NB II: a Fehérvártól igazolt fiatal középpályást a PMFC

SZ. R.SZ. R.
2021.07.22. 09:47
null
Kövesdi Péter az elmúlt idényben a Mol Fehérvár második csapatában kapott szerepet (Fotó: pmfc.hu)
Hivatalos oldalán jelentette be a PMFC, hogy szerződtette a Mol Fehérvár utánpótlás-válogatott középpályását, Kövesdi Pétert.

 

A 18 esztendős futballista a szentendrei Dunakanyar SE-nél nevelkedett, majd a Mol Fehérvárnál lett profi játékos, amelynek az NB III-ban szereplő második csapatában az elmúlt idényben 25 mérkőzésen kapott szerepet. Teljesítményével kiérdemelte a meghívót a magyar U18-as válogatottba, amelyben idén márciusban be is mutatkozhatott Románia ellen.

„Örülök, hogy a PMFC-hez igazoltam, hosszú távon képzelem el a pályafutásomat Pécsen. Szeretnék minél előbb stabil játékossá válni, és szép sikereket elérni. Természetesen, mint mindenki, én is nagyon várom már az új idényt, mégiscsak egy profi bajnokságba kóstolhatok bele" – nyilatkozta az aláírást követően a klub honlapjának Kövesdi Péter.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PÉCSI MFC-NÉL
Érkezők:
Bukrán Erik (DVTK), Bíró Bence (MTK – kölcsönbe), Dávid Zoltán (Kazincbarcika), Hursán György (Békéscsaba), Károly Bálint (Kecskemét), Marques-Airosa Patrik (Budaörs), Svedjuk Alex (ukrán-magyar, Nyíregyháza), Kövesdi Péter (Mol Fehérvár FC)
Távozók:
Bajner Bálint
(?), Batizi-Pócsi Balázs (?), Hermány Bence (?), Gajág Gergő (Kozármisleny), Németh Márk (Szentlőrinc), Óvári Zsolt (ETO FC Győr)

 

Legfrissebb hírek

Tíz emberrel is nyert a KTE; a DVTK húzta be a borsodi rangadót; hármat kapott a Vidi – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
12 órája

A Videoton kapufáig, a BVSC három gólig jutott Fehérváron

Labdarúgó NB II
12 órája

A Gyirmót a végén egyenlített az emberhátrányba kerülő Tiszakécske ellen

Labdarúgó NB II
13 órája

Az éllovas KTE emberhátrányban is megérdemelten verte meg a Nagykanizsát

Labdarúgó NB II
14 órája

Két perc alatt fordított, végül biztosan nyert a Szeged a Szentlőrinc ellen

Labdarúgó NB II
15 órája

Újra nyert, már nem áll kieső helyen a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
15 órája

Büntetőből sem sikerült – nem esett gól a Barcika és a Soroksár meccsén

Labdarúgó NB II
16 órája

Megszakadt a hazaiak jó sorozata, a DVTK nyerte meg a borsodi rangadót

Labdarúgó NB II
17 órája