Az elnök már nem izgul

Tizen-egynéhány évvel ezelőtt színháztermet kellett bérelni ahhoz, hogy mindenki elférjen a "nagy előadáson”, ma elegendő kétszáz-egynéhány négyzetméternyi étteremszeglet a fővárosi Hotel Stadionban; korábban reggeltől estig ment a szócsata, manapság futballmeccsnyi időbe, kilencven percbe is beleférhet minden lényeges közgyűlési pont. A rendszerváltás után az MLSZ elnöke még jól tette (jól tette?!), ha a tanácskozás előtt megvendégelte a küldötteket, hogy maga mellé állítsa őket, ma a futballszövetség első embere már nem étteremválasztással töltheti el a közgyűlés előtti idejét, hanem – mondjuk – valódi sportdiplomataként a Bajnokok Ligája-döntőn külföldi szövetségi elnökökkel reprezentál.
Bozóky Imre – aki nem tudná: az ötvenesztendős ügyvéd 1999 szeptembere óta az MLSZ elnöke, s Puhl Sándor partjelzőjeként közreműködött az 1997-es müncheni Dortmund–Juventus Bajnokok Ligája-döntőn – pedig éppen Manchesterből, a Milan–Juventus BL-fináléról érkezett haza csütörtökön Budapestre, és merthogy ma délelőtt éppenséggel szövetségi közgyűlésen áll ki a magyar futballt képviselők elé, ezen apropóból beszélgettünk a labdarúgásunk mögött hagyott esztendőről. S bár más a világ manapság, mint volt tíz esztendeje, az elnök azért bevezetésképpen megkapta az ilyenkor szokásos kérdést: vajon iz-gul-e a közgyűlés előtt?
"Nem izgulok, és bár gyanítom, e kérdésével a hajdani tanácskozások feszült hangulatú gyűlésezéseire utal, azt kell mondjam, nincs bennem drukk – mondta Bozóky Imre. – Abban persze biztos vagyok, hogy lesznek viták, hiszen ez a tanácskozás az elmúlt esztendő beszámolója, hivatalos értékelése is egyben, de a magyar futball ezen fórumán érvényesül a demokrácia, azaz minden vélemény meghallgattatik. Amiben feltétel nélkül bízhatok, az az, hogy már nem torkollik személyeskedő perpatvarba ez a közgyűlés, azért sem, mert a futballunk sajnos nincs abban a helyzetben, hogy egy ilyen nagy volumenű értekezésen az egyéni gondok, sérelmek, netán a vágyak kerüljenek előtérbe. Ez a közgyűlés a törvény betűi által, az adott rendelkezésnek megfelelően összehívott tanácskozás, amelyen úgymond szabott rend szerinti napirendi pontokat kell végigtárgyalni.”
Nos, valóban nem ígérkezik izgalmas tanácskozásnak– mondhatnánk, ha éppenséggel nem a magyar labdarúgásról lenne szó. Csakhogy a nálunk oly sok ember által kedvelt, ám az utóbbi időben kétes hírnévre szert tett játékról beszélhetünk, amelyre most súlyos árnyként vetül a bundagyanú. A következő kérdés így kikerülhetetlen: az ügy kapcsán hallgatásba burkolózó szövetség első embere e csúfság kapcsán vajon a mai fórumon felemeli-e a szavát?

"Az ügy, a bundagyanú rendkívül rossz fényt vet a sportágra és annak megítélésére – felelte az elnök. – Az MLSZ természetesen nem tétlen szemlélője a történéseknek, hanem a ligával napi szinten együttműködve dolgozik azért, hogy ez az ügy megoldódjon. Ha a bundagyanú kérdése a közgyűlésen szóba kerül, akkor természetesen elmondom, a szövetség minden segítséget megad ahhoz, hogy ez, a labdarúgásunknak hihetetlenül ártalmas eset mindenki számára megnyugtató megoldással mihamarabb lezáruljon. Manchesterben több európai futballszövetséget képviselő vezetővel is találkozhattam, és elmondhatom, a régió országai közösen szeretnének belekezdeni egy kupaküzdelembe, amelynek győztes csapata, az UEFA jóváhagyásával, belépőt szerezhetne a Bajnokok Ligája küzdelmeibe. Hogy egy ilyen tornának részvevői lehessünk, ahhoz tiszta viszonyok között működő futballra van szükség, annál is inkább, mert végre sportdiplomáciai téren legalább respektünk is van. A napokban Puhl Sándorral Horvátországban jártam, és kiderült, ott ma manapság bennünket irigyelnek, mégpedig azért, mert az állam vállalta a futballunk támogatását, hogy így állami forrásból jut pénz az utánpótlásra, stadionok épülhetnek. Ezzel szemben a horvát labdarúgásnak önmagát kell eltartania és fejlesztenie. Azt azonban érzékelem, hogy a labdarúgásunk problémáiról beszélni kell, ha nem is e közgyűlésen, de ősszel a különböző szakmai konferenciákon mindenképpen, amely tanácskozásokon a futball minden szereplője lehetőséget kap arra, hogy véleményt alkothasson.”
A sportdiplomáciai elismerést azért minden bizonnyal a magyar futballrajongó elcserélné néhány "apróságért”, amely gyaníthatóan a horvátoknál nem súlyos gond, azaz a déli szomszédnál nem rombolják a futballpályákat oly szorgalommal, mint e 93 ezer négyzetkilométeren, és a közelmúlt háborúskodása miatt golyószaggatta országban aligha szűnt meg annyi csapat, mint nálunk, ahol a béke és a nyugalom nem a romlást, hanem inkább a fejlődést feltételezné… Persze, a visszaesés aligha csak az MLSZ felelőssége, ugyanis az amatőrfutballal foglalkozó liga még soha nem volt annyira arctalan és észrevétlen, mint manapság, mint ahogyan a profifutballt gardírozó "alszövetségi részleg” az üzleti sikerek helyett szinte csak fegyelmi eseteket kénytelen megoldani, az pedig az állam felelőssége, hogy az országnak ma már nincs negyven-ötvenezer szurkolót befogadni képes stadionja…
"Az elkövetkezendő egy év komoly próbatétel az MLSZ és a ligák számára is – folytatta az elnök. – A kétezer-négyes uniós csatlakozás apropóján igencsak súlyos problémákat kell megoldani, gondolok itt a profi státusú labdarúgók bérezésére, avagy biztos vagyok abban, hogy – mondjuk – közigazgatási téren az amatőrfutball is érintett lesz a csatlakozási procedúra során. Más dimenzióba kerül a sport, a futball, de a változásokat szilárd alapról elrugaszkodva lehet végrehajtani, azaz elmondhatjuk: az MLSZ és a szövetség mellett működő ligák normális működési feltételek között tevékenykednek. A szövetség egyik feladata a futballdiplomácia, míg a korosztályos válogatottak működtetése, a nemzeti csapat sikeres szerepeltetése, az edzők szakmai képzettségének erősítése, és egyáltalán a futballunk európai felzárkóztatása különösen fontos ügy. E pillanatban azért szurkolhatunk, hogy a válogatottunk a soron következő Eb-selejtezőkön, Lettország és San Marino ellen győzzön, hogy aztán versenyben maradjon a pótselejtezőt jelentő második, avagy a direkt Eb-döntőbejutást jelentő első helyért. Mert a siker, mondani sem kell, rengeteget számít…”