Van bennük tűz – Thury Gábor jegyzete

THURY GÁBORTHURY GÁBOR
2017.01.22. 01:33

Valljuk be, nekünk, magyaroknak szokatlan Nikolics Nemanja chicagói fogadtatása.

Jó, nem ezrek várták, mint, mondjuk, Lionel Messit várnák, de a repülőtéri váróban a helyi szurkolók mintegy félszázan skandálták a csatár és csapatuk nevét. Egyfelől Amerika bizonyos szempontból romlatlan világ, akit befogadnak, azt szeretettel veszik körül, amíg ellenük nem tesz. Márpedig Niko azért érkezett a Chicago Fire együtteséhez, hogy gólokat szerezzen, mert a támadó szellemű taktikához gólok kellenek, ahhoz meg jó csatár.

Az Egyesült Államokban ugyanis bunkerfocit nem lehet játszani, mert akkor meghal a labdarúgás. Mármint az európai, amely még mindig azért küzd, hogy felnőjön az odaát nagy hagyományokkal bíró sportágak mellé, nevezetesen Chicagóban legalábbis megközelítse az amerikai futball, az éppen bajnokot adó baseball, a jégkorong és a kosárlabda színvonalát.

Másfelől a kommunikáció a pozitív szemléletet segíti: Nikót gólkirályként mutatták be, tulajdonképpen úgy is fogadták, és a folyamat visszafelé is működik, a támadónak – ahogyan nyilatkozta – amellett, hogy motiváltan vágott neki az amerikai kalandnak, a landolást követő percek plusz lelkierőt adnak.

Mielőtt még megmosolyogjuk a jelenetet, kérdeznék valamit: Janeket vajon hogyan fogadták a legnagyobb szurkolótábort maga mögött tudó FTC szurkolói? Janek, azaz Janek Sternberg ugyanis friss igazolás, a Werder Brementől került az Üllői útra. Jó, Sternberg védő, nem gólvágó, ebből fakadóan kevésbé ismert, de Nikolics is most érkezett Chicagóba.

Továbbmegyek: Kleinheisler László ugyancsak a Ferencváros futballistája lett a napokban, kíváncsi vagyok, hányan jönnek össze az üdvözlésére. Pedig mentalitása alapján ha valakinek, neki igazán örülni kellene. Arról nem beszélve, hogy rengeteget tett hozzá válogatottunk jó szerepléséhez. Mi több, ha szabad összehasonlítani, többet, mint Niko – persze már csak azért is, mert több lehetőséget kapott Bernd Storcktól.

De Magyarországon egyáltalán ki az a futballista, akinek érkezésére összeröffennek cirka félszázan? Ebből az aspektusból nézve Amerika tényleg más világ, a drukkerek Niko és a Fire nevét is skandálták.

Ha úgy jobban tetszik: van bennük tűz.

Legfrissebb hírek

Holnap Borbélyhoz mész! – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
16 órája

Ehhez hozzá tudnánk szokni – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Jégkorong
2026.05.20. 23:38

Semmi sincs kőbe vésve – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
2026.05.19. 23:19

Ha jön a kistesó, a futball megy… – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.05.18. 23:15

Hajrá ott és itt – Malonyai Péter jegyzete

Kézilabda
2026.05.17. 23:25

Méltó utódok – Mohai Dominik jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.05.16. 23:10

Szívek klubja – Ballai Attila publicisztikája

Minden más foci
2026.05.15. 23:32

Újra átélni az eufóriát – Beke Zsombor jegyzete

Jégkorong
2026.05.15. 06:48
Ezek is érdekelhetik