MLS: Sporting KC-siker Sallói-góllal, Nikolicsék is nyertek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.05.10. 07:03
null
Sallóiék ünneplik a második gólt (Fotó: Twitter)
Sallói Dániel góljával szerezte meg a vezetést a Sporting Kansas City, amely végül 2–0-ra győzte le az Atlanta Unitedet az észak-amerikai profi labdarúgó-bajnokság (MLS) legutóbbi játéknapján.

Bár az Atlanta már az 5. percben betalált, a játékvezető – helyesen – les miatt érvénytelenítette a gólt. A hazaiak a következő említésre méltó eseménnyel még rosszabbul jártak, Brad Guzan a tizenhatos vonalánál elkaszálta a ziccerben kilépő Khiry Sheltont, ezért az amerikai kapus a kiállítás sorsára jutott.

A Sporting Kansas City sokáig nem tudott élni az emberelőnnyel, ám a 67. percben megtört a jég: Sallói Dániel gyönyörűen tekert 19 méterről a bal alsó sarokba (0–1). Az előző hét álomcsapatába bekerülő magyar támadó egymás utáni második meccsén volt eredményes, és már három gólnál jár a szezonban – ráadásul van négy asszisztja is.

A vendégek a hajrában biztosították be a győzelmet, Gerso Fernandes lövését csak lelassítani tudta a becsúszó védő (0–2). Sallói végig a pályán volt a Sporting KC-ban, amely továbbra is vezeti a Nyugati főcsoportot.

ÖSSZEFOGLALÓ (SALLÓI GÓLJA 1:55-TŐL)

A Nikolics Nemanját foglalkoztató Chicago Fire jobban megszenvedett a sikerért: bár a csapatnak rengeteg helyzete volt a Montreal Impact ellen, a győzelmet érő gólt csak a 89. percben sikerült megszerezni, Kevin Ellis saját szólóját lezárva lőtte ki a rövid sarkot (1–0). A mérkőzés legjobbjának megválasztott amerikai védő az egész meccsen nagyszerűen játszott, és már korábban is akadt egy veszélyesnek tűnő fejese, amely éppen Nikolicsban akadt el. A magyar támadó ezúttal csak helyzetekig jutott, és a 72. percben lecserélték.


MLS, ALAPSZAKASZ
Atlanta United–Sporting Kansas City 0–2
Chicago Fire–Montreal Impact 1–0

Legfrissebb hírek

Messi addig játszhat Miamiban, ameddig akar

Minden más foci
4 órája

Kosznovszky Márk: Sosem akartam feladni az álmaimat – interjú a Portsmouth magyar légiósával

Légiósok
Tegnap, 7:49

Sallói egy órát kapott a vesztes bajnokin; ikszelt az eltiltott Messi nélkül az Inter Miami

Minden más foci
2025.07.27. 07:32

MLS: szokatlan ok miatt tiltották el Messit és Jordi Albát

Minden más foci
2025.07.25. 19:42

MLS: furcsa elismerést kapott hétvégi teljesítményéért Gazdag Dániel

Légiósok
2025.07.21. 09:00

Sallói akcióból, Gazdag büntetőből talált be, míg Messi duplázott az MLS-ben

Minden más foci
2025.07.20. 08:32

Egy jelenet a Liverpool-meccsről, amelyik tökéletesen mutatja Kerkez harcosságát – videó

Légiósok
2025.07.14. 13:52

Megdobta a szurkolót a labdarúgó Sallóiék meccsén, azonnal villant a piros lap – videó

Minden más foci
2025.07.13. 09:47
Ezek is érdekelhetik