Wisla: a kapitány szerint a meccs legjobbja Guzmics volt

Vágólapra másolva!
2014.10.01. 13:41
A krakkói Cracovia–Wisla van akkora derbi, hogy a lengyel sajtót és a szurkolókat napokig foglakoztassa – így továbbra is beszédtéma a Wisla magyar labdarúgója, Guzmics Richárd múlt vasárnapi játéka is.

Mint beszámoltunk róla, a nemrégiben szerződtetett, a lengyel bajnokságban éppen a derbin debütáló magyar játékos technikai hibája eredményezte azt a szögletet, amelyikből a 93. percben a Cracovia megszerezte a vasárnapi meccs egyetlen gólját.eredményezte azt a szögletet, amelyikből a 93. percben a Cracovia megszerezte a vasárnapi meccs egyetlen gólját.

A Sportowefakty megjegyzi: lehet, hogy a korábbi derbiken nagyot hibázó Mariusz Jop és Osman Chávez neve mellett mostantól Guzmicsé is ott található a krakkói „szent háború” Wisla-antihőseinek szurkolói listáján, a klub mégsem szól egyetlen rossz szót sem szól a magyar futballistára, sőt.

„Igaz, hogy egyéni hiba eredményezte a vereséget, de a baki kijavítható lett volna, ha nem alszunk el a szöglet elvégzésénél" – idézi a honlap Franciszek Smudát, a Wisla vezetőedzőjét.

„Először is azt kell mondanom, hogy szerintem Richárd volt a meccs legjobbja, és ezt a véleményemet fenntartom. Hibát bárki elkövethet, megvolt a lehetőség, hogy jóvá tegyük" – fogalmazott a csapatkapitány Arkadiusz Glowacki, Guzmics párja a védelem közepén.

„Richárd el akarta »takarítani« a labdát, de rosszul számított, hibázott, szöglet lett belőle – olvashattuk a meccs után egy másik csapattárs, a bosnyák Semir Stilic véleményét. – Leszámítva az utolsó perceket, biztatóan játszott. Egy ilyen hiba bárkivel előfordulhat, semmi ok arra, hogy bántsák."

A veretlenül megvívott nyolc bajnoki után kétszer veszítő Wisla pénteken a Jagiellonia ellen folytatja a bajnoki szereplést. A Wisla az ötödik, ellenfele a hatodik helyen várja a találkozót – a nyilatkozatok alapján Guzmics is számíthat a bevetésre.

Legfrissebb hírek

Pintér Dániel a Charlotte ellen bemutatkozhat az MLS-ben

Légiósok
17 órája

A Wisla Kraków és az Anorthoszisz is bejelentette Kiss Tamás klubcseréjét

Légiósok
2025.08.06. 13:20

Kosznovszky Márk: Sosem akartam feladni az álmaimat – interjú a Portsmouth magyar légiósával

Légiósok
2025.08.01. 07:49

Légiósok: a ciprusi szövetség kikérte Kiss Tamás játékengedélyét

Légiósok
2025.07.31. 14:29

Megvan a megállapodás, Cipruson folytathatja a magyar válogatott játékos – NS-infó

Légiósok
2025.07.28. 16:32

Wisla után Ciprus, Kiss Tamás napokon belül klubot válthat

Légiósok
2025.07.26. 17:27

Egy jelenet a Liverpool-meccsről, amelyik tökéletesen mutatja Kerkez harcosságát – videó

Légiósok
2025.07.14. 13:52

Szalai Attila: A folyamatos játékra törekszem a Kasimpasánál

Légiósok
2025.07.12. 13:51
Ezek is érdekelhetik