Légiósok: A török élvonal erős, minden adva van a fejlődéshez – Mocsi Attila

Vágólapra másolva!
2023.08.26. 08:28
Mint ismert, a magyar válogatott kerettag Mocsi Attila Zalaegerszegről a török élvonalbeli Rizesporhoz szerződött. A 23 éves belső védő lapunknak nyilatkozott átigazolásáról. 
Mocsi Attila elhagyta Zalaegerszeget, a hétvégén már pályára léphet új csapatában (Fotó: Koncz Márton)
Mocsi Attila elhagyta Zalaegerszeget, a hétvégén már pályára léphet új csapatában (Fotó: Koncz Márton)
Mocsi Attila elhagyta Zalaegerszeget, a hétvégén már pályára léphet új csapatában (Fotó: Koncz Márton)

A 23 esztendős hátvéd négy évre írt alá az élvonalba a múlt idény végén visszajutó Rizesporhoz. Törökországból származó értesüléseink szerint a válogatott kerettag vételára nagyjából megfelel a Transfermarkt által feltüntetett 750 ezer eurónak.

„Még a múlt héten hallottam a Rizespor érdeklődéséről, aztán amikor megjött az ajánlat, felgyorsultak az események – mondta a Nemzeti Sportnak Mocsi Attila. – Csütörtökön érkeztem meg Törökországba, a csapattársak közül először Gökhan Akkan kapussal találkoztam. Pénteken részt vettem az első edzésemen, de hogy pályára lépek-e a Trabzonspor ellen szombaton, nem tudom. A török élvonal erős, minden adva van a fejlődéshez. Ki szeretném harcolni a helyem a Rizespor kezdőcsapatában, a legnagyobb célom pedig az, hogy a válogatott keret stabil tagja legyek, mielőbb be szeretnék mutatkozni a nemzeti együttesben.”

A hivatalos bemutatófotó (Fotó: caykurrizespor.org.tr)
A hivatalos bemutatófotó (Fotó: caykurrizespor.org.tr)

 

Legfrissebb hírek

Kosznovszky Márk: Sosem akartam feladni az álmaimat – interjú a Portsmouth magyar légiósával

Légiósok
2025.08.01. 07:49

Egy jelenet a Liverpool-meccsről, amelyik tökéletesen mutatja Kerkez harcosságát – videó

Légiósok
2025.07.14. 13:52

Szalai Attila: A folyamatos játékra törekszem a Kasimpasánál

Légiósok
2025.07.12. 13:51

Németh Hunor szerződést hosszabbított Koppenhágában – hivatalos

Légiósok
2025.06.20. 14:25

A Rizesport erősítő Mocsi Attila számára elérkezett az idő a klubváltásra

Légiósok
2025.06.12. 08:26

Sallai Roland még sokáig maradna a Galatasarayban

Légiósok
2025.06.02. 11:10

Nikitschernek van fix kivásárlási ára, de nem célja a klubváltás

Légiósok
2025.05.26. 17:48

Raków: Baráth Pétert választották meg a csapat legjobbjának

Légiósok
2025.05.26. 13:19
Ezek is érdekelhetik