Labdarúgás: Otigba szerint ezért szereznek annyi gólt a magyar válogatott védői

2021.04.03. 08:48
A labdarúgó NB II 30. fordulójának nyitó mérkőzésén a Vasas egy szöglet utáni fejes góllal 1–0-ra nyert a Szeged-Csanád Grosics Akadémia vendégeként. A találkozó után az angyalföldiek vezetőedzője, Schindler Szabolcs értékelt, illetve a győztes gól szerzőjével, a sérüléséből most visszatért Otigba Kennethtel is beszélgettünk. A bekk arról is kifejtette nekünk véleményét, hogy szerinte miért veszik ki ennyi gólból a részüket a magyar válogatott védői.

A Vasas vezetőedzője, Schindler Szabolcs elárulta: kicsit változtatott csapata játékán, ami szerinte az első félidőben jól működött.

„Rengeteget birtokoltuk a labdát, s bár meddő volt a fölényünk, azért volt néhány lehetőségünk. Sajnos ez meghatározta a második félidőt, későn szereztünk gólt. Sokan azt gondolják, hogy sok könnyű meccs van a másodosztályban, véleményem szerint nem, ez is nagyon nehéz találkozó volt. Szervezetten játszott a Szeged, jól védekezett, és a végén sajnos lehetőségei is voltak. Összességében viszont, ha egy kicsit szerencsével is, de megérdemeltük a győzelmet, mert szerintem többet nyújtottunk támadójátékban, mint a hazai csapat.”

Otigba Kenneth sokadik sérüléséből visszatérve szerezte meg a mérkőzés győztes gólját.

„Nem azzal voltam elfoglalva, hogy sérülésből térek vissza, hanem a csapattal. Az volt az első, hogy nyerjük meg a meccset. Játszottam már néhányat, és tudom, miről van szó. Tennem kell a dolgomat, figyelni az edzőre, de a legfontosabb mindig az, hogy a három pontot megszerezzük, szóval ennek örülök a legjobban.”

Videónkban beszél arról is, hogyan dolgozza fel a sorozatos, több hónapos kihagyásokat. De szóba kerül a válogatott is, kifejti, szerinte miért olyan eredményesek a magyar nemzeti csapat védői, illetve elárulja, szeretné-e még magára húzni a címeres mezt.

„Jó generáció ez” – az U20-as vb-bronzérmes véleménye a Gera-csapatról

LABDARÚGÓ NB II
30. FORDULÓ

SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA–VASAS FC 0–1 (0–0)
Szeged,
Szent Gellért Fórum, zárt kapuk mögött. Vezette:Zierkelbach Péter (Albert István, Aradi József)
SZEGED-CSANÁD GA:Varga B. – Ódor, Szilvási, Pejovic, Mohl – Jovanovic, Simon – Kővári (Gréczi, 77.), Varga Sz. (Kóródi, 77.), Dobos (Gajdos, 68.) – Haruna (Grumic, 68.). Vezetőedző: Dragan Vukmir
VASAS: Jova – Otigba, Tóth B., Viczián, Terbe (Balajti, 79.) – Hidi M., Szatmári (Köböl, 64.), Kovács M. – Pekár (Hinora, 75.), Feczesin, Radó (Vernes, 64.). Vezetőedző: Schindler Szabolcs
Gólszerző: Otigba (71.)

Legfrissebb hírek

Nyert és a tabella élére állt a Tiszakécske; megszakadt a KTE veretlenségi sorozata – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
29 perce

Les miatt elvették az Ajka egyenlítő gólját, ezzel kikapott hazai pályán a BVSC-től

Labdarúgó NB II
40 perce

Egy gól is elég volt, veretlen maradt a Tiszakécske

Labdarúgó NB II
2 órája

Remek kontráival nyert a Kozármisleny Nagykanizsán

Labdarúgó NB II
4 órája

Jó iramú meccsen győzött a Mezőkövesd, megszakadt a Kecskemét jó sorozata

Labdarúgó NB II
4 órája

Videoton: a város szeretné, ha még az idén új tulajdonosa lenne a futballcsapatnak

Labdarúgó NB II
Tegnap, 15:23

Így duplázott Zachariassen a Plzen ellen – videók

Európa-liga
2026.10.15. 22:35

Sokáig semmi, majd gólváltás a hajrában – ikszelt a Mezőkövesd és az Ajka

Labdarúgó NB II
2026.10.14. 18:59