DAC: Kalmár Zsolt vasárnap pályán, hétfőn megműtik

Vágólapra másolva!
2021.04.11. 11:05
null
Kalmár Zsolt vasárnap díjat vesz át, utána pedig szurkol (Fotó: Dömötör Csaba)
Vasárnap a címvédő és listavezető Slovant fogadja a szlovák élvonalban a sérülésektől sújtott DAC.     

 

Kalmár Zsolt is pályára lép vasárnap a Slovan Bratislava elleni bajnoki rangadón Dunaszerdahelyen, még ha súlyos térdsérülése miatt nem is futballozhat. A DAC magyar válogatott középpályása a meccs előtt veszi át a Fortuna Liga 2020-as legjobbjának járó serleget.

„Hétfőn Majzik Ernő műt meg Budapesten. Néhány nap pihenő után aztán elkezdem a rehabilitációt Győrben és Dunaszerdahelyen, napi hat-nyolc óra munkára számítok. Célom, hogy jó formában térjek vissza” – mondta a Nemzeti Sportnak Kalmár Zsolt, aki az Andorra elleni világbajnoki selejtezőn sérült meg, s ki kell hagynia a nyári Európa-bajnokságot is. Elismerésből azonban nincs hiány, mert az Aranyosmarótnak lőtt gólját választották a hónap legszebb találatának a Fortuna Ligában.

Ami a vasárnapi összecsapást illeti, a DAC-ot irányító Bernd Storck elmondta: Schäfer András sérült, míg a térdsérüléséből nemrégiben felépülő Vida Máté a csapattal edz, de egyelőre nem bevetésre kész. A német tréner – bevallása szerint – forgatni fogja a csapatot, mert szem előtt kell tartania, hogy szerdán Szlovák Kupa-mérkőzés vár együttesére.

SZLOVÁK FORTUNA LIGA
FELSŐHÁZI RÁJÁTSZÁS, 4. FORDULÓ
16.00:
DAC (Dunaszerdahely)–Slovan Bratislava (Pozsony) (Tv: M4 Sport+) – élőben az NSO-n!
DAC: Kalmár Zsolt, Schäfer András, Vida Máté; Slovan:Holman Dávid

Az élcsoport: 1. Slovan 61 pont (3 mérk.), 2. DAC 48 (3), 3. MSK Zilina 45

Legfrissebb hírek

Felkészülés: gól nélküli döntetlent ért el a DAC ukrán ellenfelével szemben

Minden más foci
2025.07.10. 21:13

DAC: Yhoan Andzouana távozott, Abdoulaye Gueye érkezett – hivatalos

Minden más foci
2025.07.08. 22:34

Felkészülés: háromgólos DAC-győzelem, komáromi vereség

Minden más foci
2025.07.05. 20:37

Világi Oszkár: Még van esélyünk megőrizni a pozíciónkat

Európa-konferencialiga
2025.07.03. 09:04

Kalmár Zsolt Erdélybe utazott, a Sepsivel tárgyalt – NS-infó

Légiósok
2025.07.03. 07:40

Felkészülés: döntetlen a DAC–Topolya meccsen, a Komárom győzött

Minden más foci
2025.07.02. 20:30

A Zólyombrézó vagy a Kassa indulhat a Kl-selejtezőben a DAC helyett?

Minden más foci
2025.07.02. 14:46

ETO: Vitálisról folynak a tárgyalások, skót ajánlat is érkezett – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.07.01. 13:33
Ezek is érdekelhetik