszántsággá változtassuk. Látom én a srácokon, hogy elgondolkodnak, a semmibe néznek, pontosan tudom, hol jár az eszük. Az a legborzasztóbb az egészben, hogy nemcsak azok a futballisták tűnnek elkeseredettnek, akik személyesen is megszenvedték az Üllői úti botrányt, hanem még a külföldről érkezők is, hiszen mást sem hallanak barátaiktól, mint azt, hogy kit hogyan vertek meg, kinek mennyire remegett és zokogott a gyereke. – A közvélemény józanul gondolkodó része alighanem megérti, milyen helyzetben készül most a magyar válogatott, ám önnek pontosan tudnia kell, ha győznek a lettek, már senki sem sajnálkozik. Akkor aztán el lehet felejteni a siránkozást, az újra csak csalódott szurkolókat aligha hatja meg. – Tudom. Mi nem könyörületet kérünk, csupán bizalmat és szurkolást. Tisztában vagyunk vele, hogy a magyar futball jövőjéről van szó, és ez a szombati találkozó sokkal több lesz mint Európa-bajnoki selejtező. Még egyszer mondom, az lebeg a szemünk előtt, hogy szombat este a Puskás Ferenc-stadionban kellően feltüzelt, dacos magyar csapat győzzön a lettek ellen. Győzzön, és újra megörvendeztesse a szurkolókat. Azonban azt is elárulom, ha azt látom valamelyik játékosomon, hogy lelkileg nem képes megbirkózni a helyzettel, ha a rá és ránk nehezedő nyomásnak nem tud ellenállni, akkor elengedem, lemondok róla. Csakúgy, mint Tököli Attiláról. – Lehet így taktikáról, súlypontáthelyezésről, letámadásról beszélni? – Még szóba sem került ilyesmi. Előbb menjenek el a nyomozók…