Haladás: Még nem vonultam vissza, ha kellek, itt vagyok és segítek – Halmosi Péter

FÜZESI BÁLINTFÜZESI BÁLINT
2019.11.01. 14:10
null
Halmosi (jobbra) egy ideje már a klubra vár (Fotó: Nemzeti Sport archív)
A közelmúltban felgyorsultak az események a labdarúgó NB II-ben szereplő Szombathelyi Haladás körül. Mint beszámoltunk róla, távozott a szakmai stábból a vezetőedző, Supka Attila, illetve a másodedző, Híres Gábor – ideiglenesen Desits Szilárd irányítja a csapatot –, míg a klub bejelentette Tóth Miklós ügyvezető (november 30-i hatályú) távozását. Játékosfronton is zajlanak azonban az események, hiszen eldőlt, hogy Saláta Kornél nem tér vissza a klubhoz, Halmosi Péter viszont továbbra is kivár, és azt mondja, hogy akár játékosként, akár más szerepkörben segítené a klubot.

A Hali legendájának tekinthető Halmosi Péter szerződése június 30-án lejárt a zöld-fehéreknél, viszont a korábbi csapatkapitány a tavaszi szezont gyakorlatilag teljes egészében kihagyta, mivel fegyelmi okok miatt február 13-án kirakták az első csapat keretéből. A 40 esztendős játékos mindezek ellenére még nem jelentette be visszavonulását, ennek pedig megvan az oka.

Már jó ideje várok arra, hogy eldőljön, milyen irányt vesz a klub, és mik a szándékai velem – kezdte a Nemzeti Sport Online-nak Halmosi Péter. – A tulajdonosváltásról régóta keringenek hírek, de ez még mindig húzódik, és sajnos nem szűnt meg a káosz a klub körül. Az mindenesetre biztos, hogy én még nem vonultam vissza. Itt vagyok, és ha kellek, segítek, akár játékosként, akár más szerepkörben, viszont egyikkel kapcsolatban sem keresett meg senki. Máshol nem folytatnám a játékos-pályafutásomat, a Haladáson kívül 40 évesen más csapatban már nem akarok szerepelni. Ha úgy alakul, hogy nem számítanak rám, akkor hamarosan bejelentem a karrierem befejezését. De hangsúlyozom, még mindig itt vagyok, és szívesen segítenék!”

A 34 éves, 40-szeres szlovák válogatott Saláta Kornél januárban érkezett a Halihoz, de a középső védő márciusban súlyos sérülést, elülsőkeresztszalag-szakadást szenvedett. A klub nyáron nem is élt a labdarúgó szerződésében lévő, plusz egy évre szóló hosszabbítási opcióval, de a szombathelyiek vezetősége abban maradt Salátával, hogy ha felépül, akkor visszavárják. Nos, úgy tudjuk, hogy Saláta felépült, és úgy tűnt, hogy októberben vissza is tér az együtteshez, de ez különböző okok miatt nem valósult meg, a játékos pedig október végén aláírt a szlovák második ligában szereplő KFC Komárno (Révkomárom) együtteséhez.

A közelmúltban a Haladásnál edzett két szabadon igazolható játékos, a védő Tar Zsolt, illetve a támadó Rácz Ferenc. Az NSO úgy tudja, hogy Tarral nem született megegyezés, ő már nincs a klubnál, viszont Rácz még a kerettel tréningezik, azonban még nem dőlt el, hogy leigazolják-e.

A Haladás a másodosztályban 13 forduló után 12 ponttal a kieső, 18. helyen áll.

Legfrissebb hírek

A kozármislenyi Horváth Dániel szerződést kapott az MTK-tól

Labdarúgó NB I
19 órája

NB II: újabb külföldi játékos hagyta el a DVTK-t; csákvári távozók, barcikai és BVSC-érkező

Labdarúgó NB II
2026.07.03. 19:30

A kapus után újabb három játékos távozott az NB I-es Kispest-Honvédtól

Labdarúgó NB I
2026.07.03. 17:15

Szerződést hosszabbított csapatkapitányával a DVTK – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.07.02. 20:56

Kecskeméti érkezők, barcikai távozók – Szerbiába igazolt a csatár

Labdarúgó NB II
2026.07.02. 14:57

NB II: újabb támadót igazolt a DVTK – „sok örömet fog szerezni”

Labdarúgó NB II
2026.07.02. 12:48

A Vasastól is igazolhat a Csíkszereda; győzelem Szalay-duplával

Minden más foci
2026.07.02. 12:05

A Puskás Akadémiától igazolt a Nyíregyháza – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.07.02. 09:44
Ezek is érdekelhetik