Légiósok: Guzmics elmondta, miért jobb a lengyel bajnokság az NB I-nél

Vágólapra másolva!
2014.12.05. 08:31
Guzmics Richárd, a Wisla Kraków futballistája szerint a magyar NB I-ben megszokottakhoz képest gyorsabb a játék a lengyel élvonalban. A Haladás korábbi játékosa reméli, a jövőben kap meghívót a magyar válogatottba.

„Meglehetősen magas a színvonal, sok a jó csapat, s piszkosul jó játékosok futballoznak itt – idézi a Dziennik Polski Guzmics Richárdot, a Wisla Kraków magyar légiósát. – Minden egyes találkozón kőkeményen meg kell dolgozni a pontokért. A lengyel bajnokság erősebb és kiegyensúlyozottabb a magyarnál. Gyorsabb a játék, keményebbek a párharcok, s nagyobb hangsúlyt kap a taktika.”

A Haladás korábbi játékosát megkérdezték, lát-e esélyt arra, hogy ismét meghívót kapjon a magyar válogatottba.

„Remélem, igen! – felelte Guzmics. – A nemzeti csapatnál most elég nagy a zavarodottság. Pintér Attila az első selejtezőmeccs után távozott, Dárdai Pál pedig négy mérkőzést vállalt, s most nem tudni, ki lesz a következő kapitány.”

A Wisla vasárnap a Lech Poznannal, Lovrencsics Gergő csapatával játszik a bajnokságban. Guzmics elmondta, honfitársa miatt rendszeresen figyelemmel követi a Lech mérkőzéseit. A magyar védő szerződése a szezon végéig él, reméli, a Wisla él opciós jogával,s meghosszabbítja a megállapodást.

Legfrissebb hírek

Pintér Dániel a Charlotte ellen bemutatkozhat az MLS-ben

Légiósok
19 órája

A Wisla Kraków és az Anorthoszisz is bejelentette Kiss Tamás klubcseréjét

Légiósok
2025.08.06. 13:20

Kosznovszky Márk: Sosem akartam feladni az álmaimat – interjú a Portsmouth magyar légiósával

Légiósok
2025.08.01. 07:49

Légiósok: a ciprusi szövetség kikérte Kiss Tamás játékengedélyét

Légiósok
2025.07.31. 14:29

Megvan a megállapodás, Cipruson folytathatja a magyar válogatott játékos – NS-infó

Légiósok
2025.07.28. 16:32

Wisla után Ciprus, Kiss Tamás napokon belül klubot válthat

Légiósok
2025.07.26. 17:27

Egy jelenet a Liverpool-meccsről, amelyik tökéletesen mutatja Kerkez harcosságát – videó

Légiósok
2025.07.14. 13:52

Szalai Attila: A folyamatos játékra törekszem a Kasimpasánál

Légiósok
2025.07.12. 13:51
Ezek is érdekelhetik