NB II: labdaszedő találta meg a pályán a kécskei csatár kivert fogát

T. N.T. N.
Vágólapra másolva!
2019.02.11. 12:16
Súlyos sérülést szenvedett a Tiszakécske–Mosonmagyaróvár NB II-es labdarúgó-mérkőzésen Batizi-Pócsi Balázs, akinek egyik fogát a meccs lefújását követően a pályán találta meg az egyik labdaszedő srác, s hozta be az orvosi stábhoz – számolt be róla a kécskeiek honlapja.

A parázs, összesen három kiállítást hozó meccs 60. percében Vágó Levente, a Mosonmagyaróvár játékosa bevitt egy könyököst Batizi-Pócsi Balázsnak. A 26 éves csatár egyből a földre rogyott, szája nagyon vérzett, s már jött is a hordágy érte. A rémisztő jelenet után a játékost kórházba kellett szállítani, s Szabó István tiszakécskei tréner Nemzeti Sportnak adott nyilatkozata szerint három foga is kitört. Vágó Leventét egyébként az eset után kiállította Szilágyi Sándor játékvezető.Batizi-Pócsi Balázsnak. A 26 éves csatár egyből a földre rogyott, szája nagyon vérzett, s már jött is a hordágy érte. A rémisztő jelenet után a játékost kórházba kellett szállítani, s Szabó István tiszakécskei tréner Nemzeti Sportnak adott nyilatkozata szerint három foga is kitört. Vágó Leventét egyébként az eset után kiállította Szilágyi Sándor játékvezető.

A kécskeiek honlapja hozzátette, hogy Batizi-Pócsi Balázs egyik fogát a meccset követően találta meg a pályán egy labdaszedő srác, s hozta be az orvosi stábhoz.

A Tiszakécske játékosai olyannyira a sérülés hatása alatt kerültek, hogy 1–0-s vezetésük után nem tudták győzelemmel befejezni a meccset, a Mosonmagyaróvár a 91. percben Forgács András fejesével egyenlített és pontot mentett.

TISZAKÉCSKE VSE–CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR 1–1 (0–0)
Tiszakécske,
Városi Sportcentrum, 400 néző. Vezette: Szilágyi Sándor (Horváth Róbert, Tőkés Róbert)
TISZAKÉCSKE: Molnár M. – Huszti A., Kardos, Csáki, Sváb – Mihály (Kirchner, 67.), Horváth A., Kocsis G., Tölgyesi, Gréczi G. (Gréczi M., 77.) – Batizi-Pócsi (Puskás Z., 62.). Vezetőedző: Szabó István
MOSONMAGYARÓVÁR: Somogyi – Kozma, Vágó, Németh Á., Gálfi – Czár, Forgács A., Winkler A. (Kovalovszki, 71.), Szabó Z. (Debreceni, 64.) – Jelena, Eszlátyi (Nagy I., 54.). Vezetőedző: Tóth András
Gólszerző: Mihály (1–0) a 49., Forgács A. (1–1) a 91. percben
Kiállítva: Kardos (Czár letalpalásáért) a 23., Czár (a második sárga lap után) a 43., Vágó (Batizi-Pócsi lekönyökléséért) a 60. percben
MESTERMÉRLEG
Szabó István:
– Batizi-Pócsi Balázs súlyos sérülést szenvedett, Vágó Levente kiütötte három fogát. A sérülés hatása alatt voltunk, nemcsak a szakmai stáb, hanem a játékosok is. Vezetésünk után le kellett volna zárnunk a mérkőzést, mert rengeteg helyzetet kihagytunk, csalódottak vagyunk.
Tóth András: – Nagyon nehéz meccs volt, minden benne volt, ami egy parázs mérkőzésbe belefér. Az első félidőt átaludtuk, de az egy pontot megérdemelten szereztük meg.

AZ NB II ÁLLÁSA
1. Gyirmót FC Győr 23 15 2 6 51–24 +27 47
2. ZTE FC 23 14 5 4 47–29 +18 47
3. Kaposvári Rákóczi FC 23 12 8 3 38–27 +11 44
4. Budaörs 23 13 2 8 37–26 +11 41
5. Békéscsaba Előre 23 11 6 6 37–27 +10 39
6. Vasas FC 23 9 9 5 40–37 +3 36
7. Soroksár SC 23 10 5 8 39–31 +8 35
8. FC Csákvár 23 8 10 5 42–37 +5 34
9. Kazincbarcika 23 8 7 8 37–28 +9 31
10. ETO FC Győr 23 8 6 9 34–31 +3 30
11. Dorogi FC 23 7 8 8 32–33 –1 29
12. Nyíregyháza Spartacus FC 23 7 7 9 34–32 +2 28
13. Tiszakécske VSE 23 6 10 7 24–37 –13 28
14. Vác FC 23 5 12 6 20–25 –5 27
15. Budafoki MTE 23 7 3 13 27–41 –14 24
16. BFC Siófok 23 5 9 9 22–33 –11 24
17. Ceglédi VSE 23 6 5 12 24–43 –19 23
18. Balmazújváros 23 5 8 10 18–30 –12 23
19. Mosonmagyaróvár 23 4 8 11 21–35 –14 20
20. Monor 23 3 4 16 26–44 –18 13

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik