NB III: Szivics exsegítője veszi át újra a Kecskemét irányítását

F. B.F. B.
Vágólapra másolva!
2021.05.31. 22:44
null
Szabó István lett a Kecskemét új edzője (Fotó: kecskemetite.hu)
Június 1-től Szabó István veszi át a labdarúgó NB III Közép-csoportjában második helyen végző, de minden bizonnyal az NB II-ben induló Kecskeméti TE irányítását. A tréner Szabó Tibort váltja, akinek megbízott vezetőedzői státusza lejárt – számolt be róla a klub honlapja.



Szabó István edzői pályafutását a KTE utánpótlásában kezdte, ahol több olyan játékos nevelésében is érdemeket szerzett, aki később az NB I-ben is bemutatkozott. Ezután az NB I-es együttes másodedzője volt, Tomiszlav Szivics segítőjeként 2011-ben Magyar Kupát nyert.

2012-től a Kecskemét vezetőedzője lett, az NB I-ben Ligakupa-ezüstéremig és ötödik helyig vezette a csapatot. Kecskemét mellett dolgozott még Pakson Tomiszlav Szivics oldalán, majd vezetőedző volt Cegléden, Kiskunfélegyházán, Tiszakécskén, legutóbb pedig az FC Dabasnál. Szabó István nem egyedül érkezik az újonchoz, Kerekes Barna is követi, aki pályaedzőként csatlakozik a szakmai stábhoz.

„Egy percet sem gondolkodtam, mikor megkeresett a klubvezetőség, nagyon örülök, hogy itt lehetek – ecsetelte Szabó István. – Nagyon sok munka vár ránk, már hétfőn el is kezdtük Tóth Ákos sportigazgatóval és a szakmai stábbal. Most próbáljuk kialakítani a keretet, egyeztetünk játékosokkal és menedzserekkel, szeretnénk ütőképes csapatot kialakítani. Egyébként kilenc év telt el azóta, hogy elhagytam a klubot – nagyon szép éveket töltöttem el más városokban, más csapatoknál, rengeteg élménnyel és sportsikerrel lettem gazdagabb, de a szívem ettől függetlenül mindig a KTE-é volt. Az NB II – tiszakécskei tapasztalataim alapján mondhatom – nagyon jó bajnokság, mely legutóbbi szerepvállalásom óta csak erősödött.”

A Kecskeméti TE a három NB III-as csoport második helyezettjei közül a legtöbb ponttal zárt (80), így minden bizonnyal az NB II-ben indul, mivel az őt megelőző Iváncsa nem kért NB II-es licencet.

Legfrissebb hírek

Pontelőnnyel telel az élen a Honvéd; kikapott, de így is második helyen a Vasas – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.11.30. 19:05

A háromgólos győzelmet arató Honvéd hárompontos előnnyel telelhet az NB II élén

Labdarúgó NB II
2025.11.30. 18:58

Nem tudott nyerni a Csákvár, lecsúszott a dobogóról a téli szünetre

Labdarúgó NB II
2025.11.30. 18:51

Döntetlen Békéscsabán, az egy pontnak inkább a kövesdiek örülhetnek

Labdarúgó NB II
2025.11.30. 18:50

Pálinkás duplájával gyűrte le a KTE a Soroksárt

Labdarúgó NB II
2025.11.30. 18:45

Bravúr a javából: története során először győzte le hazai pályán az Ajka a Vasast!

Labdarúgó NB II
2025.11.30. 16:51

A Videoton ellen is kétgólos hátrányból felállva szerzett pontot hazai pályán a Budafok

Labdarúgó NB II
2025.11.30. 14:54

Kétszer villant a piros lap Karcagon, már nem hibátlan hazai pályán az újonc

Labdarúgó NB II
2025.11.30. 14:50
Ezek is érdekelhetik